Ernyőblog

Ezen a hétvégén a sok elmélet után, végre a kezembe foghattam egy rendes ernyőt. Szombat délután kezdtem el, enyhe szélben - vagy inkább szélcsendben. Mint utóbb kiderült ez némileg hátrány. Rendes protektoros beülőt kaptam, így viszonylag kevéssé zúztam össze magam az esésekkel. Az ernyőm saját életet élt, és sehogy sem akarta azt csinálni amit én szerettem volna. A zsinórok kusza összevisszaságban álltak, a nap végére igazából csak az anatómiára jöttem rá, és a kiterítés, összeszedés és összehajtás trükkjeit sikerült megismernem, eredményes felhúzásom és fenntartásom nemigen volt. Elkedvetlenített a dolog, hisz elméletben nagyon tudom, hogy mit kell csinálni. Igaz, úgy hegedülni is nagyon. Estére nagyon elfáradtam. Olyan izmaim is fájnak, amikről eddig nem is tudtam, hogy vannak, sőt, egynémely még be is görcsölt, amivel szintúgy nem tudtam mit kezdeni, de nem volt jó érzés. Vasárnap délután is a pályán kezdtem. Akkorra kicsit már feltámadt a szél és rá is jöttem, hogy nem hátráltat, inkább segít, így sokkal több sikerélmény ért. Sikerült felhúznom és fenntartanom az ernyőt, és meg is lettem dicsérve, hogy ebből a helyzetből akár startolhatnék is majd, ha erre kerül a sor. Estére szintén nagyon elfáradtam, így nem vártam meg a napnyugtát, már előtte csomagoltam és mentem. Ma a sántikálásé a főszerep (nem rosszban, hanem az izomláztól gátolva.) és a reggeli fürdésnél vettem észre, hogy tele vagyok kék-zöld foltokkal (Mint az első néhány kung-fu edzés után). Szerencsére a fejemnek nincs semmi baja, pedig tegnap rendesen odavertem a földhöz hanyattesés következtében. Még szerencse, hogy volt rajtam bukósisak. Már most várom a hétvégét! Remélem jó, enyheszeles idő lesz..