2009. június 30., kedd

Paprika

Szeretem az erőspaprikát. Régebben, gyerekként nem bírtam, hisz csípett mint a veszedelem, és ki szereti azt, ha olyan érzése van, mintha acélbetétes bakanccsal rúgták volna arcon? Azóta finomodott a megközelítés és ájöttem arra, hogy mi a jó benne. Illetve azt még nem tudom, de most már, ha lehet, szeretem és keresem ezt az érzést. A friss, hagymás kenyérre felkent vaj és a rákent erőspista íze semmivel össze nem hasonlítható! Azt is mondják, hogy a jó paprika kétszer csíp. Nos igen, van szerencsém ezt az érzést is tapasztalni, bár ez utóbbiról
azt hiszem szívesen le tudnék mondani..

2009. június 29., hétfő

Kacsahiány

Szép kacsamadár, messzire szállt.. Jól itt lettem hagyva, vélt vagy valós sérelem miatt, mintegy szó nélkül. Sajnálom pedig. Kár! Igaz, ezt egy másik madár mondja..

Diákszerelem

Gimnazista koromban két lány tetszett igazán az osztályunkban. Természetesen egyikből sem lett semmi, az egyik lerázott, a másikhoz már bátorságom sem volt, hogy kezdeményezzek. Amúgy sok csinos lány járt még az osztályba, de őket eleve kiejtettem, mert úgy gondoltam esélyem se lehet náluk. Mai fejjel egészen másképp nézem az akkori helyzetet. Az ember hajlamos azt hinni, hogy a csinos lányoknak automatikusan lesz barátjuk is, így nem is érdemes próbálkozni náluk, mert kudarcra vagyunk ítélve. Furcsa, hogy egész sokan vannak ezen az állásponton, így ma már tudom, hogy ezért vannak a csinos szingli hölgyek olyan nagy számban. A kevésbé csinosaknál meg sorállás van, mert az emberek úgy pozicionálják be magukat, hogy legyenek esélyeik, és éppen ezért nincsenek. Mindegy, ez egy mellékszál. Amikor mostani fejjel megemlítettem az egyik általam favorizált hölgynek azt, hogy ő érte is rajongtam többek között, azt mondta, hogy biztos nem is lehetett az a vágy olyan erős, ha meg kellett ezt osztania mással. Hogy a nőknek soha semmi nem elég jó?

Monszun

Trópusi vidék lettünk. Bár már most éppen ragyogóan süt a nap, és nyoma sincs akár egyetlen kis gomolynak sem, de erős trópusi viharok várhatóak a nap folyamán, bármikor. Annál is inkább, mivel a szabadságom első napját azzal szeretném kezdeni, hogy az esők miatt eddig tolódott fűnyírást megejtsem. Tegnap, amikor épp csak gondolni merészeltem a gyep ilyen irányú ápolására, heves égzengéssel hatalmas zuhé zúdult a nyakamba - gondolom azért, hogy meg ne próbáljam. Most még várok egy picit, aztán megpedzem a témát, hogy mit szól hozzá a természet, és meglátjuk..

2009. június 28., vasárnap

Svédnek lenni

Egy népszerű, működő közösségi oldalon (Innentől ugye ez nem lehet az iwiw, hiszen az nem működik - illetve csak minden páratlan csütörtökön, de akkor is csak olyankor, ha telihold van illetve a dátum maradék nélkül osztható tizenöttel.) volt egy érdekes kvíz, ami megmondja pár kérdés alapján a nemzetiséget. Ebben én svéd lettem. Svédségemről így a mai napon tudomást szerezve azonnal gondolkodóba estem, hogy mire jó ha az ember svéd? Ha az illető focikapus, akkor persze értem, hogy van előnye, de amúgy? Mindenesetre majd csak az eszembe jut valami használható gondolat erről is..

2009. június 27., szombat

Láncreakció

Láncreakció - persze nem az atomi értelemben, úgy ahogy Niels Bohr gondolta volna, atomok hideg táncaként a sötét anyag belsejében, hanem a maga hétköznapi, pórias, emberi léptékkel felfogható módján. Az ember kimegy a kertbe egy kicsit gyomlálgatni és hamarosan megjelenik a szomszéd, és ő is kapirgálni kezd. Fél óra múlva egy egész városrész túrja a földet, látszólag egymásról mit sem sejtve. Ez a természet igazi csodája, nem pedig az urán..

2009. június 26., péntek

Eszem áll meg

A jövő héten két hét szabadságra megyek. Hogy tudhassak segíteni ha van valami baj, vinnem kellene mobil nettel ellátott notebookot, mert a telken még nincs állandó internet kapcsolat. Laptopom van, de a mobil netet a cég biztosítaná. Már előre szóltam, hogy kell, meg is ígérték, de most szóltak, hogy mégsem kaphatok ilyen kártyát, mert egy vezető elviszi. Az eszem áll meg! Arról van szó, hogy a szabadságom alatt dolgozhassak a cégemnek, és könyörögni kell, hogy kaphassak hozzáférést, és közben úgy csinálnak, mintha ők tennének mindeközben nekem szívességet. Azt hiszem be kellene vennem az erre az esetre rendszeresített gyógyszert, a 'Leszarom' tablettát.
Update: Kaptam végül kártyát, így végre dolgozhatom távolról a szabadságom alatt..

Szenvedek

A tegnapi postommal újból sikerült belerúgnom a kakásvödörbe. Jó érzékkel választom ki a témát amivel embereket bántok meg, amivel felháborodott szavak özönét zúdítom magamra, mindenki védekező állásba kényszerítvén. Bár neveket direkt nem írok (mert nem az emberek miatt szokott bajom lenni, hanem a jellemző viselkedés miatt - és így nem számít az, hogy név szerint ki volt, vagy ki nem) mégis mindenki ott látja a saját nevét mélyen a saját retinájába égetetten és ezen alaposan meg is sértődik rám. Azután persze minden marad a régiben, nem változik semmi. A saját, jogosnak érzett harag elnyomja az ingert, hogy mégiscsak végig kellene gondolni az egészet, miről is szól ez az egész. - Jól kibeszélt ez a szemétláda! - gondolják sokan, - csak én lehetek az, akiről írt, de majd most meglátja! - és sajnos nem látom meg, de ilyen az én sorsom. Úgy látszik, sosem a megfelelő emberekhez vonzódom, olyan klubban szeretnék tag lenni, amelyik soha nem venne fel. Kérdés, hogy létezik-e olyan ami a sorai közé fogadna?

Baleset

Ahogy reggel jöttem be autóval azon gondolkodtam, hogy minden egyes útban bele van kódolva a tömegbaleset lehetősége. Mi magyarok büszkék vagyunk a szabályokkal szembeni kritikus hozzáállásunkra és tudjuk, hogy ránk bizonyos hozott törvények, sőt bizonyos fizikai törvények sem vonatkoznak. Előzünk ott, ahol nem szabad, oktatunk, akarattal kényszerítünk mást bele a balesetbe, vagy a veszélyes helyzetekbe. Ma konvojban haladtunk, mert a korai időpont ellenére szokatlanul erős volt a forgalom az úton. Megdöbbentő, hogy míg próbáltam kellően lemaradni az előttem levőtől, a mögöttem lévő púderosautó teljesen belemászott a csomagtartómba, szinte éreztem a sofőr kávé (vagy állott sörszagú) lihegését a tarkómban. Épp azon gondolkodtam, hogy ha az előttem lévő hirtelen fékez, én még meg tudok állni, de a mögöttem lévő cementszállító vajon hol áll majd meg? Természetesen rajtam..

2009. június 25., csütörtök

Óvodás dolgok

Az ismerőseim között van olyan aki hol letagad, hol pedig bejelöl mint ismerőst. A hangulata szabja meg, hogy mikor taszít el magától mindenféle mondvacsinált ok miatt, és mikor bocsájt meg és von újra kebelére. Valahol ez olyan ciki, bár nem is ez a jó szó rá, inkább az, hogy óvodás dolog. A barát azért barát, hogy még a hülyeséget is képes legyen megbocsájtani, nem pedig hisztizik és duzzog valami olyasmi miatt, amit ő talál ki mint problémát és nem is hagyja azt, hogy a másik valami indokot mondhasson rá. Fel kellene már végre nőni, kérem!

Mesélj magadról!

Párbeszédek gyakran előkerülő eleme az alábbi felszólítás. Saját tapasztalatból tudom, hogy szinte semmit nem jelent, nincs mögötte tartalom, nincs érdeklődés, rendszerint időhúzásra használják, pusztán csak azért, hogy az érdeklődés látszatát fenntartsák. Ezt onnan tudom, hogy én képtelen vagyok magamról beszélni. Ha ilyen felszólítást kapok rendszerint csak az jut az eszembe, hogy ember vagyok a föld nevű bolygóról és átlagos, szürke, kispolgári életet élek. Ez rendszerint kevésnek tűnik, és ha elmondom a magyarázatom és kérem a partnerem, hogy ő kérdezzen azt, ami érdekli rólam, rövid úton ki is derül, hogy tulajdonképpen nincs is ilyen dolog. Az emberek többségét csak egyetlen ember érdekli - saját maguk. Ha kérdeznek akkor is csak azért, mert ők akarnak elmondani valamit magukról, a többi csak körítés, előjáték vagy bevezetés, kinek igénye szerint. Épp tegnap esett meg velem egy hasonló eset, mikor egy rég nem látott ismerőst köszönthettem. Hamarosan előkerült a részéről a kérés, és szinte azonnal ki is derült számomra, hogy bár én sok mindent tudok róla és érdekel mindaz ami vele történik, kölcsönösséget itt sem remélhetek. Fájó dolog az amikor az ember azzal szembesül, hogy tulajdonképp lényegtelen a másik szemében, de ezt a békát addig kell nyelnem, míg végre olyasvalakivel találkozhatom, aki ténylegesen rám lesz kíváncsi és nem hagyja annyiban..

2009. június 24., szerda

Lángos

Egyszerű és tartalmas étel, minden strandolás elengedhetetlen tartozéka a jó, fokhagymás tejfölös sajtos lángos, ami után jól esik a habzó ser illetve jó lenyalogatni zsírtól fénylő ujjainkat, vagy kéjesen simogatni a pocakunkat a kiadós étkezés után. Hétvégén végre én is hozzájutottam ehhez az idei első élményhez, bár az ára ennek a viszonylag egyszerűen elkészíthető finomságnak majdnem a földhöz vágott. Egy egyszerű, sós, fokhagymás csodáért majdnem háromszáz kemény magyar forintot kértek, gondolom ebből következően egy tejfölös sajtos lángos megvásárlásához már munkáltatói jövedelemigazolás szükséges, illetve két tanú akik igazolják, hogy nem vagyunk BAR listások. Hová jutott a világ..

2009. június 23., kedd

Eszter az oka!

Mindenről a nők tehetnek! Ezt a tényt számtalanszor magam is megállapíthattam, de a mai nappal vált ez szinte teljesen véglegessé. Mára már papírom is van róla. Baj van Eszterrel - csak miért kellett ennek pont az én vérképemből kiderülnie? Érzem, hogy megszenvedem még ezt én, Eszter nem hagyja annyiban a dolgot..

Igazi Zoltán

Ma Zoltán napja van, az igazi Zoltán nap. Persze vannak olyanok is, akik nem ezen a napon ünneplik a nevük napját, de a családunk ekkor tartotta meg ezt a jeles ünnepet. Alkalom mindig van az emlékezésre, egy fa egy bokor, egy helyszín, egy illat, egy gondolat, mind mind emlékeztethet rá lépten és nyomon. Lassan tíz éve nincs közöttünk, de soha el nem múló fájdalmat okoz a lelkem egy olyan szegletében amiről nem is tudtam, hogy létezik, addig amíg fájón bizonyította be azt, hogy igenis van, ott van, és most már mindig ott is lesz emlékeztetve arra, hogy valamikor testvérek voltunk. Mindaddig míg talán egyszer újra látjuk majd egymást.

2009. június 22., hétfő

Csak magam

Újra és újra megerősítést nyer a régi gondolat - csak magadra számíthatsz. Ha valamit meg szeretnél csinálni, hiába kérsz meg rá mást segítséget nem remélhetsz. Illetve remélni lehet, de csalódni is könnyű. Egyedül magamra számíthatok, ha valamit meg kell tennem. Akkor lehetek biztos abban, hogy akkor és úgy lesz megoldva a dolog, és pont úgy ahogy szeretném. A többi csak merő kompromisszum..

A labor

Bevetettem magam a honi egészségügybe. A körzeti orvosom komolyan veszi a hivatását és elzavart egy ellenőrzésre mert régen voltam már nála és jobb a bajt megelőzni, mint utána siránkozni. Persze utána siránkozni sokkal egyszerűbb, de ehhez a verzióhoz kevésbé fülik a fogam. Így a mai napom elejét a kórházban a labor előtt kezdtem. Meglepő volt, hogy az emberek nem lettek kevesebben. Régi emlékeimben is az szerepel, hogy az ilyen helyen mindig nagy a tömeg - ez most sem volt másként. A normális várakozás feltételei részben voltak csak adottak, a székek száma osztva a várakozók száma inkább a nullához közelített mint az egyet haladta meg. Sorszámot kellett húzni és a szólítás is eszerint zajlott, így legalább a népharag és a lökdösődés elmaradhatott. Megfigyeltem, hogy bár a kiszolgálás így szigorú rendben zajlott, a legtöbb ember mégis az ajtó körül csoportosult, elállván a bejáratot, és abbéli vágyuknak adva hangot, hogy ettől a ténytől is gyorsabban fognak bejutni az intézménybe. Furcsa látni a logikusan gondolkodó emberek csoportját, hogy hajlamosak ilyesmiben hinni, hogy az, hogy másokat nem engedünk be vagy ki, attól mi hamarabb bejutunk. Aztán persze én is beálltam a tömegbe, hátha bejöhet. Milliónyi légy mégsem
tévedhet..

2009. június 21., vasárnap

Elmosta

Elmosta az eső a gödi juniálist. Legalábbis azt a részét, amit vasárnap remélhettünk ettől a rendezvénytől. Hiába a tömeg ott hon marad, ha az idő nem a kedvére való. Ebben az esetben én is a tömeggel éreztem volna együtt ha nincs az a jól körülírható nyomás, amit az ember akkor érez, ha nőt tart a háznál. Mást nem tehetvén engedtem a pressziónak és ellátogattunk a Duna parti helyszínekre ahol pár reményvesztett büfés és fellépő várta az esőt vagy a nap végét. Mindenkin látszott, hogy a nagy roham, a mindent elsöprő bevétel elmaradtával csak a közeli záróra reménye villanyozhatja fel a társaságot. Ettünk egy gyrost és rövid séta után megállapítottuk, hogy jobb nekünk mégis odahaza, ott legalább meleg van és nem is esik, így a távozás hímes mezejére léptünk. Nem tudom, hogy mennyire lesz ebből a rendezvényből hagyomány, de ha igen, akkor a jó időjárás nagyságrendeket javíthat rajta..

Enyhe tél

Enyhe telünk van. Elmosta az eső a gödi juniálist. Legalábbis azt a részét, amit vasárnap remélhettünk ettől a rendezvénytől. Hiába a tömeg otthon marad, ha az idő nem a kedvére való. Ebben az esetben én is a tömeggel éreztem volna együtt ha nincs az a jól körülírható nyomás, amit az ember akkor érez, ha nőt tart a háznál. Mást nem tehetvén engedtem a pressziónak és ellátogattunk a Duna parti helyszínekre ahol pár reményvesztett büfés és fellépő várta az esőt vagy a nap végét. Mindenkin látszott, hogy a nagy roham, a mindent elsöprő bevétel elmaradásával csak a közeli záróra reménye villanyozhatja fel a társaságot. Ettünk egy gyrost és rövid séta után megállapítottuk, hogy jobb nekünk mégis odahaza, ott legalább meleg van és nem is esik, így a távozás hímes mezejére léptünk. Nem tudom, hogy mennyire lesz ebből a rendezvényből hagyomány, de ha igen, akkor a jó időjárás nagyságrendeket javíthat rajta..

2009. június 19., péntek

Én váram

Nem tudom, hogy laknék-e várban. Persze nem abban a középkori, lovagi várban, mert ott bizonyára igen, hanem inkább a mai értelemben vett börtönben, amit az emberek egy része saját magát zárja be önként és dalolva. Mindez onnan jutott eszembe, hogy az utcánkban lakó egyik úriember új kerítést épít, az eddigi rozzant dróthálót masszív zsalukövekből készült, átláthatatlan kőfalra cserélvén. Nem tudom kinek mi az indíttatása hogy ilyet tegyen, de tőlem távol áll az a mentalitás, hogy önként csomagoljam be magam olyan dobozba, ahol egyedül maradok. Legszívesebben olyan helyen laknék, ahol csak egy földre húzott vonal jelezné a határt, de ott is csak arra szolgálna, hogy azt jelezzük, hogy meddig a mi dolgunk a fűnyírás..

2009. június 18., csütörtök

Azt hiszem

Ma reggel hallottam egy számot a rádióban. Egy általam is kedvelt Queen nóta feldolgozása volt, és annak ellenére, hogy az eredeti felülmúlhatatlan, ez a verzió is tetszett. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy amikor Freddie Mercury azt énekelte, hogy 'I wanna die' valószínűleg ezt nem így gondolta. Sajnos Isten meg komolyan vette. Micsoda félreértés, micsoda veszteség!

Repülés

Tegnap végre eljutottam a reptérre. Azt hittem nyugodt repkedés lesz, esetleg több felszállással is, de meglepően nagy tömeg volt. Mint utóbb kiderült ennek az oka a kiéhezettségben volt kereshető - ugyanis két hete nem volt már repülésre alkalmas az idő. Szépen kivártam a sorom, majd bemutattam a specialitásomat, az első startból történő pofáraesést. Ez lassan védjegyemmé válik, és az oka a helytelen ernyőfelhúzás. Az a baj, hogy elméletben tudom, hogy kellene felhúzni a kupolát, gyakorlatban mégis sikerül mindig frontstallt előidézni, ami nehezíti a felemelkedést. Mondtam is az oktatómnak, hogy mivel ez B szintű gyakorlat és én ezt már a földön is tudom, így vegye úgy, hogy teljesítettem. Ő beleegyezett azzal a kitétellel, hogy akár a földi 'B' vizsgát is beírja azzal a kitétellel, hogy a földön végezhetek önálló repülést, de a lábamnak mindig le kell érnie. Még gondolkozom azon, hogy jó lesz-e ez így..

2009. június 17., szerda

Más világ

Ma részben gyalog érkeztem a munkahelyemre. Hogy sportosabbnak tűnjek írhatnám azt, hogy egy községnyi távolságot a saját lábaim segítségével hidaltam át, de ez csak részben lenne igaz, mivel ez az űr csak mintegy öt- hatszáz méternyit jelentett, úgyhogy inkább egy laza reggeli séta volt, mint komoly gyalogtúra. A bicikliúton különféle nagyságú csigák próbáltak átkelni, kihasználva a reggeli párát és az éjszaka hullott pár csepp eső maradékát. Nem mindegyiknek sikerült, tetemek is szép számmal borították az aszfaltot. Úgy döntöttem, hogy beleavatkozom a természet rendjébe (mármint ha az annak számít, hogy csigák mészlakását száguldó kerékpárosok roppantsák össze.) így az elém kerülő puhatestűeket felszedtem, és a menetirányukban lévő árokpartra helyeztem át. Elsőre emberbarátinak (illetve csigabarátinak) tűnő lépés volt, de utólag kételyeket ébresztett bennem. Ugyanis jelentős csigaodüsszeiát hiúsítottam meg ezzel. Kicsit olyan, mintha hegymászókat a megkérdezésük nélkül egész egyszerűen felhelyeznének a K2 csúcsára. Örömnek öröm, hogy a világ legmagasabb helyén vannak (vagy a másodikon) de érzésre mégsem ugyanaz. Most szegény csigák életük végéig pszichológushoz járhatnak, hogy fel tudják dolgozni ezt a lelki törést, de az is lehet, hogy ezeknek a lényeknek az volt a sorsuk, hogy recés gumikerekek alatt végezzék, és most vígan élhetnek nagypapakorukig. A káoszelméletből tudhatjuk, hogy egy lepke szárnycsapása délamerikában tájfunt okozhat a világ másik felén, így a csigamentő akciómnak is beláthatatlan következményei lehetnek. Ez a világ már nem az, ami fél órával ezelőtt lehetett volna! Gondoltam, csak szólok ezért..

2009. június 16., kedd

Felhozatal

Régebben, míg a nagyfaluban jártam keltem, rendszeresen ellenőriztem, hogy milyen a fel- és lehozatal. Mármint, ha az ember fia metrón utazik, akkor figyeli a szembe jövő mozgólépcsőt és számolja hogy hány gusztusos nősténye jön vele szemben a saját fajtájának. Régebben az átlag tíz körül volt, mára ez lecsökkent, alulról érintve az ötöt. Ezt a tendenciát aggasztónak tartom. Magyarázat lehetne az ingerküszöböm, vagy a minőségi szintem emelkedése, de ezt, mint lehetséges okot elvetettem. Hova tűntek a kedves lányok az országból?

2009. június 15., hétfő

Nők

Az emberiség fejlődésének egyértelmű oka a nő. Onnan lehetett tudni, hogy az Úr még nőtlen volt amikor a világunkat megteremtette, mert a hetedik napon megpihent. Ha felesége lett volna, biztosan nem jut hozzá a várva várt vasárnapi láblógatáshoz és a megérdemelt nyugalomhoz. - De még intézzük el ezt, vegyük meg azt! - Hangzott volna a parancsoló kérés, és amikor az Úr hétfő reggel kikelt volna az ágyból ugyanazt érezhette volna amit én - hasogató fájást deréktájon, ami emlékeztette arra, hogy legalább a hetedik napot tölthette volna szunyókálással..

2009. június 12., péntek

Vége

Eljött az a nap amire a kölkök annyira, a szülők talán annál kevésbé vártak. Az eddig szokásos hogy tanul a gyerek című aggódást felváltja, a már mindegy érzése, és a mit csinálunk vele egész nyáron? örök kérdése. Egész nap egyedül nem lehet otthon - ez a legjámborabb utódból is pusztító dolgokat vált ki, vagy állandó gép előtt ülést jelent egy lesötétített szobában - így a kölök a nyár végére biztosan meg fog penészedni - ezt egy szülő sem akarhatja, így mint időeltöltési lehetőség eleve megbukott. A nagyszülők elvesztették a klasszikus státuszukat, vagy az életbenmaradásukért harcolnak azzal, hogy ugyanúgy dolgoznak valamit mint mi, vagy ők is papás-mamást játszanak nem megbékélve a helyzettel, hogy inkább a teraszon kellene kötögetniük, vagy tepsi süteményeket kellene sütniük a játéktól kiéhezett lurkók számára. Egyedüli alternatíva a gombamódra elszaporodó nyári táborok sokasága, amik megfelelő programokat kínálnak a kézműveskedéstől az angol nyelvig azzal az apró mellékhatással, hogy pénzbe kerülnek. Méghozzá nem is kevésbe. De azt már a történelmi tapasztalatokból tudhatjuk, hogy Krisztus urunk koporsóját sem őrizték ingyen, miért várnánk akkor ezt a szemünk fényének a deponálásáért? Míg jövőnk záloga valami táborban múlatja a nyarat, ránk a költségek előteremtése újabb terhet ró. Lassan egész évben erre spórolhatunk, de ez a szülői sors..

2009. június 11., csütörtök

Meztélláb

Avagy hordjuk a saját bőrből készült cipőnket gyakrabban! Mindig furcsán néztem azokra az emberekre akik úgy tekintettek újonnan vásárolt lábbelijükre mint valami fétisre. Dicsekedtek vele, mutogatták és bezsebelték az elismerő pillantásokat, megjegyzéseket a többi hasonszőrű embertől. Nekem a cipő és a ruházat csupán használati tárgy, semmi több. A maximális kényelem elérése a cél, semmi egyéb. De mégis legjobban a saját talpaimat szeretem és ha tehetném, csak mezítláb járnék. Nincs is kellenesebb viselet annál amikor az ember a talpán közvetlenül érezheti a puha homok simogatását, a fűszálak érintését, vagy a kavicsok masszírozását. Le a cipőkkel, éljen a mezítláb!


2009. június 10., szerda

Kilátástalanul

Kilátástalan az élet! A mindennapok taposómalmába beállva csak azt látja az emberfia, hogy a napok sorra húznak el a feje mellett. Nincsen igazából idő semmire, arra, hogy az ember kicsit leülve élvezze a munkája gyümölcsét, mert mire megtenné este lesz, majd újra reggel, lehet menni dolgozni. A munkából fáradtan hazaér, és azon veszi magát észre, hogy már megint este van, egy újabb nap telt el céltalanul. Napok, hetek, évek kergetik egymást látszólag céltalanul, és szinte gyerekként feküdtem le pár éve és most olyan emberként ébredtem fel, akinek magának is gyereke van, pedig mennyire jó lenne még a nedves fűben mezítláb rohangálni, össze vissza enni mindenfélét amit az ember ilyenkor talál egy konyhakertben, önfeledten gázolni a kiáradt patakban, csak úgy csavarogni pusztán a csavargás kedvéért. Jó lenne újraélni a gyermeki pillanatokat - noha tudom, hogy azok az idők elmúltak véglegesen. De az idő ugyanígy elrohan a fiam mellett, aki majd egyszer talán ugyanígy bánni fogja ezt, de akkor már ő sem tud majd
tenni semmit ellene..

2009. június 9., kedd

Szőrtelenül

Lehetnék akár egy angol Sir, most nem nő rajtam semmi szőr. Illetve nőtt, de a sutba dobtam. Most jött el életemnek az a szakasza, amikor megfáradt férfiúi díszemet, az arcszőrzetemet, úgyismint a dicső szakállviseletet az enyészetre bíztam. Egész más érzés, és már sikerült is rá ideológiát találnom, hogy miért e pálfordulás. Azt hiszem az első meztelencsiga érezhette magát igy, amikor rájött arra, hogy a házát a salátabárban hagyta, és nincs kedve egy hónapot arra tölteni, hogy megkeresse. Furcsa csupasz érzés, de nem mondom, hogy kellemetlen. Itt a nyár, így legalább a képem is lepirul. Majd télre visszanövesztem, akkor minden hasznos, ami melegít..

2009. június 8., hétfő

Egyre meggy..

Tegnap leszüreteltük az idei meggytermést. A tavalyi 28 szemmel szemben idén 160 termett, így lassan elérhető közelségbe kerül Sopron megvásárlása. A fejlődés töretlen, a minőség kiváló, mi kell még? Ja, a pár ezer hordó rózsaszín festék, hogy hangulatossá tegyük a helyet. Az ottlakóknak üzenem - nagyobb mértékű tartós tej vásárlásba talán már nem kellene belefogni, mert jövünk!

Carpe Diem

Carpe Diem! - Azaz élj a mának. Újra előkerülő régi mondás ez, amit úgy látszik a jelenlegi kormány is a zászlajára tűzött mint eszmét. Olvasatomban ez arról szól, hogy ne takarékoskodj, hiszen nem érdemes. Ha félreteszel valamit, a kormányunk egyből terveket kezd szőni a félretett tőke megszerzésére. Ha bankba helyezed - kamatadót vet ki, ha arra gondolsz, hogy ingatlanba, mint egyik eddig tartósnak hitt befektetésbe teszed, már itt is rá a friss ropogós ingatlanadó. Legjobban akkor teszed, ha azon melegében elköltöd. Akkor ugyan Áfát fizetsz, de azt legalább csak egyszer, és már élvezheted is a munkád gyümölcsét. És mi lesz jövőre? Ki nem tojja le? Ha legatyásodom, még mindig mehetek segélyért..

2009. június 7., vasárnap

Szavazás

Ma szavazni voltam. Hosszú évek gyakorlatának megfelelően idén sem tudtam igaz szívvel valaki mellett voksolni, csak azt tudhattam, hogy kikre miért nem adok szavazatot. Szerencsére volt egy ismeretlen név a lapon, így legalább rájuk gondolhattam, hisz róluk nem tudtam egyedül rosszat mondani. Még. Gondolom, ha hosszabb időn keresztül lesznek politikai szereplők, kellően besározzák őket, vagy ami még jobb, ezt a munkát saját maguk végzik el. Sajnos nincs olyan rubrika a lapon, hogy egyikre sem, mert a szívem szerint azt jelöltem volna be. Így nekem az a párt nyert, amely a 'Lesz-e málnás palacsinta' üzenetét hordozza. Majd kiderül, hogy muzsikáltak. Mivel szavaztam rájuk, így szinte biztos a bukás..

2009. június 5., péntek

Kérdések

Vannak olyan kérdések, amikre úgy látszik nem lehet őszinte válaszokat adni. Bizonyos dolgokban ha tájékozódni szeretnénk, válaszul csak hazugságokat kaphatunk. Hogy miért van ez, nem tudom..

2009. június 4., csütörtök

Egy hordó paprika

Akinek nincs esze, legyen notesze - tartja a mondás. Akinek meg konyhakertje nincs, legalább egy kis kézügyessége, és pár régi kacata legyen, hogy az egészből kis veteményest sederíthessen magának vagy a családnak, sokat téve a friss vitaminutánpótlás biztosításáért. Ehhez nem kell más, csak egy kidobott, ámde tiszta olajoshordó, egy műanyagcső, egy flex, némi kézügyesség, termőföld és pár palánta. A hordóba körbe réseket vágunk, beleállítjuk a perforált műanyagcsövet, majd feltöltjük földdel. A kis ablakocskákba és a hordó tetejébe mindenféle palántákat ültetünk, az egészet a csövön keresztül öntözzük és már csak a türelem szükséges, hogy szüretelhessük és dicsekedhessünk mindenkinek kicsi kertünk bő termésével..


2009. június 3., szerda

Bunkóság

A szombati bulival kapcsolatban jutott eszembe, hogy mekkora bunkóság az, ha valakihez beszélsz, és az egy darabig hallgat is, de megunja és szó nélkül megfordul és egy másik emberhez kezd beszélni, miközben én továbbra is hozzá beszélek. Az ember esze megáll! Nálunk ezt úgy mondják, hogy az ilyen embernek a ló könyökölt be a gyerekszobája ablakán. Ezúttal kérnék elnézést a jóérzésű lovaktól és gyerekszoba ablakoktól. Még most sem térek magamhoz..

Projectindító

Tegnap végre egy jó hírt kaptam. A szokásos rosszak mellé végre valami bíztató is érkezett. Macskaprojectünk újraindul ezúttal is két versenyző áll a rajthoz, és meg fogjuk látni, hogy mi lesz belőlük. Már unom, hogy mindenféle ellenmacskák aknásítják el a gyepet, mennyivel jobb lenne olyan egérpusztítók által hátrahagyott mellékterméket zacskózni, akikről legalább azt elmondhatom, hogy a mi fiaink/lányaink..

2009. június 2., kedd

Egy korszak vége

Egy korszak ért véget a hétvégén. Korszakok időnként véget szoktak érni, ez nem meglepő. A Kádár korszaknak is vége lett és bár iskolás korunkban még azt számoltuk, ha 1976-hoz hozzáadjuk a mohácsi vész dátumát, akkor megfordítva a gépet megkapjuk, hogy mikor mennek el az oroszok. Aztán most ők sincsenek itt egy ideje. A hétvégén az én bulizós korszakom is véget ért. A szombati parti katasztrofálisan sikerült. Rájöttem, hogy egyedül ülök egy népes társaságban, még sohasem éreztem magam ennyire magányosnak ennyi ember között. A puszta felbukkanásom képes volt emberek gyülekezetét szétkergetni. Egyre voltam jó, amiért érdemes volt elviselni - emészthető kosztot tudtam előállítani. A szűkös keret mellett egy szolid gyümölcslevest és kétféle második fogást (pörkölt és székelykáposzta) sikerült készítenem, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy igazán meglehetős lett. Még éjfél előtt pánikszerűen távoztam, többen megkönnyebbülésére, és még negyed órán keresztül ástam ki az autót a sárból, mert egyedül a mocsár volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy maradjak még..

2009. június 1., hétfő

Eső

Már több napja esik folyamatosan. Az égből hulló áldás bár aranyat ér, alaposan elrontotta a hétvégénket. A természetnek nincs érzéke a pihenőnapokhoz, sőt mintha időnként kifejezetten gonoszkodó is lenne. Öröm az ürömben, hogy bár én nem, de a jelenlegi helyzetet legalább a növények élvezik.