2008. október 31., péntek

Dilemmák 1.

Mi történik, ha a mindent elsöprő erő a leküzdhetetlen akadállyal találkozik? - Költői kérdés, megoldhatatlan feladat és azt hiszem fel is tettem már magamnak is és itt, a blogban is, de ez állandóan időszerű. Mit tegyen az ember, ha az álmainak komoly gátja a másik ember vélekedése? Meddig mehetünk el a saját álmaink megvalósításáig? Elnyomhatóak-e a bennünk élő vágyak tartósan, csak azért, mert valaki más így gondolja? Azt hiszem, ezek örök kérdések, és jelenleg ezek befolyásolják leginkább a sorsomat és a hangulatomat is, bár a válasz rájuk még nem tudom. Tudhatom-e ezeket egyáltalán?

Dilemmák 2.

Mit tegyen az ember, ha le szeretné írni a gondolatait, de akiről írni akarna, az engem rendszeresen olvas? Igazából nincsen arra szükségem, hogy embereket ok nélkül sértsek- vagy bántsak meg csak azért mert közlési kényszerem van. Ez az a helyzet, amikor a népszerűség az ember gondolatait köti gúzsba. Nyissak egy harmadik blogot?

2008. október 30., csütörtök

Elvárásaim

Elvárásai mindenkinek vannak. Hol ezzel, hol azzal kapcsolatban, de mindenki fogalmaz meg magának ilyesmit. Már csak azért is, hogy legyen mihez viszonyítani. A múltkorjában érdekes reakciót kaptam, a csalódást, amit egy nem megvalósult terv miatt éreztem mániás depresszióként azonosította valaki. Nos, nem vagyok pszihomókus, hogy tudhassam magamon detektálni azt, hogy valóban ilyen kórságban szenvednék, de úgy érzem, hogy talán mégsem ennyire súlyos a helyzet. Azzal a bizonyos bulival is elvárásokat fogalmaztam meg, amik természetesen nem teljesültek. Ez nagyrészben az én hibám, hisz rendszeresen túltervezem magam, és így szinte megjósolható a csalódás. Mit tegyek, ha igyekszem a maximumra törekedni? Persze volt benne kellemes csalódás is, hisz olyasvalaki is eljött, akire nem is számítottam. A rendezvényt a meglévő árkok betömésére szántam megtartani, de úgy tűnik, hogy ez egy halott dolog. Az embereknek érdekük a sáncok megtartása, ha nincs elég, inkább újakat ásnak, mint, hogy a régieket belapátolnák. Valaki a környezetemben azt mondta, hogy a munkahely nem arra való, hogy innen barátkozzunk, ide csak dolgozni járunk. Talán igaza is van ebben..

2008. október 29., szerda

Gépblog

Mert ugye van az otthoni gép. Fontos dolog az ember életében, hiszen ez az, amit a saját magunk ízlése szerint alakíthatunk. Ide azok a programok kerülnek fel, amiket szeretünk, és nem azok, amik a munkánkhoz kellenek, hangulatát a szívünkön viseljük, meghibásodására érzékenyen reagálunk. Végre sikerült több napi munkával gatyába rázni az itthoni masinát. Nem a legújabb darab, de eddig jól funkcionált. A merevlemezek kezdtek gyengélkedni benne, így féltve azok tartalmát, szántam rá magam az egységek cseréjére, kapacitásbővítésre és az adatbiztonság növelésére, RAID-1 rendszer (két azonos kapacitású tároló, párhuzamos módban, az adatok tükrözésével) alkalmazásával. Operációs rendszerként az addig jól megszokott és belakott Debian Linux Etch került fel, de lássuk be, afelett már egy kicsit eljárt az idő. A csomagok régiek, ezért desktop rendszernek már talán alkalmatlanok. Például, az új flash lejátszót a Glibc könyvtár miatt már nem lehet feltenni rá. Ezért gondoltam egyet, és felfrissítettem, a jövőben egyszer csak megjelenő Lenny-re. Utóbbi még erősen béta állapotú, ezért nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeimet, így ki kellett próbálnom az Ubuntu legújabb kiadását az Intrepid Ibex-et. A legújabb Kde4, bár jól néz ki, de megszokni nem tudtam, így szégyenszemre vissza kellett váltanom Hardy Heron-ra, de most legalább már jó. Kitartó, több napi munkával sikerült végre azt az állapotot elérni, amiről a kezdetekből kiindultam. Hurrá!

2008. október 28., kedd

Buli utóhangok

Megvolt a várva várt buli. Az esemény már megülepedett bennem, összefoglalóként pár keresetlen szó, néhány röpke gondolat álljon itt róla. A szervezés mindig egy csalódás. Akit várna az ember nem jön el mondvacsinált vagy valós okok miatt, így a kezdeti lelkesedés hamar csalódottságba csap át - az igazi családias összetartás helyett, szűk, ámde meghitt hangulatú, maroknyi ember találkozása lesz belőle. Mindig ugyanazok a tagok, új emberek nem akarnak csatlakozni hozzánk. Talán sosem dől meg az örök igazság - hasonló a hasonlóval, csíkos a csíkossal, pöttyös a pöttyössel. Mindig megbánom, hogy megtartottam, a kezdeti lelkesedés másnap reggel mélypontra zuhan vissza, és ott is marad egészen a távozásig. Másnapra a távolban új remény csillan, talán jövőre másképp is lehet. Csak ez a vágy éltet..

2008. október 27., hétfő

Szárnypróbálgatásaim

Hétvégén végre elérkezett a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam magam a levegőben. A négynapos ünnepen előbb Fedémesen, majd a gödöllői repülőtéren tudatosíthattam magamban az elmélet és a gyakorlat közti különbséget. Bár az ablakból kihajolva már rossz érzés fog el, és szívesen a kilátók szélére sem megyek el, de mégis a szabad repülés valami felülmúlhatatlanul jó érzéssel tölt el, noha még van mit tanulnom ebben a műfajban is. Az első kisdombos felszállásaim során meg kellett tapasztalnom milyen érzés arccal lefelé száguldani a domboldalon, a fűben csúszva egy nagy ernyő szabadulása okán, vagy leszállás közben prózaian pofára esni ugyanezen okok hatására. Míg fentről (másnak talán térkép-e táj) olyan jó ötletnek tűnik a homokos részen leszállni, ám ott derül ki, hogy a terület tele van rendkívül szúrós és ragaszkodó királydinnyével. Mostanra a hétvége hatására tele vagyok újra kék és zöld foltokkal, de az így szerzett nagyszerű élményeket nem veheti el tőle m már senki..

Fedémes

Fedémes - apró kis falu valahol a Mátra szívében - de ha nem is a szívében, talán a lába szárán, vagy épp a hasa közepén, ez végül is mindegy, mindenesetre jól el van dugva. Ilyen helyre gondolom véletlenül akad rá az ember, repülőgépe itt száll le kényszer, vagy álarcos rablók megkötözve itt teszik ki étlen szomjan az erdőbe. Ideális hely a siklóernyősöknek, a falu végén emelkedő több, lentről aprónak tűnő domb - amiről menten megváltozik a véleményünk, ha napjában többször egy alaktalan, ámde nehéz ernyőt kell a hátunkon felcipelnünk. A falu készült már szolgáltatással is - rendelkezésre áll egy teherautó, amely illő díjazásért cserébe a trógerolás pórias feladatát átviszi, és ezáltal segít a várva vágyott helyzeti energia megszerzésében. (Na ez a jármű éppen rossz volt.) Köszönet a starthely üzemeltetőinek, ugyanis rendkívül kulturált lehetőséget tartanak fenn, vécékkel, bilivel, sátorral, asztallal parkolóval. Épp csak egy Tesco áruház hiányzik - illetve hiányzik a fenének - de lehet, hogy pár év múlva lesz az is. Érdemes meglátogatni, remek egy napi program, a természet szépségei mellett egy kis csúszkálás a lágy szelek szárnyán..

2008. október 26., vasárnap

Elszúrtam

Azt hiszem elszúrtam a dolgot. Már régóta tervezem, hogy mit fogok tenni ha ilyen helyzetbe kerülök, most mégis, mikor megtörtént a várva várt alkalom, egyszerűen csődöt mondtam. Hiába volt a sok tervezés, az álmatlanul töltött idő, az ágyban, őrjítő gondolatok között ébren töltött pillanatok, mégis megtörtént. Az alkalom elérkezett, végre kaptam egy plusz órát az élettől és egész egyszerűen átaludtam. Hiába no, öregszem. Már nem megy a hajnalig virrasztás..

2008. október 22., szerda

Egy csepp benzin

- Mondja uram, mibe kerül egy csepp benzin? - Egy csepp? Az semmibe..
- Igen, akkor csepegtesse nekem tele a tankot..

Öreg vicc, de ennek kapcsán jutott eszembe az a folyadék, ami jelenleg a világot mozgatja. Rockefeller korában még haszontalan mellékterméknek számított, nem is igazán tudtak vele mit kezdeni, folttisztításra ajánlották. A petróleumgyártás mellékterméke volt mindaddig, míg egy derék német rá nem jött az igazi erejére. Onnan kezdve meredeken felfelé ívelt a karrierje, ami még most is tart, lévén nem találtunk megfelelő alternatívát a kiváltására. Én még abba a szerencsés vagy szerencsétlen korba tartozom, aki még ismerhette a 17 forintos benzint. El sem tudom hinni, hogy annyiba került egy liter ebből a löttyből. A régi, három forintos literenkénti ár már nekem is a balladai homályba vész, de arra meg a szüleim gondolnak vissza nosztalgiával. Emlékszem, mikor a taxisblokád idején, több mint a duplájára emelték az árát, azt hittem vége lesz a világnak. Már abban az időben is mobilnak éreztem magam a saját autó (Trabant) birtoklásával és érzékenyen érintett az akkori igen magasnak tartott ár. Most így visszagondolva a mai hír hallatán, hogy esik 10 forintot ar ára és ezzel lesz 275 forint körül, hát, olyan nevetségesnek érzem az akkori sirámaimat. Most már bármikor tankolnék annyiért, sőt még a fürdőkádat is televenném. Hogy változnak az idők!

Csalódottság

Született egy kezdeményezés. Nem én kezdtem, de örömmel fedeztem fel azt, hogy mások érdemesnek tartották néhány írásomat arra, hogy megjelenhessen benne. Ez (volt) a Blogtérkönyv. Soha nem én jelentkeztem rá, de jól esett a dolog, hogy a gondolataim alapján részese lehetek valaminek, amit mások értékesnek tartanak. Most végre elkészült a könyv, talán már le is lett adva a végleges kézirat, amiből úgy ki lettem hagyva mint a pinty. Tulajdonképpen szavam sem lehet, hisz azért sem tettem semmit, hogy belekerüljek, de most csalódott vagyok. Olyan érzésem van, mint amikor valakit kihívnak a színpadra, hogy megnyerte a főnyereményt, és amikor majdnem kiért a pulpitusra közlik vele, hogy tévedés volt az egész. Annyi különbséggel, hogy itt nem szólt senki, magamtól kellett erre rájönnöm.
[Update1]: rem írta: Bocsáss meg Sparhelt, csak a hajnalban szöszölt névsorból maradtál ki, a könyvből persze nem @ már ment és javítottam a bejegyzést is bocs mégegyszer..

[Update2]: Azért jó tudni, hogy csak egy adminisztratív hiba volt az ok. Így máris jobb kedvem lett, köszönöm!

Egy szelet hold

Érdekes hírt hallottam ma a rádióban. India fellőtte az első hold körül keringő műholdját. Ennek célja alig titkolt, belépett azon nagyhatalmak sorába, akik részt kívánnak venni a hold privatizációjában. Sok sok éven keresztül ez a piac meglehetősen szűk volt, de az utóbbi időben sorra bukkannak fel azok a nemzetek, akik részt kérnek a sajttálból. Lassan nekünk is el kellene gondolkodnunk valami holdprogramon, mert a jobb helyek lassan el fognak fogyni..

2008. október 21., kedd

Apró bigyók


Azzal kezdődött, hogy elromlott a gépemben a dvd olvasó. Ennek örömére lementem a boltba és vettem egyet. Mára ez teljesen természetessé vált, az ember csak elmegy a boltba és vesz egyet. Kérek tíz deka szalámit egy tejfölt, harminc deka trappistát, és mis is? Ja igen, egy dvd olvasó is lesz! Visszagondolva pár évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna, az akkori megközelíthetetlen, esetleg nem létező, de mindenképpen aranyárban mért technológia csak az igazán gazdagok számára, esetleg kutatási célra állt rendelkezésre, most meg boldog boldogtalan veheti és viheti. A halott egységet szétbontottam, és most darabokban az asztalomon pihen. Erről jutott eszembe, hogy egykori tanult szakmámat, ami az elektronikai műszerész, az idő hullámai ugyanúgy elmosták, mint az összes többi hasonló szakmát. Az áramköri lapok felületszereltek lettek - gyakorlatilag javíthatatlanok - de foglalkozni sem érdemes velük, hisz kilóra kaphatóak bárhol, szinte akár a csemegeüzletben is. Távoli országokban, szorgos kis kezek szerelik össze, nagy tömegben, olcsón, egy marék rizsért cserébe. Nem tudok már hozzányúlni sem, se technikám, se képességem, így szimpla veszélyes hulladék lesz az egykoron működő és csodált dologból, miközben a világ folyamatosan ezen az úton halad - fogyassz, dobd ki, és vegyél helyette másikat. Ne becsülj meg semmit, és ne javítsad, csak hajítsd ki, és vegyél jobbat. Nem biztos, hogy jól van ez így..

Megzavarva

Meg lettem zavarva! Olyan dolog történt velem, amit remélni sem remélhettem volna. Gondoltam rá, de nem számítottam ilyesmire. Kicsit olyasmi, mint amikor az ember elgondolja, hogy nyerni fog a lottón, de sosem nyer - ez már természetessé válik, de előre elkölti a nyereményét - mert olyan jó belegondolni abban, hogy van - üde színfoltot jelent a hétköznapi szürkeségben. Egyszer csak jön a hír - hogy nyertünk, és igazából nem is tudunk mit kezdeni ezzel. Tulajdonképpen épp a játék örömét veszi el maga a lehetőség. Ekként ért a mai hír - épp úgy nem tudok ezzel mit kezdeni, mint más a folyton tervezett, de soha meg nem valósuló álmok utáni valósággal. Csak azt tudom, hogy várok - hátha kiderül..

2008. október 20., hétfő

Must és Mindörökké


A nyári holtszezon után beindulni látszik az újabb MÉM szezon. Mótól kaptam ezt a feladatot, ami, meg kell, hogy mondjam, nagy kihívást jelent a számomra. Próbálom hát pár keresetlen szóba önteni azt, hogy mit találhatnék szépet és jót, ebben az évszakban. Ez a negyedév a legtöbbünk számára valami új kezdetét jelenti. Új feladatok, új iskola, a munka szépségének első ízlelgetése, az első fizetés egy borítékban, esetleg egy bankszámlaegyenleg. Miközben mi újra felvesszük a nyári pihenő után a cselekvés fonalát, valaki épp a nagy pihenésére készül. Tavasztól egész eleddig nagyüzeme volt. Növekedett, gyarapodott, sokasodott, és ilyenkor visszahúzódik a csigaházába, hogy megérdemelt pihenőjét töltse. A virágok elhervadnak, száraz terméseket sodor az egyre hűlő téleleji szél, a növények ilyenkor veszik fel legszínesebb báli ruhájukat, hogy azután pucér testüket mutogassák, ha jön a hó és a fagy. A gyümölcsök is megértek már, szorgos öreg kezek leszedték, befőzték és kamrák poros polcaira sorjáztatták az édes lekvárt rejtő butéliákat. Nincs is m ás gyümölcs mostanság a birsnél és a naspolyánál ebben az évszakban. A szőlőről azért kár lenne megfeledkeznünk, jelentős közös hagyományaink vannak ezzel a bogyós növénnyel, és ez talán így is marad, míg világ a világ. Must és mindörökké!

Buli gondolatok

Bulit rendezni sem egyszerű. Az ember gonddal készülne, meghívókat küld mindenfelé, és az emberek még arra sem veszik a fáradtságot, hogy válaszoljanak a megkeresésre. Semmit nem lehet tudni, hogy ki jönne, ki nem, és ez némileg zavar. Kajával kell készülnöm, én fogok főzni, és nem mindegy, hány emberre, mit csináljak. Ilyenkor el is megy a kedvem az egésztől..

Kilépni

Időnként furcsa gondolatok járnak a fejemben. Ki kellene lépni ebből a világból, telefonszámot cserélni, törölni az iwiw profilt, a blogokat, mindent, egy karibi szigetre menni és kókuszt gyűjteni, vagy bambaarcú halakat bámulni a kék víz mélyén. Esetleg a homokba gyökerezni, és faként folytatni ezt a szomorú világot. Aztán elmúlnak ezek a bántó gondolatok, és úgy döntök, teszek még egy kísérletet. De belül érzem, lehet, hogy újra rosszul döntöttem..

2008. október 19., vasárnap

Mém előgondolatok

Meghívást kaptam Mó-tól erre a játékra. Az alapkérdés érdekes - Miért szereted az ősz? Nos azt hiszem alaposan belecsaptunk a lecsóba ezzel. Ugyanis ezzel az erővel azt is kérdezhette volna, hogy miért szereted a rántott halat vagy a halászlét. Ugyanis ahogy a halat sem, úgy az őszt sem szeretem. Az egyetlen olyan évszak, ami az elmúlásról szól, és a halált, bármennyire is látványos, és színes, nem szeretem. Bár tudom, hogy egy jó gasztroújságírót nem vet vissza az, ha egy bizonyos ételt nem szeret, attól még tud róla hiteles kritikát írni, így én is megpróbálom (bár nem tartom magam újságírónak, jónak meg még annyira sem) azon az alapon teljesíteni a feladatot, hogy ha szeretném miért szeretném az őszt. Majd csak lesz valahogy. Olyan még, hogy sehogy sem volt, még úgysem fordult elő...

2008. október 17., péntek

Mi a bajom?

Úgy döntöttem, hogy sorozatot indítok, amiben bizonyos jelenségeket és embertípusokat veszek górcső alá, amik és akik valamely viselkedésükkel nem tetszenek nekem, visszatetszést váltanak ki belőlem. Ennek a reményteli sorozatnak az első része a motorosokról szól. Tehát - Mi a bajom a motorosokkal?
Jelenleg egyre népszerűbb közlekedési forma, és valljuk be a balesetek egy részének az elszenvedői is ők - a motorosok. Elöljáróban leszögezném - mielőtt olyan, egyes emberek számára vörös posztót jelentő 'sértéseket' leírnék, ami meggátolná a továbbolvasást, hogy nem a kétkerekű járművel van bajom, hanem mindig a rajta ülő emberrel. Nem magával a szerkezettel, mert az békésen áll a sarokba támasztva addig, amíg egy kedves humanoid el nem fordít rajta pár kapcsolót, bowdeneket  húz meg, és enged el, olajat és fogaskerekeket hoz mozgásba. Nem haragszom a gépre - bár egy ilyen ölte meg az öcsémet - de ott is az ember hibázott, sajnos ő volt a felelős.  Ennyi bevezető után álljon itt az, hogy mi a bajom velük! Ha röviden szeretném ezt megfogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy  a közlekedési szabályok egy részének durva, másokat irritáló megsértése.  Nem arról beszélek, amikor dugóban a két autó között előremegy, mert hisz megteheti,  tegye. Hanem inkább arról, hogy ezt előjogána k tekinti, és követeli magának a jogot, ha nem kapja meg. Ha siet - minden körülményt figyelmen kívül hagyva teszi. Előz mindenhol, esőben, ködben, konvojt, teherautót egyaránt, záróvonalon keresztül. Halad a járdán, a forgalomtól elzárt részen, a lépcsőn, az aluljáróban. Azokat a szabályokat tartja csak be, amik előnyt biztosítanak neki. Mert megteheti ezt, még nem biztos, hogy meg is kellene tennie. Törekednünk kellene a nagyobb kölcsönösségre az utakon is. És ez úgy nem megy, hogy csak az egyik tartja be a regulákat..

Erózió

Nézem a kávém. A beletöltött por csinos szigetet alkot a zavaros tengeren. A kávéóceán lassan, de biztosan erodálja a partot, magába alakítván a szilárdnak látszó felszínt. Látszólag örök, de a mélyben láthatatlan erő munkál. Úgy tűnik el, ahogy mi is eltűnünk egyszer. Porcseppek vagyunk csak a mindenség homoktengerében. Egy pillantás csak és nyomunk sem marad.

2008. október 16., csütörtök

Szegénység

Előre leszögezném, hogy nem vagyok újságíró típus. Csak arról tudok írni amiről gondolatok jutnak az eszembe és ezek meg is ragadnak az agyamban. Az igazi bértollnok arról ismerszik meg, hogy tetszőlegesen feladott témáról, korlátlan méretben tud írni bármit. Legyen az a norvég kutyatenyésztés, vagy az afgán lázadók lelki válsága ramadán idején. Ezért kicsit kampányszerűnek éreztem a tegnapi felszólítást, hogy na akkor mindenki blogoljon a szegénységről, mert akkor majd jó lesz. Gondolom, hogy aki ide ír, annak fogalma sincs az igazi szegénységről, mint ahogy például nekem sem. Az átlagember nincstelennek érzi magát akkor, ha a vágyait nem tudja tárgyiasítani, mert éppen nem telik rá. Szegénynek lenni éppen ezért rossz dolog, és éppen ezért nem is olyan egyszerű meghatározni, hogy ki is az, aki igazán az.  A gazdagok többnyire sosem vallják be , hogy nekik van mit a tejbe aprítani, hisz mindig van olyan aki nála tehetősebb, és a bankszámlaegyenlegének növekedésével a vágyai is nőnek, tehát mindig ott lesz az, hogy nem kaphatja meg amit éppen szeretne, hisz korlátozva van. A felső tízezerről azt mondják, hogy olyanok, mint a női lábak. Nem bírálni kell őket, hanem bekerülni közéjük. Azt is láthatjuk, hogy a gazdagság csak a szegénység mellett érhető el, hiszen minden viszonylagos. Az, hogy mindenki egyformán legyen eleresztve, nem működik. Negyven év tapasztalata mondja ki azt, hogy ez lehetetlen. Ez egy szép, de soha meg nem valósuló idea - kommunizmusnak hívják. Ezért belátható, hogy a szegénységre szükség van, illetve ez a jelenlegi államforma velejárója. Csak arra kell vigyázni, hogy ne nőjön a leszakadó réteg. Woody Allen mondta, hogy a szegénység rossz dolog, legalábbis anyagi szempontból mindenképpen. Azt hiszem ebben nagy igazsága van..

Nem fog..

Nem fog szólni. Ő olyan, hogy nem ad ekkora előnyt nekem. Tulajdonképpen nem is érdekli, illetve tudja a fene, hogy mi az, ami után tenne lépéseket, egyelőre csak azt tudom, hogy mi az, ami után nem. Sajnos az egyik ilyen dolog vagyok én. Hallgat, de ez természetes, akár meg is szokhattam volna. Addig gyakorlom az elfogadást, más egyebet úgysem tehetek. Csak nehezen megy..

Felhők


Megannyi fehér pamacs az égen. Különféle alakokat látunk bennük – az egyik olyan mint egy huszár, a másik sárkány, vagy épp királylány, hajó, vagy morc kapitánya. Mióta foglalkozom egy kicsit meteorológiával a felhők többek lettek ennél. Cumulonimbus, telített vízgőz, harmatpont, kondenzációs szint, konvekció, légköri instabilitás, felhőalap – mind mind egy varázslatos tudomány szavai, amik közelebb hozzák a felhők titkát. De ettől még ugyanaz a fehér vattacsomó, egy nagy adag tejszínhab a kék kávéóceánban, ezek maradnak ők nekem.

2008. október 15., szerda

Szolgálati közlemény

Ezúton szeretném tájékoztatni az esetleges érdeklődőket, hogy új, tematikus blogot nyitottam, ahol próbálom a való élettel párhuzamosan dokumentálni kezdődő siklóernyős törekvéseimet. Az az oldal nem fog másról szólni, csak arról a témáról, az élettel és minden mással foglalkozó agymenéseimet, sirámaimat, gondolataimat és nyekergésemet továbbra is ide fogom megírni. Az új blog címe: http://teknyosernyo.blog.hu

2008. október 14., kedd

Megoldhatatlan helyzet

Mi történik akkor, amikor a mindent elsöprő erő, leküzdhetetlen akadállyal találja magát szemben? Ez az abszolút patthelyzet, a megoldhatatlan probléma. Ez jellemzi a mai magyar országúti közlekedést is, mihelyst az átlagautós olyasmivel találja szemben magát, ami szokatlan. Ilyenek lehetnek a normálistól eltérő meteorológiai helyzetek (pl nem süt a nap, mozog a levegő, köd van, esik, stb) vagy valami áll az út szélén. Ma is ez történt. Odakint, a levegő nedvességtartalma a talaj közelében meghaladta a száz százalékot a lehűlés miatt így kondenzáció indult meg. A föld felszínén jobban lehűlt a levegő, mint feljebb, ezért inverzió alakult ki, ami nem engedte elszállni a párát, így köddé állt össze. Volt időm ezt a folyamatot szinte vízcseppekre lebontva végiggondolni, míg a szokásos tíz perc helyett fél óra alatt értem be, kedves autóstársaim jóvoltából.  Az őszi köd  megoldhatatlan helyzet, főleg azzal megspékelve, ha az út mellett áll egy autó. Mindenki lefékezett, hátha valami baleset, és akkor lehet tunkolni. Nem volt az, szerencsére, csak szerencsétlen forgalomszámlálók akartak kollektív öngyilkosságot elkövetni a padkán való parkírozással, mindenesetre a helyzet elég volt hozzá, hogy alaposan feltorlódjon a sor. Türelmetlenék azonnal megfordultak az autóúton, ezzel valódi balesetveszélyt teremtve, arról nem is beszélek, amikor a motoros, a megszokott módon a záróvonal mellett, a szembejövők sávjában előzte végig a kocsisort, elhanyagolva azt az apró, de nem lényegtelen tényt, hogy a látótávolság kb 100-150 méter volt. Tragikus az, ami ebben az országban közlekedés címén ma megy..

Nyertem!

Ma kaptam az értesítést e-mailben, hogy kettesem lett a lottón! Igazából az ötösre illetve az arra kitűzött nyereményre hajtottam, de az ember legyen nagyvonalú, vagy örüljön annak ami van. Így majdnem visszanyertem az öt hetes szelvény árát, és bár ebben az esetben ugyan a forint többet ér a sűrű fillérnél, de a hírtől mégis virágos gondolataim támadtak. Az ötöst meg majd megnyerem a jövő héten..

Jó lenne..

Jó lenne.. Időnként úgy érzem, hogy milyen jó lenne elkezdeni valamit, folytatni, erőfeszítéseket tenni valakiért vagy valamiért, de ekkor eszembe jut az, hogy mi történt akkor amikor ilyen hangulat kapott el a múltkor, vagy előtte, vagy azelőtt, amikor engedtem a kísértésnek. Reményekkel telve indultam el az úton, de sikerek nem jöttek, csak a menetrendszerű csalódások. A világ nem változott meg napok alatt, az emberek sem. A massza szürke és sötét, csak néha látszik pudingnak, de többnyire bűzlő sötét, iszapos televény..

2008. október 13., hétfő

Piaci rés

Mikor hosszú idő után először utaztam át Szadán, Gödöllő felé haladván, egy érdekes táblában akadt meg a figyelmem. Az egyik kapualjban, egy őstermelő árult mindenféle gyümölcsöket és oda volt az asztal lábához támasztva ez a hirdetés. Meg mertem volna rá esküdni, hogy az alábbi felirat volt rajta: Nagypapa lerakható. Először gondoltam arra, hogy micsoda furcsa gondolat letámasztani valahova nagyapót, de rögtön azután eszembe jutott, hogy egyúttal milyen briliáns gondolat is egyszerre. Ha útban van otthon a kisöreg, csak elmegyünk és a kedves vállalkozó otthonában őrzi, amíg nem lesz szükség rá ismét. Elképzeltem, hogy a megfelelő helyen, takaros rendben állnak, ülnek, vagy fekszenek az öregek, a fiókon cédula, hogy ne kelljen annyit keresni, ha mégis elvinnék. Következő utamon már kerestem a táblát, hogy meggyőződhessek róla - valóban jól láttam. De csak ezt találtam: Nagypapa lekvárja. Nagy kár! Egy újabb jó ötlettel lett szegényebb a világ..

Ernyőblog

Ezen a hétvégén a sok elmélet után, végre a kezembe foghattam egy rendes ernyőt. Szombat délután kezdtem el, enyhe szélben - vagy inkább szélcsendben. Mint utóbb kiderült ez némileg hátrány. Rendes protektoros beülőt kaptam, így viszonylag kevéssé zúztam össze magam az esésekkel. Az ernyőm saját életet élt, és sehogy sem akarta azt csinálni amit én szerettem volna. A zsinórok kusza összevisszaságban álltak, a nap végére igazából csak az anatómiára jöttem rá, és a kiterítés, összeszedés és összehajtás trükkjeit sikerült megismernem, eredményes felhúzásom és fenntartásom nemigen volt. Elkedvetlenített a dolog, hisz elméletben nagyon tudom, hogy mit kell csinálni. Igaz, úgy hegedülni is nagyon. Estére nagyon elfáradtam. Olyan izmaim is fájnak, amikről eddig nem is tudtam, hogy vannak, sőt, egynémely még be is görcsölt, amivel szintúgy nem tudtam mit kezdeni, de nem volt jó érzés. Vasárnap délután is a pályán kezdtem. Akkorra kicsit már feltámadt a szél és rá is jöttem, hogy nem hátráltat, inkább segít, így sokkal több sikerélmény ért. Sikerült felhúznom és fenntartanom az ernyőt, és meg is lettem dicsérve, hogy ebből a helyzetből akár startolhatnék is majd, ha erre kerül a sor. Estére szintén nagyon elfáradtam, így nem vártam meg a napnyugtát, már előtte csomagoltam és mentem. Ma a sántikálásé a főszerep (nem rosszban, hanem az izomláztól gátolva.) és a reggeli fürdésnél vettem észre, hogy tele vagyok kék-zöld foltokkal (Mint az első néhány kung-fu edzés után). Szerencsére a fejemnek nincs semmi baja, pedig tegnap rendesen odavertem a földhöz hanyattesés következtében. Még szerencse, hogy volt rajtam bukósisak. Már most várom a hétvégét! Remélem jó, enyheszeles idő lesz..

Szavazz a pénzre

Most olvastam egy hírben, hogy lehet szavazni milyen ábra szerepeljen az új 200 forintoson. Érdekes elképzelés, hogy a nép dönthesse el, mit fog a tárcájában csörgetni, de nekem tetszik. Szavazzatok ti is! Itt. (http://forint.hu/engine.aspx?page=szavazas)

2008. október 11., szombat

Farkastörvény

A piac kegyetlen műfaj. Na de hogy lehet jól megélni a használtcikk börzék szervezéséből? Azt hiszem a mai napon rájöttem a dolog lényegére. Az emberek szeretik továbbadni a még használható dolgaikat több okból. Az első az, hogy én is sajnálom kidobni azt, ami másnak még jó lehet, és ha ezért pénz kapok az mindig jól jön, ugyanakkor használt, de jó állapotú dolgokat is szívesen vásárolok, hisz automatikusan nem lesz valami csak attól jó, mert új. Időnként a lakóhelyünkön tematikus használtcikk börzét hirdetnek (pl gyerekruha - ez jó, mert az anyukák tele illúzióval, könnyen rávehetők mindenre), amire egyre kevésbé éri meg eladóként elmenni. Ma rájöttem az igazi okra. A problémát az jelenti, hogy egyre több bálás ruha kereskedő megy ki az ilyen alkalmakra  és a nyomott áraival tönkreteszi a kiskereskedelmet. A vevők persze örülnek, mert olcsón jutnak  hozzá a ruhához. Az ötven vagy  száz forint darabonként  jó ár, de viszont mellette nem lehet  értékesíteni semmit . A bálás jól jár, hisz ilyen árak mellett is gyorsan visszajön  az egész bála ára és a többi már haszon, viszont a többi eladó, aki a gyereke féltve őrzött ruháját akarja eladni, hoppon marad. A szervező meg azért örül, mert a kereskedő jóval több helypénzt fizet, mint az egyszerű halandó. Tudom, ilyen a piac. De mégis miért bolondítanak oda egy csomó naiv embert, ha tudják, hogy úgysem fognak tudni eladni semmit? Hát azért, mert ez a legolcsóbb reklám a rendezvénynek. A pár szerencsétlen által fizetett pénz apróság a kereskedők hozzájárulásához képest, és itt igazából a reklámozó fizet helypénzt, ahelyett, hogy a szervezőnek kellene a zsebébe nyúlnia a reklámért. A sok szerencsétlen maga terjeszti a hírt az ismerősei körében, hogy jöjjenek, mert börze lesz, ahol majd mindenki a kereskedőtől vesz, mert az meg olcsó. Az emberek meg örülhetnek, hogy ha az asztalbérlet ára visszajön.  De valljuk be, ez ma a piac, és ezek a farkastörvények. A pénz beszél, a kutya ugat.

Seanchaí

Pete McCarthy nagyszerű könyvében olvastam először erről az együttesről és felkeltette a kíváncsiságomat. Egy forradalmi hip-hop zenét játszó banda, akik neve ír-gael nyelven (ejtsd: sanakí) tradicionális ír mesemondót jelent és a zenéjük kellemes, az énekesnőjük (Rachel Fitzgerald) hangja gyönyörű. Szegényes angol tudásommal rájöttem, hogy ezek a zenék nagy valószínűséggel nem kerülnek fel a brit slágerlisták élére, de gondolom nem is ezért csinálják. Egy maroknyi kis nép, évszázadok óta tartó angol uralom alatt, mérhetetlen szabadságvágytól fűtve - valami rokonságot érzek bennük és bennünk. Azt hiszem, mi magyarok igazán fel tudjuk fogni azt amiről ők énekelnek. A zenét mindenesetre másnak ís szívesen ajánlom. (Személyes kedvencem: The Ballad Of Mairead Farell)

2008. október 10., péntek

Feltételek

Feltételek irányítják az életünket. Mindenki feltételeket szab nekünk, közlik velünk, hogy mik azok amikhez alkalmazkodnunk kell az adott cél elérése érdekében. Ettől nincs eltérés - ezek a lehetőségek, játéktér nem kínálkozik. Furcsamód mindig én vagyok, aki meghallgatja ezeket és próbál elfogadni és alkalmazkodni más kívánságához. Az enyémekre senki sem kíváncsi, de úgy látszik így jártam. Tegnap is kaptam bizonyos ellentmondást nem tűrő szabályokat. Most főhet a fejem rajta, hogy jó-e ez így nekem..

Mentő

Mentővel találkozni sosem jó érzés. Valaki bajban van, rendszerint nagy bajban. Az autó visítása lélekbe markoló, a legtöbb autóst is arra kényszeríti, hogy utat adjon a rászorulónak, csak a legmegátalkodottabbak élnek vissza a helyzeti előnyükkel, de ezek rendszerint kevesen vannak. Szerencsére. A legtöbb esetben bele sem gondolunk abba, hogy most valaki épp talán az életéért küzd valahol, ez a gond afféle másvalaki problémája, a mentő szirénájának elhalkulásával már el is tűnt a fejünkből a bántó gondolat. Ma azonban egy hangtalanul suhanó rohamkocsit láttam. A fények ugyanúgy villogtak rajta, de szirénázni nem volt oka, lévén egyenes, akadálymentes úton haladt. Az ember mást várt volna, hangot – fájdalmasat, magasat, jajdulót. De csend volt, csak a motor hangja szólt és halkult el a távolban, miközben ő sietett valaki felé, akinek nagyon rosszul indult a napja. Remélem, hogy időben érkezett..

Kihívás

Számtalan kihívás létezik az életben. Vannak olyanok, amikről csak álmodozunk, vannak olyanok, amiket meg is próbálunk, és elbukunk, vagy a csúcsra jutunk. Azonban a mindennapi élet is tartogat számunkra kihívásokat. Az igazi próbatétel egy kölyökmacska szeme láttára cipőt kötni. Aki még nem próbálta el sem hinné..

2008. október 9., csütörtök

Barom vagyok

Ma a szép Arrabona városába tettem volna kirándulást. Illetve nem is annyira kirándulás lett volna, mint inkább munka. El is indultunk szépen, egy meglehetősen rossz úton, amiről valamiért azt hittem, hogy jó. Ez volt a mai első hibám, de épp Győr határában jutott az eszembe, hogy pont azt hagytam otthon, amiért mentünk volna. Így fordulhattam vissza, egy holnapi ismétlés ígéretével. Legalább egy jót autóztam, bár nem hiányzott! Egy feledékeny barom vagyok..

2008. október 8., szerda

Illúziók nélkül

Az ember bizonyos kor után, főleg, ha csalódások érik, hajlamos az optimizmus helyett pesszimistán, vagy inkább realistán szemlélni az őt körülvevő világot. A túlzott reménykedés amúgy is hátrányos - csak azt érhetjük el, hogy folyamatos csalódások érnek bennünket a minket körülvevő dolgoktól és emberektől. Ha fényt látsz az alagútban, még korántsem biztos hogy az alagút végét látod, lehet, hogy vonat jön. Tegnap talán megmozdult valami, egy kis pislákoló reménysugár bukkant fel az éjsötét, denevérszagú kárpit alatt. Bár amilyen az én szerencsém, valószínű, hogy csak egy tehervonat jön velem szemben..

Mihaszna autók

Azt mondják kisgyerek és részeg ember igazat szól. Ma érdekes beszélgetést hallottam az uszoda parkolójában. Egy kisgyerek arról panaszkodott, hogy az autó nem ott áll, ahol hagyták. Az anyja hiába erőlködött, a fiút nem lehetett meggyőzni, pedig igaza lehetett. Ezek a mihaszna autók! Mindig csak úgy odébb szökdécselnek..

Megismerni és elveszíteni

Megismerni rossz dolog. Boldogok a lelki szegények, hisz övék a mennyeknek országa. A tudás bajjal jár, erre korai eleink a saját kárukból jöttek rá – ott volt az a roppant kínos almaügy azzal a kígyóval, de a középkor embere is jobban járt akkor ha nem érdeklődött, hanem elfogadta a készen kapott igét. Embereket is rossz megismerni. Ha számomra szimpatikusak, kötődni kezdek hozzájuk – érdekel a sorsuk, a viselt dolgaik, a gondolataik. Sajnos ez az érzés többnyire egyoldalú és míg a másik elintézi az egészet egy vállrándítással és a dolgára indul, nekem ott marad a helyén a betöltetlen űr és a fájó gondolatok. Nem élvezem ezt a dolgot, nagyon nincs ez így jól..

2008. október 7., kedd

Jobb volt

Ma újra találkoztunk. Igaz, megint csak álmomban, de ott álltál, csinos voltál mint mindig, nevettél rám és beszélgettünk mindenféléről. Nem történt semmi olyasmi ami egy férfi és egy nő között történhetne, de jó volt látni. Bennem mégis sebek szakadtak fel, az ébrenlét alatt lassan gyógyuló sebek, amiket a tudatos énemmel igyekszem ápolgatni azáltal, hogy nem gondolok rád, mert tudom, hogy egyoldalú a dolog. Téged nem érdekellek, közömbös vagyok, vagy inkább ellenszenves, ki tudhatja, hisz arra sem tartottál érdemesnek, hogy elmondjad mit is gondolsz rólam, hogy  megtedd azt a lépést, ami elszakítana, vagy összehozna. Tulajdonképpen nem tettél semmit, nem reagálsz. Végül is te tudod, neked mi a jó - sajnos én ezt nem ismerhetem meg, ahogy téged sem, hisz elzárkózol előlem. Nem mondasz semmit, nem keresel - hiába erőlködöm hasztalan. Azt sem tudom, célbaérnek-e ezek az üzenetek - de tulajdonképpen ezek szerint mindegy is. Erre ott állsz az álmaimban, mint ha mi se m történt volna, ajkadon ott az a nevetés, amit annyira szeretek, hozzám beszélsz, de tudom, hogy ez csak álom, mert ilyet te sosem tennél velem. Inkább felébredtem, mert úgy sokkal jobb volt. Nagyon hiányzol...

Koporsóból

Koporsóból koporsóba. Kedves Autóstársam! Tudom, nem olvasod el ezt az írást, mert remélem, hogy aki ezt amúgy teszi, felelősségteljesebben közlekedik az úton, mint ahogy te tetted a mai nap reggelén, amikor is lakott területen belül voltál kedves megelőzni, miközben én a megengedett sebességgel autóztam, és ezt te lassúnak találtad. A sebességkülönbségünk jelentős volt, a manőverben az sem zavart, hogy jöttek szemben - tudom, te profi vagy, a környezeti hatásoktól függetlenítheted magad. Egy apróságra azonban szeretném felhívni a figyelmed. Az igazi versenyzők nem kockáztatnak feleslegesen, és a lehető legjobb műszaki állapotban tartják azt az eszközt, amivel éppen hajtanak. Ebbe az is beletartozik, hogy a hideg éjszaka után, az ablakokra csapódott és a látást jelentősen akadályozó párát körben eltávolítják. Csak azért, hogy ne egy koporsóban kelljen vezetniük és hogy ezért az út végén ne kerüljenek oda. Szó se róla, nem téged féltelek, hisz te profi va gy, és a belső szerveiddel magad rendelkezel, sőt, a vesékre mindig nagy szükség van. Az enyémeket sajnálnám, és a többi ártatlan közlekedőét. Nekünk ugyanis még sokáig szükségünk van ezekre, békében szeretnénk használni őket, lehetőleg az élettartamuk végéig. Te  leszel szíves a vitás kérdéseid egy magányos betonfallal, lehetőleg a puszta közepén, megbeszélni, ahol nem járnak a népek. Mert mi, jámborabb népek, szeretünk békében közlekedni.

Furcsa emberek

A tegnapi napon, megpihenvén egy budaörsi áruház parkolójában egy érdekes emberre sikerült akadnom. A parkoló módjával volt megöltve, bőven akadtak üres helyek is. Szemben, kicsit balra, két autó között egy szűkebb hely volt. Egy szőke hajú, középkorú hölgy, pont ezt a helyet nézte ki magának és dicséretére legyen mondva, karcolás nélkül be is állt, de kiszállni már nem tudott, mert arra már nem volt lehetősége. Az anyósülésen keresztül átmászva tudott csak kiszabadulni az autójából. Erre, ezt miután megtette, elkezdett a mellette, békésen várakozó és eredetileg is ott álló férfival üvöltözni, hogy miért nem áll arrébb, nem látja, hogy ő nem tud kiszállni az autójából? Meg voltam rökönyödve teljesen! Furcsa emberek élnek ezen a bolygón! Úgy is lehetne mondani, hogy nagy az Isten állatkertje, és a kerítés meg alacsony...

2008. október 6., hétfő

Felirat

Egy autón olvastam ma az alábbi feliratot: Vigyázz rám! Hmm, még rá is? Magamra is alig tudok időnként. Köszönöm inkább nem, elsősorban mindenki magára vigyázzon, az is meghozza a kellő eredményt..

2008. október 5., vasárnap

Nosztalgianap

Tegnap nosztalgianapot tartottam. Ennek örömére megnéztem a gyerekkoromban annyira kedvelt sorozat, az Utánam srácok néhány epizódját. Érdekes volt színesben látni azt, amiről eddig csak fekete-fehér emlékeim voltak. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe egy általam kedvelt személy, aki szintén miskolci, és körülbelül egyidősek vagyunk egymással és ezzel a filmmel is. Bár érzésem szerint sosem fogunk egymáshoz közelebb kerülni, (nem rajtam múlik) de jó volt belegondolni abba, hogy gyerekként ő is az látta, azokon az utakon járt, ahol e filmnek a szereplői rótták saját útjaikat.

2008. október 4., szombat

Lelketlenség

Egy mai hírben olvasom, hogy egy kerékpáros elgázolt egy elé kiszaladó hároméves kislányt, majd mint aki jól végezte a dolgát segítségnyújtás nélkül távozott. A gyerek állapota súlyos, a bácsit nem találják. Rendben, valószínű a gyerek volt az egészben a hibás - de azt tudhatjuk, hogy egy hároméves gyerek még nem tud felelősséggel részt venni a közlekedésben, tehát rá még vigyázni KELL! De bármilyen helyzet adódott is, hogy tud valaki otthagyni az úton egy elütött kisgyereket, és se szó se beszéd elmenni? Én szégyellem magam, hogy vannak ilyen emberek..

2008. október 3., péntek

Veszíteni tudni

Azt hiszem általános probléma az, hogy mindenki csak nyerni akar (Ami önmagában még nem gond - sőt!) de veszíteni senki sem tud. Nem képesek az emberek elviselni az ezzel járó terhet, az érzést, azt, hogy most nem ők voltak azok akik elsőnek érkeztek a célba. Azt hiszem, ezt várjuk el felkent vezetőinktől is, nem jön be az aki bevallja azt, hogy most veszített, nekünk az a nem létező földi isten kell inkább, aki a saját bevallása szerint sosem veszített. De ebbe most nem mennék bele. A mai gondolatom azért támadt, mert láttam valakit megfordulni az autóúton, ráadásul abszolút életveszélyes helyzetben nem messze attól a ponttól, ahol egy vétlen család égett bent az autójában egy hasonló vállalkozó miatt. Az emberek nem tudnak veszíteni. Mindenki hibázhat, ez önmagában nem baj, ha a hibáinkat elismerjük, és nem próbálunk győztesen kikerülni belőle a többi ártatlan résztvevő kárára. Ha a fent említett sofőr megy még kb két kilométert, akkor teljesen szabályos módon fordulhatott volna meg a lehajtón/felhajtón és hídon keresztül. De neki akkor és ott kellett, mások életének (Na persze a sajátjának is) a kockáztatásával. Próbáljunk inkább  felelősségteljesen veszíteni!

2008. október 2., csütörtök

Súlytalanná válva

Newton óta tudjuk mi az az erő, ami nem hagy minket súlytalanná válni. Persze azelőtt is sejthettük, hogy van valami ami a földhöz köt bennünket, mert az elszakadás is nagy, de a visszaérkezés talán még nagyobb szenvedéssel járt, és jár ma is. De nem ezzel kapcsolatban jutottak eszembe gondolatok. Mindenki életében előfordul talán az, hogy kezdi feleslegesnek érezni magát a munkahelyén. Velem is ez történik mostanság. Eddig még szinte mindegyik munkahelyemen szerettem dolgozni, és úgy érzem panasz sem volt az általam elvégzett dologra. Ha volt, akkor is igyekeztem ezt a legjobb tudásom szerint kijavítani. Most nem tudom hogy mi a baj velem. Senki nem mond semmit, mégis úgy érzem, megfagyott körülöttem a levegő. Egyre kevesebb dologban dönthetek, a feladataimat megkapja más, és meg sem kérdeznek bizonyos dolgokról, amik régebben az én felelősségeim voltak. Tanácstalan vagyok. Ez jel lenne, hogy keressek más munkahelyet tíz év után, vagy nyugodjak inkább bele, és várjam meg azt, amíg kirúgnak?

Gazdagnak lenni

Egy ismerőstől ezt kaptam - Neked könnyű, te gazdag vagy. Ezt is jó tudni, de úgy fest, eltérően ítéljük meg egymás anyagi helyzetét. Nem gondoltam volna, hogy olyasvalamire is lehet irigykedni, amit nem is ismerünk.  Gazdagság? Mit is jelent ez a szó? Anyagi javakat, vagy valami mást? Ha az anyagi javaknál tartunk, akkor az a gazdag, akinek mindene megvan, vagy az, akinek nem kell megszámolnia, beosztással élnie abból, amije van? Nos ebben az esetben nem tekintem magam gazdagnak. Még sosem éreztem azt, hogy a lehetőségeim fogytak volna el és a készpénzem még kitart. Azt hiszem, ez az állapot még várat magára. Átlagos kispolgári családba születtem - persze lehetett volna a helyzetem sokkal rosszabb is, de igazából jobb is. Sosem tudtam az iskolában, sem a későbbi munkahelyemen az anyagi helyzetemmel felvágni - igaz, nem is akartam. Igyekeztem kényelmes és nem divatos dolgokat hordani illetve az aktuális hobbimhoz megteremteni a fedezetet. A szüleim is sokat segítettek - ezúton is köszönettel tartozom ezért - segítettek, mert szeretnek és mert megtehették. Egy élet szorgos munkája áll mögöttük. Én is dolgozom, lassan több mint húsz éve. A tudásom amiből élek, magam szereztem. Szerencsére, mert ez (volt) az egyik hobbim, nem kellett fáradoznom, illetve ha kellett is, nem tekintettem ezt fáradtságnak. Érdekelt a probléma és a megoldása is, ahogy most is érdekel. Az első rendszeres havi fizetésem 1600 forint volt. Manapság kissé nevetségesen hangzik, de még mindig jól emlékszem erre. Szóval gazdag lennék? Meglehet. Emlékekben és talán lélekben biztosan..

Kultúrlény

Az olvasás szeretete családi vonás, és ez melegséggel töltheti el a szívemet. Rokonságunk legtöbb tagja könyvbarát, jelentős mennyiségű nyomtatott irodalmunk van különféle polcokon tárolva. Legfiatalabb családtagunk, Alsómacskássy Bajusz Maurice (Móric) is belépett azok közé, akikre büszkék lehetünk, mert csak úgy falják a könyveket! Vele csak az az egyedüli baj, hogy ő ezt a tevékenységet még egyelőre szó szerint értelmezi...

2008. október 1., szerda

Vértanár

Az utód az utóbbi napokban sorra hozza különböző negatív minősítést jelző, tanár által büntetési célból osztogatott fekete színű jeleket, a ponttól a csillagig bezárólag. Látszólag semmiségekért kapja - ez nem csak a saját elmondásából tudjuk, azóta a tanerővel is beszéltünk. Őt, az egyszerűség kedvéért nevezzük mondjuk Ági néninek. Ági néni szerint az osztály megzavarodott, mert minden gyerekkel magatartásbeli gondok fordulnak elő, és ne aggódjunk, mert más is kap ilyesmit. A gyerekek rendetlenkednek a folyosón is, ezért a szünetekben az osztályban kell ülniük - nevelési célzattal, és csak a szükséget szenvedők mehetnek ki. Időnként Ági nénire hisztirohamok törnek rá, ilyenkor tolltartókat söpör le a földre, padokat borít fel és szórja ki a tartalmukat a földre, mert állítólag rendetlenség van bennük. Ha felületesen szemlélném a dolgot, azt mondanám, Ági nénivel valami baj lett - de így csak annyit mondhatok, hogy ő lett a Vértanár!