2008. november 12., szerda

Közlekedési saláta

A mai post eredeti címének 'közlekedési szarsaláta' címet szerettem volna adni, látván, hogy tegnap mennyire jól ment az ürülék szó postban való felhasználása és az érdeklődés a téma iránt. Végül is napi kapcsolatban vagyunk vele - mármint a trágyával és a közlekedéssel is, de azután letettem az ennyire hatásvadász címről, mert azért mégis van jóízlés is a világon. Az utóbbi időben mutat némi periodicitást a hangulatom, és a saját nyavalygásaimon túl rendre előkerül a közlekedés ügye (ugye?) is, viszonylag állandó rendszerességgel. Napi hatások érnek az autózással kapcsolatban, és elsősorban nem pozitívak, ezért módot kell találnom arra, hogy kiengedjem a gőzt. Erre sokkal jobb módszer a saját blog, mint az út szélén, szabadstílusban előadott verekedés, ami szintén aktuális lehet a mai viszonyok között. Ma külön szeretném megköszönni annak az Opel Asconás úriembernek, aki nem engedett kisorolni a főútra, mert noha állt a sor, de látván, hogy be szeretnék húzódni, inkább gyorsított, és előttem állt meg. Gondolom ez a megoldás megerősíthette az egóját - mert másra nem volt jó, hisz hosszú sorállás volt. Szeretném továbbá megemlíteni azt a sok egyénieskedő úrvezetőt, (más vonatkozásban rájuk a barom szót alkalmaznám, de az sérthetné a személyiségi jogaikat)  akinek az útra festett és az út mentén kihelyezett jelzések nem mérvadóak, illetve akik nem veszik a fáradtságot, hogyha kanyarodni szeretnének, erről a másikat tájékoztassák. Ma tapasztaltam azt, hogy a fóti lehajtónál, ahol rendszeresen sok a baleset, mert egyes alulképzett állampolgárok nem ismerik fel a stoptáblát, és nemes egyszerűséggel belehajtanak a védett úton közlekedőkbe, (A kolléganőmbe is belehajtott egy állat - nem is tudom hogy képzelte a dolgot, de viszont rögtön elismerte.)  hogy forgalomlassító prizmasort helyeztek ki a  védett útra. Ha a barmok már nem állíthatóak meg, állítsuk meg a főútvonalon közlekedőt. Tipikus magyar megoldás született, köszönjük..

Nincsenek megjegyzések: