2009. február 12., csütörtök

Belegondolva

Belegondolva ebbe a hétbe - sok minden történt vele, ugyanakkor semmi sem változott. Jónéhány álommal kevesebb lett, ugyanakkor bizonyos remények megmaradtak továbbra is, noha tudom, hogy reménytelennek tűnnek. Ez a hét az utolsó, amit ebben a társaságban töltök, a jövő héten új szobába kell költöznöm, ami korántsem lesz annyira jó, mint ahogy ezt mások gondolják. Rá kellett jönnöm, hogy vannak dolgok amik nekem fontosak, de ettől még nem lettek másoknak is azok, és hiú remény azt gondolni, hogy az embereknek saját magukon kívül lehet valaki más is fontos. A csalódásaim abból fakadnak, hogy próbálom rávetíteni magam másra, és annyit várni el tőle, amennyit magam megtennék az ő helyébe - de ez öreg hiba. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy bizonyos emberek csak akkor keresnek, ha nekik kell valami, más esetben sokkal fontosabb dolgaik is akadnak. Sajnos ez a hét sem cáfolta meg az ezirányú vélekedésem, sőt igazából megerősített benne..

Nincsenek megjegyzések: