2008. május 30., péntek

Isten furcsa teremtménye

A minap épp hazafelé igyekezvén, már sötét volt amikor átszeltem a végtelennek tűnő teret ami a madaras Tesco és a lakóhelyem között feszül, áthágva Dunakeszi városán, amikor is egy közlekedési lámpánál megállni kényszerültem. Kivárván a soromat, a lámpa zöld jelzésére indultam volna tovább, de az elindulásomat rögtön vészfékezés is kellett, hogy kísérje, ugyanis a merőleges irányból egy autó vágódott ki, és a lámpa tilos jelzése ellenére fordult rá a főútra. Rosszallóan rávillogtam, mire lelassított mellettem és anyukám szexuális orientációjára és az általa végzett tevékenységre utalt nagy hangon. Mondhatni, elöntötte a sz.r az agyamat. Nem elég, hogy piroson kel át (Hiszen nekünk már javában zöld volt!) indokolatlanul okoz balesetveszélyes helyzetet a többi közlekedő számára, még ő van felháborodva? Megértem azt, ha valaki színvak, de akkor is legalább arra figyelhetne, hogy melyik lámpa világít! Ahogy régen készült fekete fehér filmekről is azonosítható a forgalmi helyzet, itt sem okoz túl nagy agyvihart ennek a megállapítása. Ezúton szeretném tehát üzenni  a piros golfot vezető 'úriembernek' hogy az ő anyukáját!

2008. május 29., csütörtök

Húspiac

Tegnap látogatást tettem egy húspiacon. Ez a hely egész évben nyitva van, de a felhozatal szezonális. A kínálat sokrétű, a látvány nagyon étvágygerjesztő lehet az avatott szem számára. Van friss pipihús, itt a lényeg a comb, mell és farhát ez kellően hangsúlyozva, a kirakatban található. Fellelhetünk fejlett pulykát szép számmal, de akad pár levesbe való öreg tyúk is. Most erős volt a kínálat sertésben is, pár túltartott példányt bármikor kaphatunk,  de akad ott buta liba és egynéhány vén marha is. Mindet összevetve néha érdemes ellátogatni ide, már csak a látvány végett is. A történet itt véget is ér. Persze mondhattam volna úgy is, hogy tegnap a körúton sétáltam, de az sokkal kevésbé lett volna érdekes..

2008. május 28., szerda

Megáll az ész!

Megáll az ész! De nem úgy egyszerűen, hanem beletapos a fékbe, a kéziféket is berántja, sőt még hátramenetbe is kapcsol. Soha sem szerettem azokat akiknek minden percük többet ér, mint az én óráim, ezáltal alsóbbrendű páriának deklarálva engem. De hogy ugyanezt a családomtól kapjam, erre még nem volt példa. Eleddig. Ma, mivel Pesten lenne dolgom, munka után feltétlenül be kell mennem. Jött az ötlet, hogy találkozzunk a családdal - ez is rendben van, hisz ezért család a család, hogy segítsünk egymáson, ha tudunk. De az elképzelés azzal bővül, hogy én vigyem haza őket autóval, majd jöjjek vissza vonattal, majd vonattal újra haza, csak azért, mert ha nem akkor ők vonattal kényszerülnek hazamenni, ahogy eredetileg is benne volt a tervben. A csomagjaikat átveszem, és én viszem haza - megoldásként túl egyértelmű. Végül is teljesen nyilvánvaló az, ha nekem meg dolgom van, akkor jöjjek be vonattal. Magamhoz kell, hogy térjek..

2008. május 27., kedd

Mai morgás (köz-lekedés)

Ma újra eszembe jutott a közlekedés, ebből is elsősorban a közutakon található anomáliák tolakodtak az előtérbe. Nap mint nap kényszerülök a gépkocsival történő helyváltoztatásra, így idővel felhalmozódik bennem a sok negatív élmény, amit az utakon tapasztalok. Az emberek hátrányukra változnak. Sokan, valamiféle előjogokat várnak el maguknak, amire akkor tettek szert, amikor megszülettek, vagy éppen megkapták azt az apró műanyaglapot, ami arra jogosítja fel őket, hogy hivatalosan részt vegyenek a forgalomban. Míg a másik ember csak tötymörög, az ő ideje drága, ezért minden olyan helyzetet, amikor nem használhatja ki az autója által szolgáltatott maximális teljesítményt, személyes támadásnak vesz és határtalan agresszióval válaszol. Nem érdekli a többi úton lévő, ha felemeli is a fejét, csak azért, hogy megvetéssel illesse azokat, akik a napi, meglehetősen fontos és halaszthatatlan tennivalójában aktívan akadályozzák. Semmilyen engedményt nem tesz, a másoknak szól ó jelzéseket, udvariasságot ignorálja, mi több a gyengeség jelének vesz. Nem alacsonyodik le a többiekhez azzal, hogy elengedi a gyalogost, a másik autóst, neki minden centiméter számít. Ha valahol várni kell akár egy percet is, képes füstölgő gumikkal szabálytalanul és veszélyesen megfordulni mindenen keresztül és  őrült sebességgel elporzani az ellenkező irányba, kerülő utakat keresve. Ő az aki a köz-lekedést egyénieskedéssé változtatja, aki saját bevallása szerint mindig sokkal jobban vezet az átlagnál, rá nem vonatkoznak a közlekedési és a fizika szabályai sem. Sajnos a tapasztalatom szerint egyre többen vannak. Vagy csak én vonzom a hülyéket?

2008. május 26., hétfő

Kínház (Balfácánt vacsorára)

Péntek este a nejben lappangó kulturális vágy felszínre törése okából színházban voltunk. A 'Balfácánt vacsorára' című darab interpretációját láttuk. Ebből az alkalomból gondoltam, hogy kedvet csinálok másnak, vagy éppen elveszem tőle, ha már lett volna, ehhez a darabhoz. Az alaprecept egy komédia volt, egy meglehetősen álmos és lapos, nem igazából kiemelkedő semmiképpen. Aki szokott ilyesmit nézni Thália szentélyeiben, hamar rájöhet arra, hogy ha egyet látott, az összeset látta. Néha az az érzésem az ilyen darabokkal kapcsolatban, hogy nem is emberek írják, hanem valaki valahol megírt egy programot, ami ügyesen (vagy éppen ügyetlenül) cserélgeti a szereplőket és a helyszíneket, de a mű váza, az alapelgondolás változatlan marad. Adott egy élethelyzet, ami többé kevésbé normális (Gondolom, hogy a néző bele tudja magát élni a szerepbe?) majd valami fatális hülyeség miatt elkezdenek jönni a félreértések. Ezt a szereplők is érzékelik, és küzdenek ellene, de ezzel csak még nagyobb zavarokat okoznak. A mű végére azonban kisimulnak a szálak, és mire lemegy a függöny, mindenki boldog. Szóval, aki szereti az ilyesmit, vagy nagyon feledékeny, annak érdemes megnéznie ezt az előadást, nekem többször majdnem sikerült rajta elaludnom, ezt az agyi vérellátási zavart csak részben tudta feledtetni a zseniálisan játszó Koltai - Kern duó. Játékukat látva kialakult bennem az a vélemény, hogy bármekkora halom trágya nézhetővé válik ennek a két embernek a hozzáadásával. További tapasztalat: A József Attila színházban a legjobb hely az utolsó sor. Ár/érték aránya kimagasló, és senkinek nem tűnik fel, ha alszol..

2008. május 24., szombat

Holnap vége!

A gyerekállományunk egy napról a másikra megtriplázódott. Apránként, de igen módszeresen szedik szét a házat, csűrdöngölőt járnak a kertben és az idegeinken is. Az utód kedvéért vendégül látjuk a barátait, és ők itt is alszanak. Az egyiptomi hét csapás iskolakirándulás volt ezekhez a kölkökhöz képest. Szerencsére holnap az utolsó nap, holnap reggel vége! Egy öröm az élet..

2008. május 23., péntek

Nyírfa kor

Ahogy visszagondolok az életem eddig különféle iskolákban eltöltött részére, kevés olyan tanárt tudnék felsorolni, aki igazán pozitív értelemben befolyásolta a sorsomat. Legalábbis nem a szakterületén belül. Rengeteg okító megfordult az életemben, de úgy igazán senki nem volt meghatározó, akire a pályája miatt fel tudtam volna nézni, aki példaképem lehetett volna, ha netalán az oktatói pálya rögös útját választottam volna. Inkább csak olyan értelemben tudtam volna magamnak példát választani, hogy ilyen nem szeretnék lenni. Egyes tanarak viszont mégis megfogtak - iskolán kívüli tevékenységükkel, azzal, amit magánemberként végeztek. Ezek közül egy volt Soós tanár úr. Általános iskolai nyelvtan- és irodalomtanárom volt. Az olvasás szeretete nem tőle van, bár jelentős színészi ambíciókkal bírt, a színházat nem tudta megszerettetni velem, és még nyelvtanból is tele vagyok fehér foltokkal. Ellenben, nagy fotós volt. Tőle kaptam a fotózás szeretetének érzését egy olyan korban, amikor még színek alig léteztek a világban, minden fekete volt és fehér - legalábbis azon a darab celluloid szalagon, ami akkoriban a világunk lenyomatát képezte. Ott ahol  a gomb nyomogatása után a labormunka következett, amit szinte jobban élveztem mint magát a tényleges fotózást. Iskolai órák szünetében, sokszor öt, tíz percekre is felmentünk a laborba, előhívni és nagyítani. Ebben az értelemben nagyon sokat kaptam ettől az embertől, amiért azóta is hálás vagyok neki. Az ő szava járása volt, ha fiatal korára utalt, hogy 'Nyírfa koromban'. Kedves mondását azóta is használom, (Talán egyre inkább értem is?)  ezen keresztül jut eszembe az életem egy része és ő, aki bár nem volt jó irodalomtanár, mégis sokat tanultam tőle abban, amit igazán szeretett, és jól is volt benne..

2008. május 22., csütörtök

Éhség


Az éhség rossz dolog. Az ember bensőjét mardosó tűz, ami egyre jobban elhatalmasodik, és végül semmi másra nem tud gondolni, csak hogy éhét csillapíthassa. Kezdetben még, míg az érzés nem olyan erős pazar lakomákról álmodhatunk, terített asztalokról, több fogásról, elegáns pincérekről, tiszta terítőről. Később egyre adjuk alább, eltűnik a fény és a pompa, az ételek köre is egyre szűkül, már kevéssel is beérnénk, kis abrosszal a zöld erdő mélyén, pár ízletes combbal, vagy egy kis mellel. Van olyan éhség is, amit a legjobb étel sem csillapíthat. Hiába a sok tál, a gazdag teríték, jön az az érzés, ami egyre jobban leköt és nem hagy másra gondolni. Az a baj, hogy most én is éhes vagyok..

2008. május 21., szerda

Retkünk

Szeretem a retket! Na nem azt, ami a nemfürdés következményeként az állampolgár bőrén idővel kialakul, hanem a piroshéjú fehérhúsút, ami a földben nő és harsog, amikor az ember fia beleharap. (Azt mondják, a tisztaság fél egészség - a piszok meg melegít. Ebből a szempontból én az előbbit pártolom, sőt, kifejezetten hidegtűrő típus vagyok.) Aki kertes házba költözik, előbb utóbb arra gondol, jó lenne valahol egy kis vetemény. A magunk termelte zöldségnek más az íze, mert a gondoskodáson kívül ellenőrzött körülmények között növekszik és optimális időpontban kerül az asztalra. Csak kimegyünk érte, és hopp, máris a tányéron találja magát, vagy épp a fazékban rotyog. Mivel a kertünk nagy részét fű borítja, így a vízóra környékén találtuk meg az ágyásnak valót. Retkeket ültettünk belé, (A gyerek birtokba is vette - saját tulajdonú retek - és minden támadást személyes sértésnek fogott fel.) és egyéb fűszerszámokat. Még a legártatlanabb konyhai veteménynek is előbb utóbb ellene támad, itt is ez történt. A növények apró, fejlődő piros gömbje semmivé lett, az alsó részén titkos féreg foga rágott, a növények sorra kezdtek eltűnni, napi egy darabos sebességgel. A talajt különös fúrások tarkították, mint megvadult metróépítők, telis-tele fúrták a zsíros televényt járatokkal. A tettes nem került sosem a látóterünkbe, bár a lótetűre gyanakodtunk. A lótetűről a Pallas lexikon az alábbiakat írja:

..lótücsök, lóbogár (Gryllotalpa vulgaris, képét l. az Egyenesszárnyuak mellékletén), az egyenesszárnyuak rendjébe, a szökdelő tücsökfélék családjába tartozó rovarfaj. Háta barnás, hasa sárgásbarna szinü, feje kicsiny, szemei aprók, csápjai fonalasak. Rágó szájrészei hatalmasan ki vannak fejlődve. Rágói fekete hegyüek. Szárnyai külön nemüek; a mellsők kisebbek, bőrnemüek; a hátsók nagyobbak, hártyásak, áttetszők és a potrohnál sokkal hosszabbak. A potroh két farksertében végződik. Három pár lába közül az első pár igen instruktiv, például szolgál arra nézve, hogy az állat testrészei mint alkalmazkodnak az életmódhoz. Ugyanis hasonló kinézésü ez, mint a vakondoké, azaz erős, vaskos, lapos és a földi túrásra igen alkalmas. Hossza 33-44, a nőstényé 36,50 mm. Egész Európában honos és egyike a legvisszatetszőbb és legkárosabb rovaroknak..


Na szóval, bár Isten teremtménye ő is, beláthatjuk, hogy ritka ronda jószág! Bár a lánylótetű szépségről nem vagyunk egy állásponton mondjuk egy fiúlótetűvel, de szívesen látnám az egész pereputtyot a kerítésen kívül, mielőtt a teljes veteményt csatatérré változtatják. Sajnos más fegyver nem akadt ellene, mint a vegyszer, a többi módszer nem hozott tartós eredményt. Először felszólítottam szóban, hogy függessze fel az aknamunkát és költözzön el (A normális emberi szó mindenkinek jár! - Egyszer.)  Másodszor  földbe ásott cserepekben próbáltam befogni a bestiát, de nem hozott eredményt, dacolt velem a nyomorult. Így a végső fegyverhez nyúltam, a vegyszert vetettem be. Most éppen csönd van, a megmaradt retek rágatlan. Félek tőle, hogy egy csatát bár megnyertem, a háborúnak még korán sincs vége...

2008. május 20., kedd

Furcsa emberek

Egy kommenttel kezdődött az egész. Egyre gyakrabban fordul elő az, hogy nem csak elolvasom, hanem véleményezem is azt, amit más ír. Ez a közösségi élet része, aki hagyja a megjegyzést, valószínűleg azért teszi, mert kíváncsi arra, amit az emberek gondolnak róla, vagy a cikkről. Ez azonban nincs mindig így, vagy egészen más értelmi dimenzióban mozgunk. Szóval válaszoltam egy írásra, amiről akkor még számomra nem derült ki az, hogy pusztán provokáció, egy ostoba ember, ostoba gondolatokkal provokálni próbál. Ebbe a csapdába mások is beleestek, általam értelmesnek tartott és nagyrabecsült emberek próbálták meggyőzni, vagy érveket kikényszeríteni belőle, mind hiába. Fellengzős, öntömjénező, semmitmondó gondolatokon és személyeskedéseken kívül mást nem kaphattunk. A többiek még próbálkoztak, amikor én már beláttam, hogy minden hiába. A lehető legrosszabb párosítás az, ha a butaság küldetéstudattal párosul!

2008. május 19., hétfő

Bokros

Ma bokros teendőim miatt a blogírást kihagyom. A tegnapi napon sikerült többé kevésbé kicserélni a régi Sarge alapú mailszervert egy Etch alapú HA-Clusterre. A telepítési leírást a közeljövőben publikálni szándékozom, bár nem tudom hogyan lesz rá időm. Mindenesetre a járulékos beállítások rengeteg időmet el fogják venni a mai napon, mert már most látom, hogy van egy csomó dolog, amire nem is gondoltam eddig..

2008. május 18., vasárnap

Nemzeti étel

Minden népnek megvan a maga nemzeti eledele, vagy legalábbis az az étel, ital, amiről az adott náció jut az eszünkbe. A németeknek talán a kolbász és a sör, a franciáknál a bor és a sajt, magyaroknál a töltött káposzta és a kisüsti. Informatikusként tudom, hogy ennek a közösségnek is megvan a saját 'nemzeti' elesége, és a mai nap ennek az élvezetét fogja jelenteni. A mai nap, bármennyire is másként látszik a naptárból - munkanap, és ilyenkor egy fontos dolog létezik csak, az elvégzendő feladat. Minden más ennek van alárendelve, nem marad idő az egyéb világi hívságokra. Ebből kifolyólag a nemzeti ételünk sem lehet más, mint a hideg pizza és a meleg kóla. Ilyen ez az élet..

2008. május 17., szombat

Segítség kérés

A kollektív elme hathatós segítségét szeretném kérni, hogy milyen módon lehet a már felvett 'Kedvenc blogok/szerzők' listát módosítani, a felvett elemeket törölni, sorrendjüket megváltoztatni? Lehet, hogy másnak ez egyértelmű, de én még újszülött vagyok ebben. Minden segítséget előre is köszönök!

Szomorú szombat

Szomorú aktualitása van a mai szombatnak. Paskál napja van - ez a nap összekapcsolódott egy szeretett ember születésnapjával, aki már nem lehet közöttünk. Régen ez a nap családi ünnep volt, mára  a fájó emlékezés napja lett, és inkább nem beszélünk róla. Ma lenne 37 éves az öcsém. Már kilenc éve nem vagy közöttünk, és míg éltél nem is jöttem rá arra, hogy milyen nagy kincs az, ha az embernek van egy testvére. Most hogy nem vagy, mintha a lelkem egy darabja tűnt volna el a semmiben. Malac, nagyon hiányzol!

2008. május 15., csütörtök

Méhék

Kezdődik az akácvirágzás! Fordulópont ez egy méhész életében, hisz a most termelt virágméz a legkelendőbb és legelismertebb mézfajta idehaza. A jó gazda felkészül a jeles alkalomra már jóval előtte. Naponta megszemléli a bimbókat, elvégzi az addig hordott méz pörgetését, hogy ne keveredhessen össze az egyéb virágok nedve az akáccal, illetve igyekszik a legjobb állapotba hozni a csapatot. Bár eddig csak hobbiméhészként fungáltam (és egy pár éve már úgy sem) de mindig ilyenkor gondolok arra, hogy jó lenne újrakezdeni a dolgot. Eddig az életemben zajló mindenféle hercehurca, költözködések és effélék miatt nemigen fért bele pár millió rovar gondozása, (Na jó, elég lenne egyelőre csak egy- vagy félmillió is. Egy kaptár népessége 50-60 ezer egyeddel számolva az 10 kaptár és annál többet biztosan nem akarnék.) de most  egyre gyakrabban kacsingatok az udvar sarkában félreállított kaptárak irányába. Az épített kereteket azóta is rendszeresen kénezem, hogy a molyok ne tegyenek kárt bennük, de eddig érdemes lakójuk nem akadt a dobozoknak. Talán majd idén másképp alakul. Vagy jövőre..

Szépségipar

Olvasom a vezető hírekben, hogy egy szépségkirálynő válogatásról két lányt kitettek azért, mert nem voltak eléggé nyíltak. Bele se merek gondolni, hogy ez mit jelenthet, illetve nem merném leírni azokat a gondolataimat ami ezzel a megállapítással kapcsolatban az eszembe jutottak. Az rendben, hogy az ember titokban sejtett ilyesmit, főleg azok után, hogy nem is mindig az nyer, aki a többségnek tetszik, de ezt így face2face ki is mondani? Kíváncsi lennék ezek után a pályázati feltételekre! Az apróbetűs részre is..

2008. május 14., szerda

Furcsa állat

Ma reggel érdekes hírt hallottam a rádióban. Az amit elmondtak nem új keletű, már máskor is hallottam róla. Megtalálták a globális felmelegedés egyik fő okát. Hurrá, megvan a baj, az egyszemélyi felelős a klímaváltozásért, a sarkvidéki jég olvadásáért, a fajok kipusztulásáért. Na ki lehet ez a veszélyes lény, aki gyökerestül akarja felforgatni a meglévő, rendben zajló életünket? Na ki? Hát a tehén! Ez, a békésnek tűnő jószág eddig rendesen megtévesztett minket! Azt hihettük csak, hogy békésen áll a legelőn és nem akar más mezőket erőszakkal elfoglalni, nem tör országokra azért, hogy megszerezze a föld alatt rejlő, fekete, sűrűn folyó és rendkívül büdös valamit, nem próbál ja a saját ideológiáját rákényszeríteni a másként gondolkozókra, nem követ el a tehenek szabadságára hivatkozva sokkal súlyosabb bűnöket, nem dob atombombát más tehenekre, csak áll és nézi a füvet, miközben csendesen esik rá az eső. Mint már tudjuk, ez csak a látszat. A csendesen állás továbbra is adott, a kérődzés is, de az aknamunka a tehén belsejében zajlik. A fű marhává alakításával rengeteg metán termelődik, ami fő oka a a globális felmelegedésnek. Végre megnyugodhatunk, hogy mi nem hibáztunk, e békés kérődző tehet mindenről, minek pukizik annyit. Furcsa állat az ember, hogy sosem képes beismerni és megváltoztatni azt, amit tesz vagy tett. Viszont azzal a boldog tudattal térhet este nyugovóra, hogy nem ő a hibás, a bűnbak már  megszületett és éppen lágyszárú növényekről álmodik..

2008. május 13., kedd

Tüskék

A tüske kellemetlen dolog. Óhatatlanul is szúrunk egymásba eleget, és hosszú távon kényelmetlen adni is és viselni is. A józan ész azt diktálná, hogy próbáljunk ezektől megszabadulni. A magam részéről szeretnék segíteni abban, ha másba böktem volna, hogy a fájó seb mielőbb beforrjon, az emlék elmúljon, vagy elfelejtődjön mielőbb. De mit lehet tenni azzal, aki ezt élvezi? Aki nem hagyja, hogy segítsek, aki inkább megtartja magában ezt az ártó kis tövist, akinek jó az, hogy benne van? Lehet kényelmes dolog is, remek módja annak, hogy ne kelljen szóba állni egymással, mindig figyelmeztet arra, ha valakihez közel kerülnénk - jön az a kényelmetlen érzés és a gondolatok - ő volt az, aki. Az okot nem lehet tudni, lehet, hogy nincs is, de úgy látszik, mintha ott lenne, és nem változik semmi, csak esetleg romlik. Nagyon nem jó ez így, de én már nem tehetek semmit, pedig most még akarnék..

2008. május 12., hétfő

Akciós ajánlat

A házastársak hete alkalmából szeretném felhívni figyelmét rendkívüli akciónkra! Szerezzen felejthetetlen emlékeket párjának! Áruházunkban csak most, csak Önnek - sodrófakínálatunkból. Különféle méretben kapható (S,M,L,XL,XXL), gumírozott nyéllel a biztos fogásért, vízlepergető borítással a könnyű tisztíthatóságért, keményfa maggal a tartós hatás eléréséért! Most akciósan, beépített sokkolóval. Csak a készlet erejéig! Az első 100 vásárló két garnitúra tartóselemet is kap a termék mellé! Ne szalassza el, vásárolja meg azonnal!

Időjárás

Ma szép tiszta, napsütéses idő várható. A hőmérséklet 18-23 fok körül alakul. A délutáni órákban néhol felhősödés előfordulhat, bár nem lesz gomoly..

2008. május 9., péntek

Petrezselymet ne!

Vannak nehezebb dolgok is a főzésnél! Például a jó főzés biztosan nehezebb, de  a pontos adagokban jól főzés még annál is. A második még talán megy is nekem, de a harmadikkal örökös gondjaim vannak. Általában felüllövöm a szükséges mennyiséget (Ami egyfelől szerencse, hisz senki sem marad éhen) másfelől meg sokszor kerül rá sor, hogy tetemes mennyiségű maradék képződik, amit azután a végén, mivel sehogy sem akar elfogyni, ki kell dobni. Nem szeretek ételt kidobni, ez valahogy belém nevelt dolog lett az évek folyamán, így amíg lehet, próbálom átalakítani valami mássá, és itt elsősorban nem a szervezeten belüli átalakításra gondolok. Na persze, nem egyes modern művészek példájára gondoltam, akik mindenféle bizarr élelmiszer-alapanyagokból alkotnak mulandó műalkotásokat(?), hanem az egyik étel másikba való átfordítását. Így jártam a héten is, amikor is egy tetemes adag megmaradt rizsköretet alakítottam át tejberizzsé. Szerencsére nem volt túl sós, így fel sem tűnt az édesség előélete, és bár gasztronómiai kísérletezőkedvem töretlen, szerencsére annak idején nem illettem a rizst petrezselyemmel, mert bár mint köret úgy nagyon jó, egy petrezselymes tejberizs meglehetősen furcsa édesség lehet, és azt hiszem sosem próbálnám ki önszántamból..

2008. május 8., csütörtök

Nem illik

Nem illik bele, azaz én nem illek bele, azt hiszem. Egyre jobban gyökeret ver bennem az érzés, hogy a körülöttem lévő társaságok egyikébe sem illek bele. Régebben egy filmben igazán frappánsan ez úgy lett megfogalmazva, hogy hasonló a hasonló társaságát keresi. A csíkos a csíkossal, a pöttyös a pöttyössel érzi jól magát. Ha itt mindenki pöttyös, akkor én vagyok aki csíkos, ha csíkosok is vannak, akkor én vagyok az, aki a hasi oldalon pöttyös, a hátán harántcsíkos, és különben sincs rajtam sapka. Withworth menet egy metrikus világban. Ez végül is egy tartható állapot, ha az ember megbarátkozik vele, bár benne van az az apró csalódásoktól terhelt út, amin az ember jár és keres, majd a próbálkozás és a beilleszkedés során rájön, hogy az a kevés dolog amiben egyezünk nem elég ahhoz való képest, amiben nem. Most ezzel kell megbarátkoznom..

2008. május 7., szerda

Napsirató

Már Boris Vian is megmondta - Minden a nők miatt van! A férfi nő nélkül olyan, mint a hal esernyő nélkül - tartja a népi bölcsesség. Ezek a sommás megállapítások nem lehetnek véletlenek., erre a tegnapi nap is rá kellett jönnöm. Azt hiszem, a következő életemben fa szeretnék lenni. Tűlevelű, nyitvatermő, lehetőleg Norvégiában. Abban van még perspektíva..
(Javítva: zárvatermő ->; nyitvatermő - hülyülök no.)

2008. május 6., kedd

Madzag és spárga

Ma a spárgáról gondoltam írni, úgyis a szezonja van. Apropóját az adja, hogy a hétvégén,  jó adag spárgát sikerült vennem a közértben rendkívül kedvező áron. Gyerekkoromban ezt a zöldséget úri ételnek gondoltam, odahaza nagyon ritkán volt ilyesmi, leginkább anyai nagyanyák készítette, aki viszont büszke volt a pedigréjére, így született ez a gondolattársítás, hogy az úriemberek spárgát esznek. Amennyire úrinak tűnt, olyan egyszerűen elkészíthető zöldségféle. A levese finom, könnyen megvalósítható, csak kevés sós, cukros vízben puhára kell főzni és a végén berántani, máris ott gőzölög a tányérunkban az ízletes meglepetés. A legnagyobb gond a pucolásával van. Az idősebb sípokon kemény, rostos külső héj nő, ami nem igazán kellemes, igazi rostos kötéllé teszi a spárgánkat, legalábbis a tányérunkban. Ezért kell megfelelően megpucolni, ami kerülhető azzal, ha megfelelően zsenge szárakat sikerül vásárolni. Az alapreceptet egy közeli póréleves emlék hatására az alábbiak szerint módosítottam: A pucolás után megmaradt jóval szerényebb zöldséghalmot 1 cm-es darabkákra vágtam, majd, sóval és kevés cukorral feltettem főni. A jó társaság kedvéért  helyeztem bele kockákra vágott krumplit. Miután a kedélyes társaság megpuhult, botmixerrel összedolgoztam, majd szitán áttörtem a miskulanciát, így megszabadulván a sötét gondolatoktól és a spárga még megmaradt kemény rostjaitól. Az egészet a tűzre visszatéve, tejszínnel gazdagítottam, és  szelíden berántottam. Kész is lett az igazán zamatos spárgakrém leves. Pirított zsemle/kenyér kockákkal tálaltam..

2008. május 5., hétfő

Mindennapi erőszak

A minap egy érdekes bejegyzést olvastam itt a Blogtéren. A név nem fontos, tulajdonképpen mellékes is, nem az emberrel van bajom (hiszen nem is ismerem) maga a jelenség háborít fel igazán. Van egy találós kérdés: - Az állatvédők miért a szőrmék ellen tiltakoznak a bőrök helyett? Mert a nyugdíjas mamákat egyszerűbb vegzálni, mint a Pokol Angyalait! - Valahogy ez az élc jutott eszembe a következő történetről, ami egy metróbeli ülőhely megszerzéséről szólt. Emberünk az egyetlen szabad üléshez érkezvén egyszerűen és minden kérdés nélkül ráült az utastársa (Aki véletlenül épp egy öreg néni volt - nem a Pokol Angyala) ott pihentetett csomagjára. A jelenséget ismerjük. Sokan maguk mellett tartják a csomagjaikat, nem törődve azzal, hogy mások is le szeretnének ülni. Ez elítélendő és rossz. Úgy vélem azonban, hogy azért (is) emelkedtünk ki az állatvilágból, hogy ezeket a helyzeteket kultúremberhez méltóan is le tudhassuk kezelni. Belecsöppenünk egy helyzetbe, amit megítélhetünk százféleképp, és abból csak egy lesz a helyes, ráadásul nem is biztos, hogy a megfelelő emberrel alkalmazunk erőszakot. Lehet, hogy az illető épp csak elbambult és amúgy sosem tesz ilyet, lehet, hogy a nagy benga állat, aki mellette ül, az unokája, és sorolhatnám az érveket az ellen, amit az 'úriember' végül is tett. Nem tudom kinek esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha azt kell mondania - 'Elnézést, elvenné a csomagját? Le szeretnék ülni!' Utána esetleg, 'Köszönöm!' és mindenki boldog. Lehet, hogy bennem van a hiba, de sosem éreztem késztetést a nálam gyengébbek terrorizálására, vagy mondjuk finoman - nevelésére. Apám mondta volt: Sose vitatkozz hülyékkel, mert részben legyőznek a rutinjukkal, részben összekevernek vele. Azt hiszem, hogy itt is ez történt. A kommenteket is megdöbbenéssel olvastam, mert általam értelmesnek tűnő emberek nyilatkoztak támogatólag az ilyen magatartásformát illetően. Azért mert sosem váltottam tettekre  az engem félrelökő, villamoshoz siető, vagy ülőhelyekért ádáz harcot folytató nyugdíjasok iránt érzett sötét gondolataimat, vagy sosem rúgtam fel járdán vadul kerékpározó gyerekeket, nem gáncsoltam el engem véletlenül oldalba taszító öregapót, bennem van a hiba???