2008. április 30., szerda

Bosszantó

Kedvelem az állandóságot bizonyos dolgokban. A megszokás ad keretet az életünknek, és határozza meg azt, hogy hogy induljon a napunk. Én pl minden nap igyekszem ugyanazon a helyen megállni. Ez afféle megszokássá vált, jó nem gondolni arra, hogy hol keressem az autót, ha vége egy fárasztó napnak. A lábaim ugyanarra a helyre visznek és az út végén ott a megnyugtatóan nagy darab bordó vas, amibe belerogyhatok. A mai napom nem indult ilyen fényesen, mert valaki a töküres parkolóban az általam használt helyre állt. Tudom nincsenek felfestett helyek, de ez mégis hallatlan pimaszság és impertinencia egy vadidegen embertől, hogy kvázi a személyes teremmé vált, pár négyzetméteres aszfaltdarabot most más autója fedi el a napsugárzás elől. Bosszantó! :-)

Hülyeség miatt

Megdöbbentő dolgok derülnek ki látszólag normálisnak hitt emberekről. Az ember azt gondolná, hogy senki sem annyira botor, hogy egy élet munkáját tönkretegye pár, szó szerint apróság eltulajdonításával. A biztos munkahely manapság kincs, és ajánlólevélnek sem jó a következő munkahelyen, ha megtudják az emberről, hogy problémái akadtak a magántulajdonnal. Még ha egyetlen megingásról is volt szó, ezt a hátrányt nehéz ledolgozni, mindig ha valami eltűnik őt fogják először elővenni. Nem mondom, hogy a lopás értékhatártól függne - a bűn érték nélkül egyformán bűn, de azt végképp sosem fogom tudni megérteni, hogy az emberek apróságokat miért visznek el? Az életükben nem segít, ugyanolyan kockázat, és ott a lelkiismeret terhe is. Vagy ez csak engem zavarna?

2008. április 28., hétfő

Ordas gondolatok

Elhatároztam egy ideje, hogy nem foglalkozom politikával. A mai magyar közélet jobbára sárdobálásból áll, mindenki az által kerül feljebb és lejjebb, hogy épp mennyi dobálható matéria van a keze ügyében a másikról. A politikai elrendeződés is sajátos módon megváltozott, a jobboldal szélsőbalként viselkedik, a baloldal jobboldali (liberális) gondolatokat vall magáénak. Teljes a káosz. A konzervativizmust nem látom felbukkanni a parlamentben, kevesen vannak azok, akik normális életet akarnának egy élhető és kiszámítható országban. Szóval elhatároztam, hogy ebben a mocskolódásban nem veszek részt. Nem akarok hittérítői tevékenységet folytatni, nekem úgyis csak a saját lelkiismeretemmel kell tudnom elszámolni, senki máséval nem. Ám de tegnap egy itt olvasott sötét gondolat kiütötte a biztosítékot nálam. Egy 'kedves' kommentelő egy másiknak azt találta mondani, hogy 'Ez nem a ti országotok!'. Na itt szakadt el a cérna nálam. Hogy veszi valaki a bátorságot egy ilyen fertelmes kijelentésre? Kié ez az ország? Mintha nem férne el itt bármely tisztességgel az országért dolgozó ember bármely náció tagja is volna! Hová jutott volna ez a náció, ha Bem apót hazaküldik azzal, hogy menj innen, ez nem a te országod, hisz te lengyel vagy! Ha Liszt Ferencnek azt mondják, hogy eriggy innen, hisz még magyarul sem tudsz, te német! Rengeteg ember tett sokat, vagy halt meg ezért az országért úgy, hogy közben igazából nem is volt magyar anyanyelvű, vagy nem ebben az országban született, de azáltal vált igaz magyarrá, hogy annak vallotta magát és az ország érdekében cselekedett. Erre jön valaki és kétségbe vonja a másik magyarságát csak azért mert nem az ő ordas eszméit hirdeti. Felháborító!

Tart és elenged

Ismerősökkel a közelmúltban történt dolgokon gondolkoztam a minap. Illetve a szó ide kissé erős - ismerős - ez feltételezne valamifajta ismeretséget, érdeklődést a másik iránt, de ez csak felületes, talmi, de ez ebből a szempontból nem annyira lényeges, illetve ha az is lenne, az én eszközeimmel ezen változtatni nem tudok - ennyit röviden a bizonyítványom magyarázásáról. Szóval minden az első emberekkel kezdődött. Amikor úgy gondolták, hogy a saját társaságuk már nem elég, vagy éppen megcsömörlöttek a fajtájuktól (Ezt bizonyos esetekben nagyon is meg tudom érteni) egyéb társaságot kerestek maguknak, a vadállatok képében. Háziasították őket, talán szükségből, talán csak a maguk szórakoztatására - ki tudja? Összekapcsolták az életünket velük, cserébe mi elláttuk őket és rájuk tapasztottunk egy csomó emberi tulajdonságot és betegséget is. A magunk képére próbáltuk formálni őket, ahogy minden mást is, több kevesebb sikerrel. De mindezektől nem váltak emberré , bárhogy is ragaszkodunk hozzájuk. Az ő életük szükségszerűen rövidebb, a barátkozás kezdete magában foglalja a tragédiát is, az elvesztésüknek a tragédiáját, ami előre látható és megváltoztathatatlan. Jobb ezzel tisztába lenni, és olyannak szeretni őket amilyenek, és megérteni, ha a természet teszi a dolgát. Talán azzal járnánk a legjobban, ha emberi érzéseinket egymásnak tartogatnánk..

Gondolatok a kifli körül

A pénteki, kiflievős postommal alaposan sikerült megkavarni a Blogtér állóvizét. Érvek csaptak össze pro és kontra, sőt, személyeskedésektől sem volt mentes a kommentek egy része, ősi magyar szokás szerint. Régi szabály, attól, még hogy azt hiszed magadról, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nem is üldöznek, illetve akinek nem inge, ne vegye magára - a falánk becsületes mohók azonnal magukra vették, hogy áruházi kiflilopással gyanúsítom őket és kikérték maguknak. Azt hiszem, vannak olyan emberek, akik azokat az alkalmakat keresik, amikor valamit magukra vehetnek, és jól megsértődhetnek rajta. Én úgy gondolom, ha valami nem rólam szól, hanem egy ismert jelenségről - (ki nem tagadhatja azt, hogy nem látott a kedvenc üzletében megevett dolgok csomagolását és üres üdítős üvegeket bedugva a ruhák közé, vagy szolidan elpottyantva a saláták között, tehát a jelenség eléggé ismert és sajnos népszerű is, annak ellenére, hogy a bolt megkér arra írásban a bejáratnál, hogy ezt ne tegyék - a félreértések elkerülése érdekében) - akkor azzal nem foglalkozom, hisz nem rólam szól. Úgy gondolom, hogy az idők folyamán számos kereskedelmi magatartás alakult ki arra, hogy hogyan kezeljék le az áru birtokba adását és az ellenszolgáltatás cseréjét. A vendéglőkben megszokhattuk azt, hogy előbb eszünk - utána fizetünk. Ez egy remek elv, de ott különbözik az önkiszolgáló üzletektől, hogy az árút a pincér hozza ki így ő is tudja mit ettünk meg és mi is, nem szabadon mászkálunk az konyhában, magunk válogatva az alapanyagok közül. Olyan lehetőség is létezik, hogy bizonyos összeg befizetése után azt eszünk, ami ki van rakva, és annyit, amennyi belénk fér, de ott ez a fogyasztás bele van kalkulálva az árba. A mi kultúránk - sajnos még nem teszi lehetővé az ilyen helyzetek megnyugtató kezelését - bizonyos embereket (Itt lehet újra megsértődni, és kikérni maguknak az arra nagy szociális érzékenységet tanúsítóknak) a szabadság azzal az érzéssel tölt el, hogy mindent szabad.  A saját cselekedeteiket remekül meg tudják magyarázni valamivel - úgyis rengeteg van neki és ezt különben is meg sem érzi, vagy mocskos, kizsákmányoló nagytőkés és én csak a kispolgár érdekében állok bosszút - szóval az érv mellékes, ha az egész csak arra megy ki, hogy a saját cselekedetét igazolja és az esetleg felbukkanó morális gátlásokat feloldja.  Vannak olyan helyek ahol az a meglepő, hogyha egy hét után egy lakatolatlan bicikli eltűnik, nálunk meg az, ha ott marad. Úgy gondolom, ha egyszer mi is eljutunk arra szintre, hogy nálunk is 'csoda'  lesz az, ha valaki a sajátján kívül a másét veszi el, akkor nem támadnak majd  bennem, másokban olyan gondolatok, hogy baj az, ha az üzletekben  étkező embereket látok.  Csak már jönne el ez minél hamarabb!

2008. április 25., péntek

Evett belőle!

Lehet, hogy az öregedéssel jár, de bizonyos dolgok egyre jobban zavarnak. Szokásos közhely ilyenkor az, hogy - bezzeg a mi időnkben! -  de szó se róla, ilyesmire a gyermekkoromból nem emlékszem. Lehet, hogy az amnézia  tehet erről,  vagy a kor történetszépítő ereje, vagy akkor tényleg nem volt ilyesmi divat. Tegnap  történt az eset, midőn a nagybevásárlást intéztem, az egyik kedvenc bevásárlóhelyemen.  Szolid család, apuka, gyerek és anyuka részvételével vásárolt. A hölgy magát dekoratívnak gondolta, és mindent meg is tett azért, hogy más is megforduljon utána. A nadrágja a feneke közepén hordva, a tangája félig kilátszott, és a bőre.. Szóval a bőre olyan volt, hogy bármelyik rendes kórház égési osztálya kérdés nélkül felvette volna. De nem ez a lényeg, hanem a péksüteményeknél vett egy zacskó friss bármit egy zacskóba, és egyet csak úgy magának, és EVETT BELŐLE!. Sőt, mi több, befalta az egészet. Persze távol álljon tőlem az a gondolat, hogy a pénztárnál ne szólt volna - hisz akkor ez tulajdonképpen egy bolti lopás lett volna, de maga az eljárás akkor is szokatlan. Azt még megértem, hogy egy gyereknek adnak egy kiflit (és persze szólnak, hogy van tíz kifli és egyet a gyerek megevett - hisz ez a természetes) de hogy egy felnőtt ember ne bírja ki míg elér a pénztárhoz! Igyekeztem úgy nevelni a fiam, hogy megmondtam neki, hogy ez a sok finomság addig nem a miénk, amíg ki nem fizettük és úgy tűnik, hogy ezt meg is értette, pedig csak egy pár esztendős gyermek volt akkoriban. Csak engem zavar az, hogy meglett, felnőtt emberek olyasmit esznek/tesznek ami nem helyes? Vagy ha sokan teszik, akkor már rögtön tűrhetővé válik? Tudom, egy kifli nem a világ. Egy üzlet meg sem érzi, de sok embernek sok kifli, már lényeges mennyiség, meg hát akkor is ott az elv. Ha egy üzlet meg akar hívni valamire akkor ezt általában közölni szokta előre. Talán ezért (is) tartunk ott ahol..

2008. április 24., csütörtök

Csalódás

Csalódni lehet százféleképp, bár ebből mindenképp kiemelném a pozitív csalódást. Az nem is igazi csalódás, az öröm és boldogság - ha az elvárásainkkal ellentétben valami jó, vagy jobb dolog történik velünk. A rossz az, amikor igazunk van, vagy esetleg jobbat várnánk és nem kapjuk, nem kaphatjuk meg. Ha valakinek hiszünk és csak ígérget, ha félreértik a szándékainkat és rossznak gondolnak a legjobb igyekezetünk ellenére is. Utálok csalódni, és nem tudom, hogy mit tehetnék én ellene. Nem hiszem, hogy megoldás lenne mindenkiről a legrosszabbat gondolni..

2008. április 23., szerda

Vízvezeték szerelő

Sajnos egy öregedő házban egyre több dolog megy tönkre. Valamihez mindig hozzá kell nyúlni, van, hogy magától romlik el, van, hogy a fáradtság jeleit mutatja és megelőzési célból kell lecserélni, a lényeg az, hogy állandóan van mit csinálni. Néha úgy érzem, hogy több a tennivaló, mint amit  erővel bírnék, de azután valahogy mégis rendeződnek a dolgok. Sokszor kell igénybe venni szakember segítségét is, de jó és szépen dolgozó mestert nehéz találni. Minden vállalkozó a nagy megrendelésről ábrándozik, a kis megbízásokat el sem akarják végezni, vagy értesítés nélkül mennek el, míg az ember hiába várja őket a megbeszélt időpontban. Kedvelem a szép munkát és a magam részéről a minőségből nem engedek. Mindig a legjobb szakemberekkel dolgoztatok, akik maguk is tökéletes végeredményt adnak ki a kezükből, és addig nem nyugszanak, amíg az a valami megfelelően nem működik, illetve szép is. Az ilyen szakember ráadásul nem drága, bár az utat ami idáig vezet pár sikertelen kísérlet szegélyezi, de akkor is ez a jövő útja. Kérd meg a szüleidet, hogy segítsenek, vagy végezzed el a dolgot magad! Semmi nem ördöngösség, minden megtanulható, csak gyakorolni kell. Ha elsőre nem is sikerül, majd sikerül ötödikre, és nincs is nagyobb öröm úgy használni valamit, hogy az ember tudja, saját keze munkája fekszik benne, ráadásul még az unokáknak is el lehet ezzel dicsekedni. Ennél jobb érzés nem is kell, hogy valami maradandóbbat alkottunk..

2008. április 22., kedd

Ma

Ma üzemszünetet tartok, így a sparheltet sem fűtöm be, hideg marad és élettelen. Lángok lobogását csak holnapra várjatok, ma szabadságon vagyok, dolgozom.

2008. április 21., hétfő

Zöld - zöld

Időről időre feltámadó sóskavágyamra gyógyírként próbáltam e nemes főzeléknövényt beszerezni. A kedvenc áruházamban nem leltem fel, ezért végső megoldásként az oldalbordám kértem meg e remek és imádott növény beszerzésére. Ő egy nap boldogan tért meg közös otthonunkba, szatyrában a sejtelmesen dudorodó dobozzal, amely reményeim szerint az általam annyira várt alapanyagot rejtette volt. Örömöm gyorsan ürömmé vált, amikor rá kellett jönnöm, hogy nem véletlenül nem volt erős a nej biológiából (vagy környezet ismeretből) ugyanis a doboz nem az annyira várt sóskát rejtette, hanem spenótot. Végül is csak a második betű különbözött csak, illetve megtévesztésként a dobozra azt rótták, hogy paraj, de ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. Zöld, zöld mindkettő, és az is jó, hogy mindkettőt szeretjük. Csak az az erősödő sóskavágy nem akar tőle elmúlni!

2008. április 19., szombat

Eső

Esik az eső. Változó intenzitással, és kisebb nagyobb szünetekkel, de hull az égi áldás. A csapadék az, aminek rendszerint nem örülnek a városi népek, mert rendszeresen hétvégeken érkezik, és előre eltervezett programok dőlnek dugába tőle, holott nagyon hasznos, és a földnek is nagy szüksége volt már rá. Nekem is teljesen keresztülhúzta a számításomat, egészen mást kellett volna csinálnom, cserébe viszont a négy fal közé vagyok szorítva a hatalmas tenni vágyásommal, amit az tudna csak csökkenteni igazán, ha meglenne rá a lehetőség. Így most nincs, cserébe viszont mondhatom, hogy mennyi mindent tehetnék, ha nem volnék cukorból, vagy a testem 70 százalékát alkotó víz nem gondolná úgy, hogy elég bent ez a mennyiség, nincs szükség külső pótlásra. Kínomban főzni kezdtem, és készült egy ízletes, ámde meggyőződés nélküli borsóleves, és némi spenót. Lélekölően hat rám ez a borongós idő, és a csapadék! Főzni sincs kedvem, a kreativitásom is romokban. Mi jöhet itt ma még?

2008. április 18., péntek

Gondolatok a sztrájk körül

A sztrájk a dolgozók érdekérvényesítésének az egyik, végső eszköze. Arról szól, hogy egyéb megegyezés híján a munkavállaló befejezi a termelőmunkát és a kieső munkaidejével tudatosan kárt okoz a munkáltatónak, aki erre majd sokkal jobban akarja a megegyezést. Ez a legtöbb esetben jó is így, a gondot csak az okozza, ahol az illető vállalat vagy munkáltató széles néprétegeket lehetetlenít el abban, hogy a saját munkáját végezze. Egy kicsit aggályosnak találom azt, hogy ilyen cégek élhessenek ezzel az eszközzel. Míg bár a BKV munkabeszüntetésének az elfogadottsága viszonylag nagy, a MÁV szakszervezet hasonló akciójáról ezt nem lehet elmondani, részben az irreális követeléseik miatt.  Amíg egy bármilyen cégnél a sztrájk tulajdonképpen a cég belügye, mert ritkán jut ki a hatása a gyárkapun túlra, ezekben az esetekben egy régió iparát és kereskedelmét, szolgáltatásait hozza nehéz helyzetbe. Tudom, az analógia rossz, de kicsit rokon a terrorizmussal. Ott is az 'érdekérvényesítésre' az ártatlan emberek nyomorát használják fel, itt is a 'zsarolás' eszköze az ártatlan, közlekedni vágyó nép. Embereket hoznak nehéz helyzetbe, akik nem tudják ellátni a feladatukat, amiatt, hogy valaki nem tud megegyezni valakivel. Tudhatjuk-e azt, hogy minden más lehetőséget már kimerítettek, hogy tényleg ez a végső fegyver, vagy csak a legnagyobb fájdalmat okozó, legkényelmesebb megoldás? Nehéz igazságot tenni ilyen kérdésekben sajnos, és nem lehet tudni, hogy kinek van igaza, de ahogy most van, az biztosan nem jó..

2008. április 17., csütörtök

Külcsíny és belbecs

Tegnap le lettem szúrva, hogy bunkó vagyok. Tulajdonképpen nem lepett meg a dolog, tudtam, hogy mások eltérő véleménnyel vannak rólam, és nem szükséges mindenben egyetértenünk egymással, de ezt most olyan embertől kaptam meg, aki jelentős hatással lehet az érvényesülésemre. Sajnos errefelé divatba jött az, ami a Microsoftot óriásvállalattá tette, hogy nem kell a dolgokat feltétlenül jóvá tenni, elég, ha úgy hagyjuk ahogy vannak, és azt mondjuk róluk, hogy jók. Ha elég sokszor ismételjük, még magunk is elhisszük. Megkaptam, hogy az emberek itt jobban kedvelik a díszdobozos rohadt narancsot a foltos, ámde egészséges almánál, és fő a doboz, mert arról ítélnek meg bennünket, és a beltartalom, a tényleges munka csak huszadrangú dolog. A csomagolás legyen szép. Most hogy ezt is tudom, mondhatnám, hogy jó, de nehéz lesz. Nekem legalábbis nagyon nehéz..

A marketing hatalma

A marketing hatalmas fegyver lehet. Tegyük népszerűvé és elfogadhatóvá a holnapra várható közlekedési káoszt, Budapesten. Akciót hirdet a BKV! A holnapi napon nem fogják ellenőrizni a jegyeket és a bérleteket, mindenki közlekedhet kedvére, mindenféle ellenőri kekeckedés nélkül! Ugye, hogy ez is eredmény? És mennyivel jobban is hangzik?

2008. április 16., szerda

Sonka és csülök

Bár már messze a húsvét, de mégis mostanság kezd egyre időszerűbbé válni a kérdés. Nap mint nap találkozik az ember étvágygerjesztő falatokkal, olyan darabokkal amik megmozgatják az ínyenc fantáziáját. Rohamléptekkel közeledik a tavasz, egyre inkább melegszik az idő, és a hölgyek mind többször gondolják úgy, hogy feladván önkéntes száműzetésüket, amit a nagykabát alá rejtekezéssel maguk vállaltak (Formátlan, egyencsővé silányítva mindazt, amit az evolúció, hosszan, nemes borrá érlelve dolgozott ki.)  maguk mutatják meg a tetszetős csomagolásba rejtett sonkát, és/vagy  csülköt.  Lélekemelő, ha egy  tökéletes ívű derekat, formás és gömbölyű feneket, feszes combot láthat a szakértő férfiszem, mint egy  valódi Stradivari egy neves hangszerkiállításon, még belegondolni is lelket bizsergető. Mi lesz velünk így nyáron?

Motorozás

Motorozni márpedig jó! Bár sohasem próbáltam, legalábbis vezetőként, de el tudom képzelni milyen élmény lehet egy többszáz kilós vasat uralni, dönteni a kanyarokban, és élvezni, ahogy a menetszél próbál a nyeregből kivetni. Hozzásimulni a tankhoz, és az egész testemen érezni a motor vad lüktetését és azt, hogy reagál minden mozdulatomra. Remek érzés lehet a fékevesztett száguldás is - de nem a közúton, hanem egy versenypályán. Az utakon azt látom, hogy sokaknak fogalomzavara van. A lehetőséget, amit maga az út és az alattuk doromboló gép jelent, összekeverik a szabályossággal, úgy érzik, hogy a fizikán felül állnak, és ami másnak sem ment, majd nekik menni fog. Az utak tele vannak áldozatokkal, az árokparton egyre több a kereszt és a kis emlékmű ami arra figyelmeztet, hogy bizonyos szabályok mindenkire nézve kötelezőek. Azt mondják, az úriember nem használ ki minden lehetőséget. Próbáljunk meg  az utakon is urak maradni! Legalább ott, ha máshol még nem is megy..

2008. április 15., kedd

Programajánló hétvégére

Aki még nem tudja, hogy mit csináljon a hétvégén, és Budapest környékén jár, vagy éppen ott lakik, remek alkalom lehet a hétvégén a Corvinus Egyetem Budai Arborétumában megrendezett dísznövény kiállítás és vásár. A rendezvény pénteken kezdődik és vasárnapig tart, rengeteg virággal és kertrendezési ötlettel, színekkel, szagokkal, illatokkal, csecsebecsékkel, ami egy vásárhoz, egy tartalmas hétvégi programhoz feltétlenül szükségesek. Érdemes sok pénzzel és nagy teherautóval menni, kihagyhatatlan ajánlatokkal, csodaszép és kedvezményes árú dísznövényekkel találkozhatunk lépésről lépésre. Ha nem vásárolunk, akkor is érdemes fényképezőgépet vinni, és sűrűn kattintgatni, mert a kiállítás helyszíne maga is megér pár szép felvételt.

2008. április 14., hétfő

Szabályok

Ma reggel gondban voltam. Nem jutott semmi az eszembe, amiről írhatnék, így kénytelen lettem volna egy régen elgondolt, ámde még ki nem dolgozott gondolathoz nyúlni, ami egy gumós zöldség képében foglalja agyam egy rejtett szegletét. Még befelé is ezen töprengtem, amikor is valami szó szoros értelemben beelőzött, témát szolgáltatva a mai töprengésemhez, egy nagy csillogó fekete autó képében. Többféle embertípus létezik, a közlekedésben is. Vannak, akik ismerik a szabályokat és betartják azokat, vannak, akik nem ismerik, és vannak, akik akár ismerhetnék is de lesz.rják azokat. Elő lehetne venni ezen a ponton Gorcsev Ivánt, aki szintén érdekesen vezetett, de ő szemmel láthatólag nem volt tisztában a táblák jelentésével -  "Nincs időm a képrejtvényekre, írják ki, hogy mit akarnak.."  Apám azt mondta, hogy minden balesethez legalább két ember hülyesége kell. Az egyik már ott van a 2/A úton, egy OOO kezdetű rendszámmal jelölt fekete BMW  és sofőrjének a képében. Félek tőle, hogy a másik  is gyorsan meglesz...

2008. április 13., vasárnap

Sajnálat és megértés

Egy 'kedves' kolléganőmnek tett megjegyzésem kapcsán, ami a régóta fájó és számomra lényeges barátkeresési kísérleteimet érinti az volt a válasza, hogy nem tud engem sajnálni, mert az egész csak és egyedül rajtam múlik és az egész az én hibám. Belegondolva van igazság abban amit mondott, hisz úgy látszik a világ olyan amilyen, nekem vannak túlzó elvárásaim az emberekkel kapcsolatban, ha azt várom/várnám el tőlük, hogy az emberi kapcsolatainkat a kölcsönösség jellemezze. Nem sajnálatot várok el tőlük, hanem megértést, hogy érdeklődjünk egymás iránt, hogy ne csak akkor álljanak szóba velem, ha kell nekik valami, ne csak akkor beszéljenek, ha megszólítom őket. Az én hibám biztosan az, hogy érzékem van ahhoz, hogy arra érdemtelen embereket próbálok a bizalmammal kitüntetni, de hogy az egész az én hibám lenne? Nos, meglehet. Legalább ezt is tudom már..

A sztrájk

Ma van a sztrájk napja. Egy olyan tiltakozás kezdete ez, amit a politikusaink indítottak, véleményem szerint megvezetve az embereket, kihasználva a magyar ember azon beidegződését, hogy minden változástól tart, minden változás csakis rosszat hozhat és már megint elvesznek valamit, ami eddig járt. Pedig lassan negyven éve, amely időszakra a személyes emlékezetem kitart, a magyar egészségügy sosem volt jó. Eddig senki sem akarta ezt megváltoztatni, mindenki tudta, hogyha kórházba rokonok és családi háttér nélkül megy be, főleg ha idős, van rá jókora esélye, hogy otthagyja a fogát. Nekem ez valahogy nem alternatíva, és mivel havonta jókora összeget gombolnak le a fizetésemből a rendszer fenntartására, tudom, ha valami bajom lesz, csak a saját családomra számíthatok abban, ha kórházba kerülök, hoznak be wc papírt, gyógyszereket, ha gyógyítani szükséges, mosdatnak ki a saját piszkomból, forgatnak és fürdetnek, hogy ne legyek felfekvéses és ne kapjak tüdőgyulladást, é s etetnek, ha látják, hogy magamtól képtelen vagyok. Súlyos ezreket tömnek be orvosok és nővérek zsebeibe azért ami a dolguk lenne amúgy is, egy működő rendszerben, ahogy az autószerelőnek sem adunk pluszpénzt azért hogy rendes munkát végezzen, hisz az a dolga. Rokonok nélkül ez a dolog nem megy - de lássuk be, soha nem is ment. Számos családtag, és ismerős több évtizeden keresztül bekövetkezett halála vezetett erre rá, és én is így fogok járni, ha ez a rendszer így marad. Ezt én valahogy nem szeretném. Szebb halálnak tartom, ha rám esik a körúton egy zongora, mint egy mai magyar kórházban, lassan de biztosan pusztulni el, miközben egyes politikusaink azt bizonygatják, hogy a létező legjobb rendszerben élünk, és ezt bűn lenne megváltoztatni. Néha komolyan úgy érzem, hogy vagy a grállovagok hazudnak, vagy nem ugyanabba a kórházba járunk. Utálom a politikusokat! Mindet..

2008. április 12., szombat

Póréleves

A póré a pór-é. Ma francia napot tartottam idehaza legalábbis egy leves erejéig. Lábasban vajat olvasztottam, erre tettem rá a karikákra vágott pórét és kockára vágott zellert és krumplit. Fedő alatt pároltam, majd húsleveskockából készült alaplével felöntöttem. A zöldséget puhára főztem, majd ízesítettem sóval, borssal, majd az egészet botmixerrel összeturmixoltam. A tűzről levéve tejszínnel gazdagítottam, majd ebédnél jóízűen befaltam..

2008. április 11., péntek

Nemszeretem dolgok

Álljon itt egy hevenyészett lista azokról a nemszeretem dolgokról, amiket tényleg nem szeretek. Ez az összefoglalás szükségképpen hiányos és javarészt a héten történt, illetve az emlékezetemben jelenlévő és felszínen tartózkodó dolgok rövidke összefoglalója.
Nem szeretem a:
- Hazug, nem őszinte, két- vagy többszínű embereket. Aki mást mond a szemembe, és mást a hátam mögött, aki szembe barát, hátulról meg ellenség, akiből egyetlen őszinte gondolatot nem lehet kinézni. Becsülöm az ellenségeim, mert rájuk legalább lehet számítani.
- Az ész nélkül kötözködőket. Akikkel nem lehet értelmes vitát folytatni, mert  nem hallgat meg, tudomást sem vesz az érveimről, hanem  tulajdonképpen csak kötözködik. Ilyenkor inkább a háttérbe vonulok.
- Azokat, akik mindig mástól várják a megoldást, maguk nem akarnak semmit tenni, semmilyen ügy érdekében sem. Őket onnan lehet felismerni, hogy ez a fő érvük: Előbb X.Y csinálja meg a Z dolgot, utána majd meglátom, hogy tehetek-e valamit. Amikor valaki meg akar oldani egy problémát erre az a válasz, hogy miért ezt csinálják, miért nem inkább mást, ami őket jobban zavarja, viszont ők semmit nem tesznek semmiért, hogy jobb, vagy csak más lehessen.

2008. április 10., csütörtök

Kiállhatatlan

Kiállhatatlan. Ki állhatatlan, ki? Hát az hiszem én. Mostanában furcsa lelkiállapot lett úrrá rajtam. A számomra fontos emberek barátságát igyekszem megnyerni magamnak, itt jön be a képbe bizonyos esetekben a bizonyos szénásszekeres hasonlat - amik nem állnak meg nekem, és én csak futok, futok. Azokat pedig, akikben csalódnom kellett, most erőnek erejével próbálom magamtól elmarni. Bármennyire igénylem is az emberek társaságát, és mindent megtennék azért, hogy jó sok ismerősöm lehessen, hogy emberek, barátok , lelki társak vegyenek körül, mégis akiben egyszer csalódtam, akik megvezettek, vagy a képembe hazudtak, azokat mind most a szemétre vetném. Pedig egyszerűbb lenne mindenkit a hibáival együtt elfogadni olyannak amilyen valójában. A hazugot azzal, hogy ő mindig hazudik, a kelletlent a kelletlenségével együtt. De most ez nem megy. A mostani hangulatom arra sarkall, hogy elválasszam az ocsút a tiszta búzától, és ezt a szép analóg világot, digitálisra, fekete fehérre változtassam át. Erre remek indokot adhat az életkorommal járó, és egyre erősödő hülyülésem. Néha kedvem lenne elvonulni egy lakatlan szigetre és csak a legszükségesebbeket magammal víve, kiszakadva élni a társadalomból. Most azt hiszem, ez a sziget, ez a menedék bennem van, vagy talán én magam vagyok a saját szigetem..

Meglepetés

Érnek néha meglepetések, olykor kellemetlenek, (ezek többnyire mint csalódások) illetve kellemesek is. Ez utóbbiak is egyfajta csalódások, de az ilyeneknek örülni kell és nem bánkódni rajtuk. Valamelyik nap egy régi kollégámról álmodtam. (Nem írom azt, hogy barátom, mert az élet megtanított arra, hogy ne osztogassam ezt a jelzőt úton és útfélen mindenkinek - az emberek többnyire könnyel elfelejtkeznek egymásról és ez nálam nem fér bele a barátságnak nevezett intézménybe.) Kellemes álom volt, és úgy gondoltam, hogy ez egy égi jel lehet, érdemes őt felhívnom, mert szokás szerint ő ezt nem tette legalább már tíz éve. Szerencsére éppen el sikerült kapni, ami hatalmas szerencse, hisz az év nagy részét külföldön tölti, sőt, gyakorlatilag már nem is lakik idehaza. Amilyennek megismertem, ahhoz képest tökéletesen megváltozott, (ez igaz arra is, hogy amikor kiállhatott volna értem, nem tette - ez azt az embert is őszintén meglepte, aki azután gondolkodás nélkül kirúgott az akkori munkahelyemről - nem tudván azt, hogy ezzel mekkora jót okoz nekem közvetve. Tulajdonképp mindkettejüknek hálás lehetnék ezért, de akkor ezt valahogy másként éltem meg.) Szóval beszélgettünk, és kiderült, hogy világutazó lett, mindenfelé él a világban, egy kicsit itt, egy kicsit ott. Meglepő dolgokat produkál az élet..

2008. április 9., szerda

Fogós kérdés

Fogós kérdés. Vagy inkább fogas? Szörnyű, hogy negyven éves koromra, egy csapásra mennyi gondom lett a fogazatommal. Úgy tűnik, hogy mostanra adta fel a rágószervem az egyenlőtlen küzdelmet és kezd darabokra hullani, a viszonylag rendszeres ápolás ellenére is. Az utóbbi időben túlzottan is rendszeresen járok a fogorvosomhoz, lassan kivehetnék egy lakást ugyanabban a házban, ahol ő rendel és lakik, miközben a fogászati leleteim lassan a Révai lexikon méretét közelítik. Pótkötetekkel együtt. Az előző hónapokban egy gyökértömött fog okozott rendszeres és tartós szenvedést, előtte mindenféle fogaimból törtek le darabkák, egész egyszerűen anyagukban megfáradva és szétmorzsolódva, tegnap este egy tömött fogam pereme adta meg magát, és a vacsorámmal együtt testem alsó bugyrai felé távozott, fájó űrt hagyva maga után. Kezd elegem lenni a fogaimból, ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok cápa..

2008. április 8., kedd

A mészvár ura

A saját mészváram ura vagyok. Megfontoltan élek, lassan mozgok, talán a kor, vagy a folytonos költözködés? Jólesik behúzódni a csúcsos kastélyomba, várni, míg a langy tavaszi eső bezörget az ablakon, és munkára szólít, élni hív. Nyáron megérdemelt szabadságom töltöm, a meleget nem szeretem, inkább hűvös helyre mennék. De ha égne a ház, ne énekelj, a tűzoltókat hívjad..

2008. április 7., hétfő

Balra át..

Biztos, ámde nem megerősített forrásból azt hallottam, hogy a balkezesség egyik ismérve az, hogyha az ember összekulcsolja a kezét, akkor melyik kisujja az utolsó. A jobbkezeseknek állítólag a jobb, a balkezeseké a bal. Nem tudom mennyire megalapozott egy ilyen fajta vélekedés, vonatkozik-e a kétkezesekre is, vagy csak pusztán kényelmi szempont lenne, és nem kapcsolódik a kezességhez? Nem tudom. Mindenesetre nekem ezek szerint balkezesnek kellene lennem, és mégis jobbkezes vagyok, bár vannak olyan dolgok amiket jobban szeretek a másik kezemmel csinálni. Szeretnék egy röpke közvéleménykutatást tartani erről, hogy ki milyen kezes, és melyik az utolsó kisujja. Tudom, ez nem mérhető össze a világ jelenlegi problémáival, de engem éppen most ez izgat. Gyarlóság, tudom, de mit tehetnék?

2008. április 6., vasárnap

Remények

Ma új reményeket nyertem és veszítettem el. A nyeremény mindenképpen biztató, ugyanakkor a veszteséget fájlalom. A mai nap több mozgás volt ebben a témában, mintha remény tőzsdén lennék, mint reménykereskedő. Adok, veszek, cserélek, csak a saját érdekemben, bár nem tudom, lehet-e ilyesmiben jól járni? Kereskedőnek sem vagyok túl sikeres, de még belejöhetek..

2008. április 5., szombat

Túrógombóc

A túrógombóc receptje, ahogy anyám készíti:
  • Negyed kiló túró
  • 1 tojás
  • Kevés zsiradék (2 dkg)
  • Finomliszt - amennyit felvesz
A tésztának rugalmas állagúnak kell lennie, hogy elváljon az edény falától. Pontos mennyiséget nem tudok mondani, anyám is érzéssel készíti. Megéri főzés előtt kicsit pihentetni. Lobogó, sós vízben kell kifőzni, pirított zsemlemorzsára szedni, még azon melegében (cukorral meghintve, tejföllel nyakon öntve) megenni..

2008. április 4., péntek

Színházi este

A tegnapi este a kultúra jegyében telt el. A váci művelődési ház színháztermében a L'art pour L'art társulat adta elő a két férfi egy nő meg egy férfi című darabját. Régen jártam már ebben az épületben, jószerivel gyerekként. Akkor sokkal nagyobbnak tűnt a terem, mostani szemmel nézve viszont olyan mint egy chartergép, ami heringeket szállít egy népszerű üdülőhelyre sózási célból. Maga az előadás nagyon jó volt, remekül szórakoztam rajta, kedvencem az abszurd. Nem csak az én, de a jelenlévők kedvét és estéjét is bearanyozta ennek a négy embernek a remek előadása. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti ezt a műfajt.

Sztrájk

Úgy fest, nem közelednek az álláspontok sztrájkügyben. Sőt, ahogy nézem, inkább távolodnak. Ezzel kapcsolatban merült fel bennem egy kérdés. Ha valamit el szeretnék adni a piacon, és a felkínált áron nem tudom ezt megtenni, ésszerű lépésnek tűnik-e felemelni az árat? Mert most itt ez történt/történik. A szakszervezet eddig sem kapta meg se a bérfejlesztést, sem az egyösszegű - szerintük járó - fél Magyarország logikusan gondolkodó emberei szerint jogtalan - juttatásukat, máris megtoldották a követelésüket, ahelyett, hogy inkább a megegyezésre törekednének. Néha már az az érzésem, hogy nem megállapodni szeretnének, hanem nem akarnak dolgozni..

2008. április 3., csütörtök

Gyermeki kérdés

"Apa! Kik azok a nők, akik együtt fényképeztetik magukat a melleikkel?.." - Tette fel a kérdést az utód. Meg kell állapítanom, hogy fogós, ravasz kérdés, magam is sokat gondolkodtam rajta, de nem jut eszembe egy rendes, elfogadható válasz. Tényleg, kik is ők valójában?

Kollégák

"A jó kolléga nem csak ígér, hanem be is tart!" Tartja a mondás. Titokban eddig is sejtettem, hogy így van, a saját bőrömön érzem mindezt. Az élet, a munkahelyek szerencsére(?) tele vannak jó kollégákkal, kedves emberekkel, akikben meg lehet bízni. Woody Allen mondhatott hasonlót: X.Y-ban meg lehetett bízni. Mindig becsapott.. Valahogy én is így vagyok ezzel. Kevés a tetteiben és szavaiban is hasonlót mondó illetve cselekvő ember, és ez a közeljövőben nem is nagyon változik. Legalábbis pozitív irányban biztos nem. De addig is, ha választhatok, inkább ehhez a kihaló fajhoz szeretnék tartozni..

2008. április 2., szerda

E-ügyintézés (reloaded)

A nem olyan régen született írásomban a dunakeszi önkormányzattal vívott szélmalomharcomról emlékeztem meg. Az akkori dolognak folyománya is lett, panaszos levelet küldtem a honlapon található újabb két címre, amelyek ugyanahhoz az ügyintézőhöz vezettek, aki a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezeket is olvasatlanul törölte. Ez kifejezetten kellemetlenül érintett, bár igazából olyan nagyon nem lepett meg. A hivatal teljes levelezését egy személy tartja kézben, akinek ez a dolog kevéssé fontos, így az egyszerűbb elintézési módot választja, az indok úgyis előre készen lehet már - Nem kaptuk meg, biztos az interneten veszett el! Az internet nagy, bármi képes elveszni rajta, ráadásul barbár hordák masíroznak rajta keresztül és kasul, úgyhogy egész elfogadható magyarázatot kínálnak olyan embereknek, akik számára a számítógép az ördögtől való. Úgy fest azonban, sikerült egy olyan címet is találnom, amit nem a fent említett oligarcha tart a kezében, ez a polgármester címe. Ha valaki, ő talán olvashatja a levelezését, igaz a címe is jobban el van rejtve az önkormányzati honlapon. A neki írott panasz és eredeti levél tértivevénye rendben visszajött, de már olvasott státusszal, és mellé érkezett egy magyarázkodás is a 'kedves' ítéletvégrehajtó kolléganőtől is, amiben a bizonyítványát magyarázza, és próbál hülyének nézni. Az írása szerint ő sosem töröl levelet anélkül, hogy ne nyomtatná előzőleg ki és ne továbbítaná az üzenetet. Ezt furcsállottam (és meg is írtam neki) hogy számomra egyelőre ismeretlen az a metódus, amivel ő úgy nyomtat ki egy levelet, hogy előtte nem nyitja meg, és a rendszer olyan üzenetet küld számomra, hogy ezt olvasatlanul törölték, miközben a nyomtatóból kijön. Pár keresetlen szóval megírtam neki a véleményem erről, persze európai keretek között maradva, és tájékoztattam arról, hogy eztán kivel kell levelezni, ha azt szeretném, hogy el is jusson az érintetthez az üzenet. Tanulság: Ha valakinek a dunakeszi önkormányzattal van dolga, a polgármesternek írjon! Ja és az eredeti ügy, a szemét? Az, köszöni szépen, még mindig ugyanott van, békésen sodródik a lágy tavaszi szelek hátán..

2008. április 1., kedd

Rakottkrumpli

A rakottkrumpli a hétköznapok eledele. Nem tálalják fel elegáns helyeken, bár tulajdonképpen az íze miatt megérdemelhetné. Az előkelő környezetben lenézik, mert semmi olyat nem tartalmaz, aminek a kilója több lenne, mint a magyar átlagfizetés. Az elkészítése is egyszerű, az otthon talált anyagokból építkezhetünk, a legtöbb háztartásban biztosan van egy kevés kolbászféle, tojás, krumpli, tejfel. Az eddigi receptemet a hétvégén igyekeztem továbbgondolni, és mivel a hűtőszekrény beltartalma óvatos optimizmusra adott okot, így több minden került bele az ételbe, mint szokott volt, és az eredmény is olyan lett, amit érdemes az utókorra hagyományoznom. A tulajdonképpeni főzés, az anyagok előkészítésével kezdődik. Megfőzzük a krumplit és a tojást, majd megfosztjuk őket a ruháiktól. Mindkét hozzávaló hideg állapotban kell, akkor ugyanis könnyebb őket szeletelni, nem esnek szét atomjaikra. Tűzálló tálat - lehet római tál is - veszünk elő, majd tejfölt teszünk az aljára, illetve olívaolajjal, szójaszósszal gyengén meglocsoljuk. (Szeretem az olívaolajat, mert nem olyan nehéz, és sűrű, mint a napraforgóból készült társa, bár vannak olyan felhasználási módok, amikor csak az utóbbit használom. A rántás pl nem jó olívából.) ráfektetjük a szeletekre vágott főttburgonyát, (ezt lehet gyengéden sózni!) majd tojást, illetve kolbászt. A réteget reszelt parmezánnal hintjük, szeletelt paradicsomot helyezünk rá, egy szolid sajtréteg fedi még, valami otthon található sajtárúból, majd újra tejföl, és krumpliréteg.  Ezt lehet addig ismételni, míg az edény meg nem telik. A rétegeket külön meglocsolhatjuk olajjal és szójaszósszal is. Az utóbbiért már meg lettem szólva itt egyszer, de ebből nem engedek! Nagyon kellemes állagot ad a szaftnak, amely legalább annyira fontos itt, mint maga az étel! A lágy szaft, ami elkészültekor legalább félig tölti meg az edényt, és oly kellemes, ízlelőbimbókat bizsergető érzést okoz, amikor friss kenyérbéllel kitunkoljuk, tisztává varázsolván a tányért, szinte már mosogatni sem kell. Szóval, hogy szavamat szóba ne öltsem, az utolsó, lezáró krumplirétegre is tejföl kerül, majd kevés olaj, esetleg pár, szexisre előkészített pucér, húsos szalonnaszelet, és mehet be a sütőbe, 200 fokon, legalább egy órára. Az a jó, ha az összeállítást az előző napra időzítjük, és egy napot a hűtőben pihen, de azonnal is süthető. Ha kész van, a jénai tetejét levéve, további sajtréteggel illetjük, szemérmes takarót vonva a szalonna izzadó teste fölé, majd kellemes, pirosra grillezzük. Tápláló egytálétel akár az ünnepi asztalra is..