2007. november 3., szombat

Gondolatok egy faház körül

Végre elkezdtük építeni a faházat, amit lassan két hónapja festünk. Ezzel kapcsolatban számomra az derült ki, hogy az ember a pénzéért sosem azt kapja, ami a szép áruházi katalóguslapról csodálkozik ránk. Ha a naiv emberek azt hinnék, hogy természetesen jobbat, akkor ki kell igazítanom, lehet, hogy a világ bármelyik pontján ez így lehetne, e kicsiny, Kárpátoktól kerített országban biztos nem így van. A cég, amely magyar cég, állítólag csak nyugatra szállít ezekből a házakból, megszánta az éhes 'keleti' vásárlóit és pár morzsát hullatott nekik, így idehaza is kapható a csoda. Na ezzel kapcsolatban pár gondolatom támadt:
- Rendben, hogy nyugatra szállít, de ott meg sem próbálják összerakni, hanem fűtenek vele. Ez kissé pazarlásnak tűnhet, de tűzifának valóban kiváló, gyalult deszka.
- Semmilyen leírást nem adtak hozzá, a netről kellett letölteni hozzá valamit. Ez is rendben, de mi van, akinél nincsen net?
- Az anyagminőség valóban csapnivaló. Göcsörtös, görbe, szálkás, félig gyalult, repedt deszkák tömkelege. Elméletileg darabra át kellett volna vennünk, de az lehetetlen volt, így hiányos is. Volt olyan amiből néggyel több volt, volt amiből hattal kevesebb.
- Bónuszkérdés: Egy kilenc négyzetméteres tetőre, hogy lehet feltenni nyolc négyzetméter kátránypapírt átlapolásokkal? - Elárulom a megfejtést - sehogy! Ugyanis a csomagolási jegyzéken szereplő tíz méteres guriga helyett egy nyolcméteres volt becsomagolva. Az már csak a hab a tortán, hogy az eredetileg erre szánt 10m2 is kevés, mert nem biztosítható belőle a gyárilag kért átlapolás.
Ezek után erősen csodálkozom azon, hogy mit csinál egy külhoni vásárló, miután leszállították hozzá ezt a 'minőségi terméket'? Vagy lehet, hogy a hulladékot csak nekünk szánták? Reklamálni természetesen fogunk, csak ezzel egy kicsit nehezebb, mert nem lehet úgy visszavinni, mint egy tévét, vagy videót. Szerencse, hogy tíz év múlva ezek a gondok - ha még áll a ház, és élünk mi is, csak kellemes emlékek maradnak - mint a katonaság...
Update: A hiányzó kátránypapírt a forgalmazó Bricostore pótolta. Ajándékba kaptunk egy teljes tekercset, és még elnézést is kértek. Le a kalappal előttük!

Nincsenek megjegyzések: