2008. február 14., csütörtök

Könyvajánló (Harry Potter és a Halál ereklyéi)

Már nagyon vártam! Megjelent a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyv, végre valahára. Ezzel végleg lezárásra került egy hét kötetből álló regényciklus. Az első kötete 2002-ben jelent meg, a legutolsó pedig éppen pár napja. Kicsit fájó is, mert eddig gyakorlatilag szinte évente jelent meg újabb kötet, mindig lehetett tippelni mi újat talál ki az írója, amivel csavar egyet a történeten. Most nem követném el azt a hibát, amit a múltban elkövettem azzal, hogy az általam nagyon kedvelt és szeretett írókat egymáshoz hasonlítom, ugyanis aki csak az egyiket kedvelte és olvasta rögtön nekem esett, hogy én hogy gondolok bármi ilyen, szentségtörésszáma eső dolgot tenni. Szóval: Tisztelem és becsülöm Rowlingot a hét köteten keresztül tartó folyamatos, de meglehetősen rejtélyes és ebből fakadóan izgalmas szálvezetése miatt. A szereplők jelleme fokozatosan érik be, a gyermek Harryből fokozatosan válik egyre inkább felnőtt. Ez megfigyelhető a könyvek műfajváltásán is, a kezdeti gyerekkönyvből fokozatosan váltak egyre komolyabb művekké, az utolsó három kötet inkább felnőtteknek szánt regény, mint gyermekirodalom. Zseniális, hogy az író a könyvsorozat végére is tartogat meglepetéseket, az események fokozatosan haladnak a végkifejlet felé, néhol csavarral, de ettől nem veszti el a történet a logikáját, majd meglepő véggel zárul. Pár oldalban képet kaphatunk  a szereplők jelenéről is, a könyvnek ezt a részét éreztem egy kicsit elnagyoltnak és sablonosnak, de ez mit sem von le a teljes regényciklus érdemeiből. Minden rajongónak ajánlhatom!

Nincsenek megjegyzések: