2009. július 15., szerda

Egy év

Újra eltelt egy év. Persze a megfogalmazás faramuci, hisz az idő nem az egyik pillanatról a másikra, hanem szép folyamatosan telik, de mindenkinek van egy napja amihez az idő múlását viszonyíthatja. Emlékszem, gyerekkoromban vártam ezt a napot, azt szerettem volna ha minél hamarabb eljön, de akkor sem peregtek az órák gyorsabban, sőt akkor épp talán a várakozás miatt, jóval lassúbbnak tűnt minden. Akkor ez az évforduló mindig jelentett a számomra valami pozitívat ami hol ajándékok formájában érkezett, hol felvételt nyerhettem pusztán a korom által olyan klubokba amik ajtaja mindeddig zárva volt előttem. Akkor még szóltak az égi harsonák és igazi ünnepként élhettem meg a napot. Mostanra sokat változott a helyzet. Rájöttem arra, hogy az újabb határnap inkább rosszat jelent, egyre messzebb kerül tőlem az ifjúságom, amit annak idején annyira a hátam mögé kívántam, most meg mit nem adnék azért, ha akár percekre is, de újra ott focizhatnék a Béke téren, vagy bicajozhatnék a pályán, ahol azóta már lakótelep épült. A fanfárok sem szólnak már, nem is ünnep ez, és talán így is van rendjén. Az idő magától is múlik, nem kell erre minduntalan felhívni a figyelmet..

Nincsenek megjegyzések: