2008. január 3., csütörtök

Fogadalmaim

Az új esztendő elején illik valamiféle összegzést adni az eddigiekről, illetve előretekinteni, legalább az aktuális évre valamiféle terveket vagy reményeket megfogalmazandó. Optimista megközelítés szerint életem felénél járok, ebben az évben fogom betölteni a negyvenet, realista hozzáállás szerint életem háromnegyedének már lőttek. Már annak idején a Krisztusi kort is soknak találtam, pedig az tíz éve volt, és hogy elrepült az az idő. Lélekben még mindig ugyanolyannak érzem magam, de a tükörből egy őszhajú pasi néz vissza rám. Hmm. Szóval megpróbálom pontokba szedni az ezévre tervezetteket. Hogy a legnehezebbel kezdjem, megpróbálom valóra váltani az álmaim, és rendezni az életemet. Konkrét vágyakat fogalmazok meg, és azokhoz ragaszkodom, illetve próbálom őket megvalósítani. A csüggedésem (Na jó, a vágyaim) fel nem adom. Próbálom a természetfelettit is bevonni az életembe, és végre már tényleg elmegyek ahhoz a jóshoz. Újraértékelem a baráti kapcsolataim, az arra érdemeseket a szemétre vetem, másokat jobban meg fogok becsülni. Kiválasztom a megfelelő szekereket és csak azok után fogok futni, a többiek menjenek csak nélkülem. Próbálom a hibáikkal elfogadni a körülöttem élőket és nem a vágyaim szerint értékelni őket. Lehet, hogy inkább ez lesz a legnehezebb? Majd meglátjuk, a vak is ezt mondta..

Nincsenek megjegyzések: