2007. december 31., hétfő

Az utolsó nap

Ma van az év utolsó napja, azon belül is éppen a végét járja az év, órái, percei vannak csak hátra az életéből. Mint egy nagybeteg, kinek az ágyánál ülünk mindannyian, csak itt a szomorúságot a felhőtlen jókedv váltja fel, mindenki örül, hogy valami új kezdődik, vagy kezdődhet. Pedig ez a nap is ugyanolyan mint a többi, mi mégis különös jelentőséget tulajdonítunk neki. Ilyenkor fogadkozunk, vagy épp számot vetünk, esetleg az eszméletünket próbáljuk meg valamely búfelejtő katalizátor segítségével egy időre a sutba dobni, kinek egyéni vágyai és igényei szerint. Én egyedül szilveszterezem. Senki nem hívott, és mi sem tudtunk hívni senkit. Nem vagyunk jó társasága senkinek, unalmasak, szürkék és közhelyesek vagyunk, nem illünk bele egyetlen emelkedett körbe sem. Ezzel együtt kell élni, el kell ezt fogadni. Azzal együtt, hogy családban vagyok, mégis rámtört az egyedüllét, a lelkem egyedül van ezen az ünnepen. De jó lenne már túl lenni ezen! És hogy legyen vala mi a jövőbe mutató terv is, remélem, hogy jövőre társaságban társasan telhet az évvége. Én legalábbis reménykedem..

2007. december 30., vasárnap

Már csak

Már csak két nap van ebből az évből. Eltelik a 2007-es esztendő, és újra nem váltottam meg a világot, nem történt a személyiségemmel, se velem semmi pozitív változás, valami eget rengető dolog. Alapvetően nem szeretem a páratlan számú éveket.(Ezekből valamiért az öttel oszthatóak kivételek, de ennyi dilim nekem is lehet.) Szerencsére páros év jön, ezért bizakodok egy kicsit, hogy most más lesz, valami jobb. Bár az újévi fogadalom csak két nap múlva esedékes, azt hiszem a legfontosabb az, hogy pozitívan tudhassak előre nézni. Még nem megy, de majd sokat gyakorlom, hátha...

2007. december 29., szombat

Kavarás

Ma az aktuális elhatározásom és gondolataim ellenére egy új téma került előtérbe. Igazából az előtérbe került még túl enyhe kifejezés, inkább elévágott, vagy erőszakkal befurakodott, durván félretaszítva az ott békésen sorbanállókat. Valahogy úgy, ahogy a mai budapesti közlekedésben naponta tapasztalhatjuk, csak ott ez szinte már természetes, engem meg mindig megvisel. Természetesen a nej kezdett el kavarni, és a végén még ő sértődött meg azért, mert ma kitalálta azt, hogy a három nappal ezelőtti megbeszélésünk ellenére ma mégse anyámnál ebédeljünk, hanem hozzuk el a kaját tőle, és itthon együk meg azért, mert nagyon hideg van, és neki nincs kedve 800 métert sétálni a vasútállomástól hazáig. Ha mi ebédelni megyünk, akkor nem tudunk elé menni, hogy hazahozzuk, ha ő telefonál, hogy már a vonaton ül. Természetesen nem tudhatjuk előre, meddig marad bent a munkahelyén, mint ahogy az is természetes, hogy nem jön el Vácig, mert anyámat nem kívánja látni, pedig akkor el tudnánk érte menni a váci állomásra, viszont egy kicsit ott kellene tartózkodnia az anyósnál, azt pedig nem akar. Ezek után az a legtermészetesebb, hogy az egészért én vagyok a hibás! Megáll az ész, és körülnéz!

Virághalál

Még ez is! Pusztulnak a szobanövényeim. A legszebbek, sorban egymás után adják fel a küzdelmet a hidegre fordult időjárással. Sajnos nem tehetjük meg, hogy folyamatosan 22 fokot tartunk a lakásban, így kénytelenek vagyunk a hőmérsékletet nappal, amikor nem vagyunk odahaza lecsökkenteni, ezt meg sajnos a növények nem bírják. - Vagy megszokik, vagy megszökik - Azt hiszem ők az utóbbit választották. Kár értük. Kénytelen leszek skandináv fajtákat tartani..

2007. december 28., péntek

Rendes gyerek

Életünk virágát, legszebb éveinket pazaroljuk rájuk, a gyermekeinkre, és hol a hála és a törődés agg szüleikkel? Tegnap, amikor megjegyeztem, hogy már a harmadik kosár fát kellett betrógerolnom, és még csak délután van, a gyermek azt jegyezte meg: - Ahogy látom, a negyediket is be kell hoznod!
Mondom én, hogy rendes gyerek!

2007. december 27., csütörtök

Karácsonyi számvetés

A számvetés, főleg ha az a bizonyos dolog már elmúlt népszerű elfoglaltság. Az ember összeszedi és megfogalmazza a gondolatait az adott üggyel kapcsolatban és eltöpreng azon, hogy jó-e amit csinált vagy tett, vagy akárcsak elszenvedője volt a történéseknek és azok a számára kedvező irányba alakultak-e vagy sem. Szóval itt volt a karácsony, ami a maga nemében  egyedülálló volt ebben a családban. Az első olyan ünnep, amikor is a családnak sikerült egyetértésre jutni az ajándékozást illetően. Ugyanis egy emberként untuk meg azt, hogy hatalmas energiákat fordítunk a teljesen haszontalan ajándékok beszerzésére, majd elvárjuk azt is, hogy ennek a másik kellően örüljön, és meg vagyunk sértődve ha nem így lesz. Ezzel most szakítottunk, és a tavalyi (csak egy apróságot csak! - Ez ugyanis nem jött be maradéktalanul.) elvvel szemben ki lett mondva az, hogy csak a kölkök kapnak valamit. Ezt sikerült is betartani, és bár a bennem rejlő gyermek élénken tiltakozott, a papírcsörgés és a meglepetés kicsomagolásának elveszített öröme miatt, de gyorsan lekentem a nyavalyásnak két atyai pofont, és csend lett. Rengeteg időt, energiát (és mellesleg pénzt is) sikerült ezáltal megspórolnunk, és most már a szeretet sokkal egyszerűbben is kifejezhető, mint drága tárgyak csereberéjeként, egész egyszerűen tényleg csak szeretni kell, és kész..

2007. december 24., hétfő

PCS

PCS - Pre Christmas Syndrome. Karácsonyt megelőző frász. Azt hiszem ez az állapot állt elő nálam és a családnál. A hangulat még sehol, ellenben itt a hatalmas, bujkáló, de éppen kitörni készülő stressz, ami az ünnep előtt halmozódott fel. A nappaliban áll már a fa, a leves kész van az ünnepi ebédhez, a másodikhoz még nem kezdtem hozzá, de az eddigi eredmények közé tartozik, hogy szinte mindenkivel sikerült már reggel óta összeveszni, az egész család egy hatalmas, miskolci kocsonyaként remegő idegdúc. Mondtam már, hogy a békés ünnepeket szeretem?

2007. december 23., vasárnap

Elveszve

El vagyok veszve bizonyos női szemekben. Kérlek, ha fésülködéskor rám találnátok, szóljatok. Egy találó görög dal egy sora jut eszembe erről:

Egw plhrwnw ta matia ap agapw 
Hát, valahogy így..
(Miért nem jelenik ez meg rendesen, görögül?)

2007. december 22., szombat

Karácsonyi üdvözlet

Közeledik a nagy ünnep, és ilyenkor mindenkiben beindulnak a régi reflexek, és elkezd mindenki mindenkinek karácsonyi üdvözlőlapokat küldeni. Logikus magyarázat nincsen a miértre, talán csak a szokás diktálja így.  Ilyenkor küldünk a rég elfelejtett rokonnak, drága és kevésbé drága ismerősöknek, mindenkinek aki él és mozog. Költői kérdésem következik: Szükséges-e mindez? Nem lenne-e jobb, ha ezt a hatalmas figyelmet elosztva csepegtetnénk az év többi napjában? Ha nem ilyenkor jutnának csak eszünkbe a számunkra fontos emberek, hanem amúgy is? Esetleg március 19.-én, vagy augusztus 3.-án is. Teszek egy kísérletet, egy próbát, ezért vállalom a nagy karácsonyi ünneprontó szerepét és nem küldök senkinek üdvözlőlapot, viszont ígérem kedveskéim, hogy mindig gondolni fogok Rátok!

2007. december 21., péntek

Utolsó

Eljött az ez évben munkával töltendő utolsó napom ideje is. Mint utolsó valamiről illik megemlékezni, mert a további napokat már jól megérdemelt(?) szabadságként fogom tölteni. A mai nap még egy tanfolyam lezárásaként telik el, ahol elkeseredett harcot fogok vívni az ébrenlét biztosításáért, megfelelő mennyiségű kávé és aprósütemény elfogyasztása mellett. Ezek a tanfolyamok nem éppen a diétáról - sokkal inkább az 'XML - Adatabsztrakció felsőfokon' témáról szólnak. A téma alapvetően izgalmas, bár a megvalósítási környezet Java és én ahhoz nem igazán értek. Úgy kell(ene) felépíteni a kölni dómot, hogy még sosem volt a kezemben vakolókanál. Ez így kissé unalmas, hisz bizonyos részekhez hozzá sem tudok szagolni, erre kell a rengeteg koffein, bár a múltkori tanfolyamot, amikor Active directory adminisztrálásáról volt szó, nem űberelheti, akkor ugyanis még koffeintablettát is szedtem be, természetesen erős kávéval, az életben maradásom kedvéért. Csak azok a finom rétesek ne lennének! Így némi tudással és kellő mennyiségű plusz zsírszövettel terhelten fogom befejezni az ez évre rendelt tanulásomat...

2007. december 20., csütörtök

Klubtagság

Woody Allen mondta volt, hogy nem szeretne egy olyan klub tagja lenni, ami elfogadja a jelentkezését. Érdekes hozzáállás. Nálam egy sajátosan fordított helyzet alakult ki. Adott egy 'klub' aminek nagyon a tagja akarnék lenni és tudomást sem vesz rólam. Ha nem a klubos hasonlatnál maradunk, akkor mondható úgy is, hogy mind szekerek után futunk, amik hol megállnak, hol pedig nem, hogy felvegyenek minket. Azt mondják, nem érdemes olyan után futni, amelyik nem áll meg, velem meg mégis ez a helyzet áll elő. Olykor elcsüggedek, ilyenkor előnyt kap, van hogy erőre kapok, ilyenkor majdnem beérem, de eddig semmi jele annak, hogy fékezni akarna. Nagyon szeretném, ha megállna, és nem tudom hogy ez mitől van így. Az kelti bennem a vágyat, hogy elérhetetlen, vagy ettől függetlenül is nagyon vágyom rá? Félek tőle, hogy inkább az utóbbi, de jó lenne valahogy kideríteni ezt!

2007. december 19., szerda

Gondolatok a vásárlás körül

A tegnapi napon a bevásárlás egyik fővárosi szentélyébe tett látogatásom után örök érvényű tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Hosszas tűnődés után, ami nálam az ajándék beszerzését  előzi meg, végre tettekre szántam el magam, és bár a megközelítés sem volt éppen akadálytalan, de  sikerrel vettem az első bejutási kísérletet és végre bent voltam  a fogyasztói társadalom templomában, ahol a népek az ezer szócsőből sulykolt imák parancsát (fogyassz, fogyassz, fogyassz!)  buzgón és vakon teljesítik. Itt az alábbiakat állapítottam meg: A társadalmi elmagányosodás gondolata ebben a közegben, itt és most biztosan nem fog elkezdődni, ugyanis a heringek érezhetik így magukat a háló felhúzásának pillanatában, esetleg kicsivel utána. Némely üzletekbe éber cerberusok miatt a bejutás is lehetetlennek tűnt, így a Lush nevű csodából is ki lettem rekesztve, bár utóbbi nem is olyan baj, mert nem vittem magammal gázálarcot és teljes vegyvédelmi felszerelést, ami megakadályozhatta volna, hogy a masszív szagok ki ne kezdjék az orromat. (Milyen furcsa, hogy az illat szavunk a nyelvújításból származik, azelőtt azt mondták az emberek, hogy valaminek jó a bűze, és e szó csak utóbb vált az elviselhetetlen szag jelzőévé. Bár ebben az esetben volt benne valami.) Így végül a könyvesboltban leltem menedéket, ahol év közben nincs nagy tömeg, de év végén hirtelen rájönnek az emberek, hogy amiért ők éppen nem szeretnek olvasni, más attól még szerethet, így itt is nagy tömeg fogadott. Itt jöttem arra rá, hogy bármilyen könyvet el lehet adni a megfelelő borítóval, elég csak azokat a bűvszavakat ráírni, hogy 'évszázados kód' és 'megfejtése'. A további meglepetések megtalálásához a megfelelő üzletek kiválasztása döntő, így arra jöttem rá: Ha kiválasztok egy megfelelően formás hátsót és követni kezdem, akkor elvezet a boltba, amire vágyok. Ez kellően leköti a szabadon cikázó gondolataimat és új reményekkel tölt fel az evolúciót illetően. Ha mégsem jönne be, a következő hibák lehetségesek:
- Nem a megfelelő hátsót választottam. Ez könnyen meglehet..
- A far jó, de a gazdája akart éppen mást.
- Én gondoltam rosszat. Az utóbbi, mint magyarázat, legalább mindig bejön..

2007. december 18., kedd

A legszebb ajándék

A minap a gyerek megfűzött egy új gyerekmagazinra, amiben egy most futó rajzfilm népszerű figuráját csomagolták. Gyerekkorunkban mi is megvesztünk (volna) az ilyesmiért, annak idején talán a külhonból betévedt Pif magazinhoz adtak efféle fröccsöntött dolgokat, és mi mindig kikerekedett szemmel lestük az újságosnál a számunkra elérhetetlen csodát, ugyanis szüleink talán pedagógiai, de valószínűleg inkább anyagi megfontolásból egyszer sem örvendeztettek meg ilyesmivel. Ennek örömére, illetve gyerekkori nosztalgia ürügyén vásároltam utódomnak a magazint, amellyel egy karácsonyi játékkatalógus is érkezett, amiből nagylelkűen az árak ki voltak hagyva, de a cikkszámok viszont szerepeltek. Ebben az újságban bukkantam rá a tökéletes karácsonyi ajándékra. A legszebb az, amit az ember magából tud adni, gondolom így vélheti a Pókember is, de talán ez így egy kicsit durva. Bár elképzeltem, ahogy a gyerekek mesélik a szünidő végén azt, hogy ki mit is kapott karácsonyra, egymást licitálva felül. '...És az még mind semmi, én kaptam egy üveg Pókember 3 taknyot is!..' Szóval itt a tökéletes ajándék, vegyék, vigyék literszám, jól el lesz a fa alatt, és mennyire kellemes lesz levakarni a falról, a bútorokról és a gyerekről a dolgot! Azt tudom, hogy a jó üzletember a sz.rból is képes pénzt csinálni, de ezt azért nem gondoltam volna. Én meg mindig kidobtam a zsepit a szemetesbe, pedig nyaranta, amilyen náthás is szoktam lenni, mára már milliomos lennék belőle...

2007. december 16., vasárnap

Buktavágy

Már hetek óta kínoz az egyre erősödő buktavágy. Buktát kellene sütni, de még nem elég erős a késztetés arra, hogy nekifogjak. A járulékos dolgok, amik főleg a sütemény töltésében és a gyúródeszka elmosogatásában rejlenek, még mindig erősebb gátat képeznek a vágyakozásnál. A szándék torlódó vize egy erősebb gát mögött töltekezik. Azt hiszem ma is inkább málnaleves lesz sertéspörkölttel és galuskával..

2007. december 15., szombat

Mediterrán csirke

A mai ebéd mediterrán csirke volt. A receptje saját kútfőből jött, és úgy kezdtem hozzá, mintha oldalast sütnék. Hagymát vágtam karikára és olivaolajon megdinszteltem, Erre az ágyra helyeztem a megmosott csirke felsőcombokat, amiket utóbb besóztam. Saját levében párolni kezdtem, gyakorta átkeverve, nehogy leégjen. Fűszereztem kakukkfűvel és lestyánnal, és további sóval, majd egy fél üveg félédes fehérborral locsoltam meg, és ebben a lében főztem. Piros húsú grapefruitot pucoltam meg (a húsát ki kell fordítani a gerezdből) majd ezt is a pecsenye mellé zuttyantottam. Mikor majdnem kész lett, tepsibe raktam és egy negyed órát alufólia alatt, majd egy negyed órát anélkül sütöttem, hogy szép piros színt kapjon. Krumplipürével tálaltam..

2007. december 14., péntek

Valami történik

Valami történik az V. kerületben. A polgármester, a teljes önkormányzattal egyetértésben rendeletet hozott, ami megtiltja az utcán koldulást és a szemetelést is. Azt is büntetik majd, ha valaki egy csikket eldob. Azt kell mondanom, ideje volt! Bár az embernek magának kellene belátnia mindenféle tiltás nélkül azt, hogy ne dobja el a hulladékát, ha csak azért nem teszi, mert a büntetéstől fél, az régen rossz, bár a végeredmény szempontjából igazából mindegy. A jogvédők rögtön tiltakoztak - egy szervezet azt állítja, hogy ezzel kriminalizálják a szegénységet. Úgy tűnik, hogy a szegénység sok mindenre kell, hogy jogosítson, így például az utcai szemetelés, vagy a kéregetés zaklató módon. Úgy gondolom, hogy rengeteg szegény ember van az országban, aki méltóságán alulinak találja azt, hogy kéregetni kezdjen, és semmire sem megoldás az, hogy tűrjük a (sokszor magyarul sem tudó) koldusok hadát az utcákon, hanem valami lehetőséget kellene teremteni ezeknek az embereknek a munkára. A baj ezzel az, hogy legtöbbször ezek az emberek nem dolgozni akarnak, hanem csak pénzhez jutni, így a közmunkaprogramok is kudarcra vannak ítélve. Szóval, itt ez a rendelet, ami papíron megszületett, de kérdés, hogy mit sikerül belőle betartatni, mert hozhatunk egy olyan szabályt is bármikor, hogy holnap márpedig nyugaton keljen fel a nap, vagy az ég változzon zöldre, de ez kevés a boldoguláshoz, egy szabály akkor ér valamit, ha betartható és konzekvensen mindenkivel be is tartatják!

2007. december 13., csütörtök

Zsenik között

Zsenik között igazán jó dolgozni! Percek alatt éveket lehet okosodni, ráadásul nyugtatólag hat az a fajta zaj, amit a sok vödör kelt, amiben az érintettek a rengeteg felesleges eszüket cipelik maguk után. Ennek így kell lennie, közvetett bizonyítékaim vannak erre.  Tartottam egy tanfolyamot a lehetőségekről, amikkel a felhasználóink megkönnyíthetik a saját életüket. Ez egy előadássorozat része volt, annak is a második szakasza. Nos, az érdeklődés nem volt éppen tömeges. Az elsőre (azt hittem nem férünk be a terembe) eljött vagy három ember, a másodikra talán öt. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy zsenik között élek! Abba bele sem merek gondolni, hogy esetleg mégse lenne így! Igaznak kell lennie!!!

Máv morgás 2.

A múltkor csak közvetett szenvedője voltam, ma reggel azonban sikerült is személyesen igénybe vennem a szolgáltatást, mellyel 'A' pontból 'B' pontba szállítottak. Nagymaroson vettem jegyet Alsógödre, és meglepetésként ért, hogy azt mondták be, hogy csak Felsőgödön áll meg a vonatom, ahol én szerettem volna, ott nem. A pénztáros azt mondta, mikor megkérdeztem, hogy igen, a jegy jó, de Vácon át kell szállni. Attól eltekintek, hogy ezt akár mondhatta is volna a jegy megvásárlásakor, de ebben a rendszerben már megszoktam, hogy mindent magamnak kell elintéznem, így ez nem is viselt meg annyira. Annál jobban az, hogy nem lehet menetrendet kapni. Elméletileg kétféle létezik, egy teljes magyarországi, és erre a vonalra szóló. Utóbbiból volt kb 50 db és nulla perc alatt elfogyott, azóta nem is kaptak belőle. Igaz, ingyen adták, így gondolom a népek duplán vitték, de én pénzt is adtam volna érte. A másik, a teljes, meg nem is volt . Praktikus, ha a MÁV a menetrendváltozáshoz nem ad menetrendet. Rendben van, hogy ingyen nem, de pénzért sem. Vácon tehát átszálltam, és mivel a tájékoztató táblától nem lettem okosabb, hirtelen egy vonat felé sétáló kallertől próbáltam információhoz jutni. (Három, tökugyanolyan vonat állt egymás mellett. A nép az egyikhez szállingózott inkább, és én ezt jó jelnek vettem, de biztosra akartam menni.)
Én: Elnézést kérek, melyik vonat megy a Nyugatiba?
Kaller: Ez is oda megy. (Hurrá! Vác egy átmenő állomás, tehát a vonatok fele biztosan oda, a másik fele a másik irányba, Szob felé megy. Kaptam egy frappáns választ, és mégsem megyek vele semmire.)
Én: Mikor indul ez a vonat?
Kaller: Majd ha engedélyezik neki! (Őrület! Újból hülye kérdést tettem fel, hisz azt minden ostoba civil is tudhatná, hogy tilos jelzés ellenére nem fog elindulni a szerelvény!)
Én: Mikor kellene elindulnia?
Kaller: 8.03-kor.
Végre! Ezzel kellett volna kezdenem. A hiba az enyém, belátom, hisz a tökéletes személynek teljesen hülye kérdéseket tettem fel, de azért tanulok és mivel fejlődőképes vagyok, sikerült is megtudnom, amit szerettem volna. A vonat tényleg elindult, amikor engedélyezték neki. Ugyan az utastájékoztatás itt sem állt a magaslatán, mert csak azt mondták be, hogy az első vágányon tolatást végeznek, (Furcsa mód két vágány van, ami első vágány, az 1A és az 1B, a miénk az 1B volt) és egyszer csak a szerelvény el is indult. Először azt hittem, hogy átcsoportosítanak valamelyik másik sínre, mert eddig a tolatás szó bennem azt a képzetet keltette, hogy jön valami mozdonyféle, és kocsikat taszigál ide és oda, de ehelyett, a vonat felgyorsult, és végtelennek  tűnő odisszeájába kezdett. A kocsiban kellemes meleg volt, bár ordenáré kosz fogadott, az embernek tényleg hányni lenne kedve tőle, de erről részben a kedves utastársak tehetnek. Ha MÁV úgy gondolja az elégséges szolgáltatást, hogy elvi sz oda, ahova a jegyem szól, többé kevésbé a megbeszélt napszakban, akkor igaza van. De talán a XXI. században ez már kicsit kevés..

2007. december 12., szerda

MÁV morgás

Bár közvetlenül nem vagyok szerencsére érdekelt a személyszállítás jelenlegi állapotának élvezetében, de több mint tíz évig rendszeresen ingáztam Budapest és Vác között, így át tudom érezni a problémát, ami a vasúti utazás jelenlegi állapotának erős ütemű visszafejlődését jellemzi. Tegnap volt az új menetrend első napja. Bár abszolút civilként, illetve szerény értelmű medvebocsként nincs módom arra, hogy rálássak magasabb üzletpolitikai- és egyéb rendező elvekre, amik egy menetrendi változást kikényszerítenek, de úgy gondolom, bármit csak akkor kellene megváltoztatni, ha azáltal az a valami jobb lehet. Ha az a dolog rosszabb lesz, akkor  inkább hagyjuk úgy, ahogy most van. Szóval, a menetrendváltozás legjobban a vasutasokat lepte meg. Abszolút teljes volt a fejetlenség, reggel vonatok maradtak ki, hatalmas volt a tömeg, teljes a káosz. Hazafelé, este 6 tájban, a Nyugatiból induló, családomat hazaszállítani akaró vonat 3 perces késéssel indult (Ez még nem lenne na gy szám, ilyen bármikor megesik..) a megállóból kihaladván megtett körülbelül 200 métert, majd megállt és visszatolatott és várt még negyed órát. Gondolom, túl pitiánernek tartották azt, hogy csak 3 perc legyen a késés. Az utastájékoztatás is csúcson volt, az Alsógödi állomáson csak a vonat várható beérkezése utáni ötödik percben mondták be azt, hogy előreláthatólag 10-15 percet fog késni a vonat. Ami azért jó dolog, mert az ember nem tudhatja, hogy mikor jön végül a várva várt szerelvény. Gondolom hatalmas pluszterhet jelentene az, ha azt is hozzátennék, hogy a vonat várható érkezése 39 óra 95 perc...

2007. december 11., kedd

Megszokás

Nagy úr a megszokás! Tegnap egy furcsasággal szembesültem az M3-as autópályán Pest irányába haladván. Egy kamionos, aki megunta a nyilvánvaló tötymörgést, amit az éppen adott forgalom produkált azért, hogy a főváros szentélyébe hatoljon be, gondolom a megszokás hatására a leállósávon kezdett előzni. Ez egy újfajta népszokás, hasonlót eleddig csak korunk önjelölt Robin Hoodjaitól láttam, akik bizonyos, jól definiálható, jobbára fényes fekete vasakon siettek, hátuk mögött hagyva a kisemberek nyomorát, a birkaként egy sorban várakozást a karámajtónál. A dolog, amiben ők járnak, fontos, nem tűrhet halasztást, más ráérhet a várakozásra, de itt minden perc, sőt másodperc számít, ezért elegánsan jobbra el, a kifogás már előre készen van. Nem gondoltam volna, hogy valaki elfelejti, hogy éppen mit vezet. Belátom, ezek a mai áruszállítók már olyan jellegű kényelemmel vannak felszerelve, amitől, ha az ember pillanatra nem figyel oda, könnyen egy s okmillió s kocsiban érezheti magát, így könnyű a szokásaink rabjaivá válni. Azért kíváncsi lennék arra, mi lenne, ha emberünk vízibiciklire pattanna. Olyat még eddig tényleg nem láttam a leállósávon előzni, minden mást már igen...

2007. december 10., hétfő

Kőleves

Márpedig egy tisztességes vasárnapi ebédhez a leves az kő! Ebből a vezérelvből kiindulva tegnap egy igen meglehetős levest sikerült összehoznom. A húslevesre esett a választás, ugyanis már régen volt az étlapon, és mindenképpen a hagyományos vasárnapi levesek fő megtestesítője. Akkor jó, ha minél többfajta húsból és gazdagon zöldségelve készül. Nem egy gyors étel, lassú tűzön fő, több óra míg kész lesz. Ha erősebb lángon készül, akkor, bár az íze nem változik számottevően, a színe mindenképp zavaros lesz, ami az esztétikai élményt ronthatja. A húsokat hideg vízbe tesszük fel főni, ha felforrt, bezöldségeljük. Mindenképpen kerüljön bele egész gerezdekben fokhagyma, só, egész feketebors, és annyiféle zöldség, amennyi csak van otthon. A fehér és sárgarépa mindenképpen alapkövetelmény, de jó ha van zeller, karalábé és krumpli is. Tegyük bele a zeller zöldjét, és vöröshagymát is, megmosva, de a héjával együtt, mert ez is színt ad a levesnek . Kerülhet még bele a személyes kedvencem, kelkáposzta is. Cérnametéltre szedjük, a húst jófajta házitormával fogyasztjuk, ha kiürült a tányér. Bár a tegnapi leves is jól sikerült, de a gondolattól újra összefut a számban a nyál...

2007. december 8., szombat

Magyaros konyha

Időről időre felmerül az ellentét a hagyományos 'magyaros' konyhaművészet és a reformerek között. Jómagam inkább az utóbbiak közé sorolom magam, és ez  a részemről abban merül ki, hogy nem ragaszkodom a szigorúan vett receptekhez, hanem különféle fűszerekkel dúsítva igyekszem az eredetit reprodukálni. Rendszeresen nézve a Tv Paprika műsorát felfedeztem, hogy a hagyományos magyar konyha szinte alig használ fűszereket, só, őrölt bors, és pirospaprika, és ezzel ki is merült a választék, a legtöbb esetben, pedig ott az a rengeteg izgalmas íz, és illat ami elérhető, ha nem csak a hagyományos, a megszokott dolgokat alkalmazzuk. Akik az étel magyarságát féltik ezáltal, gondoljanak bele abba, hogy a ma hagyományosnak mondott fűszereink valójában milyen eredetűek, és mi lenne a mai ételekkel, ha akkor valamelyik, mára sajnálatosan elfeledett reformer szakács bele nem teszi a paprikát, paradicsomot, egyebet az első ételébe. Úgy gondolom, a konyhaművészetünk úgy tudja megtartani az eredetiségét, ha képes változni, és változatos és ízletes ételeket tud letenni a jövő asztalára...

2007. december 7., péntek

Lehet-e?

Lehet-e? Lehet-e szavak nélkül beszélni, karok nélkül ölelni, hit nélkül remélni, szerelem nélkül szeretni? El lehet-e veszíteni valamit, ami soha sem volt a miénk, de az elvesztése mégis nagyon fáj? Nem tudom, de érdemes lenne végiggondolni...

2007. december 6., csütörtök

Buta, de következete

Ma, miután a családomat elszállítmányoztam a vasútállomásra épp meg akartam fordulni, amikor a következő eset történt meg, amit furcsállok. Éppen tolatni kezdtem a kocsival, amikor egy közeledő nő, aki elhatározta, hogy a kocsi mögött fog átmenni, hirtelen futásba csapott át. Először nem értettem miért. Lassan, komótosan haladtam hátrafelé, ő viszont egyre gyorsabban szaladt, míg végül sikerült átfutnia az autóm vége mögött, majd szépen visszaváltott gyalogtempóra. Az Istenadta elhatározta, hogy mögöttem megy át, és ehhez következetesen ragaszkodott is, még az sem zavarta, hogy az autó arrafelé halad.Mondanám, hogy nő volt a szerencsétlen, de ebben a helyzetben úgy vélem, hogy az emberi butaság nemfüggetlen, úgyhogy ezen a ponton a feministák megnyugodhatnak. Ejtőernyős tanfolyamon az elsők között mondták el, hogy légcsavaros repülőt elölről, és helikoptert hátulról sosem kerülünk meg! Akkor nem értettem, hogy miért mondják ezt el, hisz annyira világos. Most jöttem rá, hogy egyes emberekben ez korántsem ennyire evidens, és mindenkinek el kellene mondani még kiskorában, hogy nálunk keményebb (tehát nagyjából minden) előrefelé mozgó tárgyat hátulról, a hátra mozgó tárgyakat pedig elölről kerülünk meg. Már csak a saját testünk és lelkünk védelmében is. Mától én is aktívan teszek azért, hogy ez a tudás továbböröklődjön. Még hasznos lehet..

2007. december 5., szerda

Ékszert az ólba

Időnként az az érzésem, hogy gyöngyöt szórok a disznók elé, amikor úgy akarok mélyebbre evezni a gasztronómiai kreativitás óceánjában, hogy a közönség igazából csak zsíroskenyérre vágyik. Tegnap felkérést kaptam vacsora előállítására, tojásrántotta - virsli irányvonalon. Megkértek, hogy ne használjam kedvenc, ilyenkor alkalmazott fűszereimet (szójaszósz és balzsamecet) ezért próbáltam a szűkös költségvetésből a maximumot kihozni, (Vajon megpirítva a vöröshagymát, majd a sárgarépát, virslivel és kolbásszal, gyengéden oregánóval hintve - fűszertilalom végett - majd a habart tojás) de kiderült teljesen hiába. Az alkotott étel érintetlenül tornyosult a tálon, miközben csinálhattam egy új adag egyszerű tojásrántottát, vajon, megsózva. Ráadásul még le is szúrtak a virsli felhasználása miatt, azt ugyanis vízben kellett volna csak kifőzni. Minden alkotói vágyam elszáll ilyenkor.

2007. december 4., kedd

Bécsi kirándulás 1

A hétvégi bécsi kirándulásunk alig titkolt célja, a kedves ismerősök meglátogatása után a valódi, eredeti karácsonyi vásár, a 'Christkindlmarkt' felkeresése volt, a városháza előtti téren. Az egésznek nagyon jó hangulata van, kicsit olyan mint a budapesti Vörösmarty tér, csak jóval nagyobb és hangulatosabb. A téren árusok kínálják a változatosnál változatosabb portékáikat, amik jobbára a karácsony körül összpontosulnak, de nagy részük a giccs határát súrolja. Rengeteg árus járul hozzá ahhoz, hogy az éhező tömeget jóllakassa, és kellő kalóriát szolgáltasson, amivel a tél viszontagságai elviselhetőek. A városházán változatos gyerekprogramok vannak, amik jobbára kézműveskedésből állnak, de a felnőttek, és kultúrára szomjasak is találnak megfelelő elfoglaltságot az egész nap tartó, jobbára karácsonyi dalok éneklésére szakosodott kórusbemutatókon. A kicsik készíthetnek karácsonyfadíszt és egyéb ajándékokat, mindenesetre le vannak kötve , míg a szüleik kint puncsoznak a tömegben. Meglepő. hogy az italokat nem eldobható műanyagpohárban, hanem rendes festett bögrében árulják, aminek az ára benne van az italban, és sokáig maradandó emlék marad.

2007. december 3., hétfő

Egon és Dönci


Pénteken moziban voltunk. Ritka alkalmak egyike volt, általában nem szoktunk filmszínházba járni, és most is, szülőhelyünktől távol kerítettünk rá alkalmat a Hűség városában, hogy megnézzük a most megjelent magyar animációs rajzfilmet, a bejegyzés címében is szereplő Egon és Döncit. Ha a városlakók péntek esti mozilátogatási szokásából kellene levonnom következtetést a filmről, akkor eléggé lesújtó kritikát kellene megfogalmaznom annak ellenére, hogy személy szerint a film nekem nagyon tetszett. Noha kicsit késve indultunk el a moziba, és útközben rá kellett jönnöm, hogy a kb 5-6 év alatt soproni tájékozódási ismereteim jelentős erózión mentek keresztül, és emiatt oda is telefonáltunk a moziba, hogy tartsák fenn a helyünket, de kiderült erre nem volt szükség. Ugyanis az egész 250 fős teremben öten voltunk, ebből a családom három fővel (engem is beleértve) képviseltette magát, de a maradék két fő (apuka a gyerekével) az első öt perc után meggondolta magát és kiment. Szóval ritkán adatik meg az, hogy az ember személyes vetítésen vegyen részt azáltal, hogy csak ő van egy böszme nagy moziban, de ez most előfordult, és legalább nem zavartak az idióta megjegyzések, és a film alatti zabálás illúzióromboló zajai. A film mindenképpen egy jó kezdeményezés, és igényes grafikai és animátori munka, mindamellett, hogy vannak benne helyzetkomikumból adódó poénok is. A kísérőzene jó, és kellemes, a látványvilág igényes és logikus, csak gratulálni tudok az alkotóknak, és sok ilyen szép és igényes mozit kívánok nekik. Az alkotók és a film honlapja itt található.