2007. november 30., péntek

Kezdődik

Kezdődik a karácsonyi bevásárlás őrület. Ez leginkább az áruházak játékosztályain látszódik, hirtelen hatalmasra nő az alapterületük. Hiába, a felnőttek bármit kaphatnak, de a gyerekeknek elsődleges sláger a játék. A gyerek számára vett játékok remek lehetőséget nyújtanak a honi kereskedelem és a kínai fröccsöntőipar fellendítésére, de elsődleges céljuk továbbra is a háborgó lelkiismeretünk megnyugtatása, hogy nem foglalkoztunk eleget ebben az évben sem azzal a büdös kölökkel. Ilyenkor bűntudat harcol bennünk a logikummal, hisz a többi játéka is szinte gyári állapotban áll a polcokon, egyszer, ha talán foglalkozott vele, de aztán győz az előbbi, és mégis a drágább autót/babát/bármit vesszük meg, hadd lássa, hogy többre becsüljük őt, mint Pista néni, vagy Mari bácsi. A legdrágább dolgot viszont nem pénzben mérik, egyszerű lenne megvenni, mégis szinte sosem telik rá senkinek. Azt hiszem ma én is vásárolni megyek...

2007. november 29., csütörtök

Ásítás

Ásítani márpedig nem illik! Legalábbis tudni kell legyőzni az ingert, amit azért generál a szervezetünk, mert már nagyon unja azt amit éppen teszünk, és menne már onnan. Az angoltanárnőm meglehetősen háklis volt erre, így azt is elárulta, hogy az inger kezdetén egy jó nagy levegőt kell venni és elmúlik a vágy arra, hogy szánk kapuját nagyra tárjuk, és közkinccsé tegyük a tegnapi vacsoránk maradékát, a reggeli kakaós csiga farkincáját, esetleg lehetőséget adjunk arra, hogy bárki leplezetlen érdeklődéssel számolgathassa a tömött fogainkat, vagy messzemenő következtetéseket vonjon le a nyelvcsapunk vagy mandulánk állapotából. Ezért is jó, ha a szánk elé tesszük a kezünket, ha már az ingert képtelenek vagyunk elfojtani. Egy kölöknek viszont ezt elég nehéz elmagyarázni, főleg azzal az indokkal, hogy ez nem illik. Valahol azt hallottam, hogy azért alakult ki ez a takaró szokás, mert régen azt hitték az emberek, hogy az ásításkor lehetőséget adhatunk a körülöttünk ólálkodó szellemeknek, hogy testünk kapuján át belénk költözhessenek. De ha elfedjük, nem látják, hogy nyitva van az aranykapu és nem bújnak be rajta. Mellesleg teljesen jó és reális magyarázat, hisz tudhatjuk, hogy ártó lények - szellemek és boszorkányok (magam is ismerek jó párat) vannak és körülöttünk ólálkodnak. Egyik gyerek se akarja, hogy a teste szellemtanya legyen, így készségesen a szája elé kapja a kezét, ha ásít, de ha nem, elég egy cinkos összekacsintás, és egy rövid figyelmeztetés - Tudod, a szellemek! - hogy azonnal megtegye. (Van a környezetemben pár ember, aki nem tudta ezt, ez látszik is rajtuk.) Nem tud valaki egy jó magyarázatot arra, miért ne csámcsogjunk?

2007. november 28., szerda

Nők, nem nélkül

Nem nélküli nők - egy gondolatot vagy megemlékezést megér a téma, noha az egyes személyek említést sem érdemelnének. Lehet, hogy én is elkezdem az ilyen irányú lomjaimat a 'házam' elé pakolni, hogy számomra megszűnjön gond lenni? Elválik, bár az eredmény kétséges. Szóval itt nem azokról a hölgyekről lenne szó, akik nem tudnak nemet mondani - hisz ők leginkább csak népmesei szinten léteznek, avagy ők várnak az igazhitű muzulmánra a paradicsomban, mint mézszavú hurik, (de nem is a lovagokról akik azt mondják 'ni')  hanem azokról, akik, bár külsőleg jól közelítik a gerinces főemlős nősténye titulust, viselkedésük miatt nem tudok rájuk nőként gondolni. Mint tudjuk, a nő addiktív dolog. Bár mint a legjobb kábítószer, ugyanúgy tönkreteszi az életed, mégis vágysz rá, igényled. Erre már negyedszázada rá kellett jönnöm, amikor is a szervezetem rejtélyes vegyi anyagokat kezdett a vérembe üríteni, amik gyökeresen megváltoztatták az addigi életemet, é s megindítottak a romlás útján. Erre itt vannak, tökéletes ellentétként az antinők, akik legyőzik a hormongátat és a szervezet által keltett hatalmas nyomást és tökéletesen blokkolják a fajfenntartási ösztönt. Rá kellene jönni, mi a titkuk. Tökéletes fegyvert lehetne készíteni belőlük, országokat lehetne a végső romlásba taszítani azzal, hogy ejtőernyővel az éj leple alatt átdobnánk hozzájuk, ezzel kettős célt valósítva meg. Ott pánikot és összeomlást okozva, itt meg legalább fogynának. Felkérésre szívesen írok listát róluk..

2007. november 27., kedd

Kitett dolgaink

Az utóbbi időben tapasztalom, vagy csak ez is most tűnik csak fel, ahogy a zugevés is, hogy az emberek sajátos módon szabadulnak meg a dolgaiktól, a lakásukban már nélkülözhető eszközöktől. Régebben, ezeket kivitték az erdőbe, vagy teljesen elérhetetlen helyekre pakolták le úgy, hogy megfelelő ellenpontot képezhessenek a természet szépségeivel. Íme a gyönyörű, érintetlen természet, és ímhol az emberi hulladék. Nem mondom, hogy ez jó gyakorlat lenne, sőt az ilyen embert méltóképp büntetném meg, hogy egy életre ne felejtse el azt, hogy hova való a szemete, de a mostani gyakorlat sem jobb, és kevésbé szemet bántóbb. Azt tapasztalom, hogy az emberek a dolgaikat, ha már nem kell, a házuk elé, az utcára helyezik el.Az ideológiát valószínűleg meg tudom fejteni - hátha valakinek szüksége van egy szétszakadt heverőre, egy összetört polcra - ezzel még melegség is elöntheti az ember kebelét, hisz segített egy rászoruló ágrólszakadton. A heverő pedig lassan de biztosan oszlásnak indul az árokparton. A célközönség nem viszi el, hisz nem létezik olyan akinek kellene egy kibelezett, halott használati eszköz, és a lomtalanítás is messze van még, de ez már az eredeti tulajdonost nem zavarja, részéről a probléma meg lett oldva, arról nem tehet, hogy a 'jószándéka' csúfos kudarcra ítéltetett. Reggelente átlépi csak a saját mocskát, esetleg még megjegyzéseket is tesz, de ez onnantól már nem az ő gondja, ez már másvalaki problémája..

2007. november 26., hétfő

Zugevők

Új divat kezd kialakulni, vagy csak én öregszem és leszek egyre morgósabb, bár ahova eddig jártam vásárolni, ott ez a szokás újnak számít, régebben nem tapasztaltam ilyesmit. Kisgyerek koromban, amikor a nagymamámmal a falusi boltba mentünk a reggelinkhez 'járó' kifliért akkor volt, hogy a boltban már nem bírtunk magunkkal. Ilyenkor a jó nagyi a kezünkbe nyomta az aznapra rendelt kiflik úttörőjét, de a pénztárnál mindig szólt, hogy lesz még két kifli is, mert azt a gyerekek ették meg. Mostanság egyre többet látom, hogy az emberek gondtalanul falatoznak a boltban, és a szomjukat üdítőkkel oltják. Szülőként mindig arra igyekszem a saját gyerekemet rávenni (és talán sikerrel is) hogy addig nem eszünk a dolgokból, amíg ki nem fizettük őket, hiszen addig nem a miénk, és nincsen olyan vészhelyzet, hogy ez a darab bármi mentse meg az életünket azonnal. Másnak persze nincsenek ilyen skrupulusai, és az utóbbi időben egyik  boltban sem szólnak érte, hogy a z embere k megeszik fizetés előtt az árukészletet. Tudnék én jót feltételezni az emberekről, természetesen mindenki szól a pénztárnál, hogy megevett valamit, vagy ivott egy üdítőt, de akkor ki teszi a ruhák közé, meg minden oda nem illő helyre a kiürült dobozokat? Úgy érzem, mintha a propagandával ellentétben nem közelednénk, hanem egyre távolabb kerülnénk Európától. Sok kis kifli távolsággal..

2007. november 24., szombat

Véres ünnep

Régi vicc. Egy ember torkaszakadtából ordít a Vörös téren: - Menstruáció, menstruáció! - többen odamennek hozzá. - Elvtárs, talán revolúciót akartál mondani! Mire ő: Mindegy, csak a vér folyjon! - Na ennek jegyében ma egy sikeres favágáson vagyok túl. A tüzelő lassan gyűlt hűvös halomba, miközben majdnem sikerült levágnom a bal kezemről a hüvelykujjat. Útban volt, no. Szerencsére nem csaptam akkorát, így még megvan, de közelebb jutottam a felismeréshez, hogy milyen 'jó' érzés a vérzés...

2007. november 23., péntek

A nagy iWIW ötlet

Napjaink sikertörténete az iWIW és a hozzá hasonló kapcsolatépítő oldalak felfedezése. Az ember bejelölheti rajta, hogy kik a jó ismerősei, és így kapukat tud keresni és találni is más emberekhez. Ezen felbuzdulva pattant ki a fejemből a következő ötlet. Kapcsolatépítő oldal az ember ellenségei számára. Ezen bejelölhetőek és visszaigazolhatóak lehetnének azok akiket nem szeretünk, akiket legszívesebben kanál vizekben fojthatnánk meg. Lehetne közös ellenséget keresni, sőt akár barátkozni is, hiszen az ellenségem ellensége akár a barátom is lehet. Az ötlet még teljesen friss, a jogokat a legtöbbet kínálónak adom el..

Százlábúék

Tegnap egy érdekes dolgog történt meg odahaza. Jól idomított emberpéldány módján a cipőm a bejáratnál lévő cipősszekrény alatt helyeztem el, ahol más cipők is sorakoztak. Azt hittem, hogy ez a természetes, és ezzel jót cselekedtem. Gondoltam, így a lábbelim méltó társaságba kerül, nem fog unatkozni, mert beszélgethet a többi cipővel, amik ugyan nem az enyémek, de csak nem harapják le egymás fejét. Ez esetben rosszul járnék, mert egy valamirevaló pár cipőm van napi használatra, illetve van még egy báli cipőm színházra illetve saját temetésemre félretéve, és pár melóscipőm, amik régen köznapi viseletben szerepeltek, csak az idő vasfoga és a megtett súlyos méterek letörölhetetlen nyomot hagytak rajtuk, így kiszorultak a munkába járástól és megérdemelt nyugdíjaskorukat töltik, bár néha besegítenek a házkörüli munkákban. Mezítláb mégsem vághatok fát így télvíz idején. A nej hazaérkezve a munkából azonnal szóvá tette, hogy rossz helyen parkolok a cipőmmel. Először tréfásra vettem a figurát, és évődni kezdtem vele, de rá kellett jönnöm, hogy halálosan komolyan gondolja. Parázs veszekedés lett abból, hogy úgy gondolta, az az ő cipőtároló helye, bár erre semmilyen felfestés vagy egyéb jel nem utalt a sublót körül. Furcsállom a dolgot, mert ő és Marcos diktátor felesége abban mindenképpen hasonlítanak, hogy szeretik, ha cipők veszik őket körül, és ettől a bejáratunk úgy néz ki, mint egy százlábú család előszobája. Mindenütt cipők és csizmák, lábbelik és egyéb, néven nem nevezhető, női lábakon viselendő izék sorakoznak katonás rendben. Az addig normális, hogy én is gyűjtök dolgokat, mint például a számítógépek, vagy gyufák, de azokat nem a bejáratnál tárolom. Visszavonulót kellett ezért fújnom, és száműzve lettem a fal mellé. Rákóczi érezhette magát hasonlóan Rodostóban, ahol ha ő nem is, cipője biztos otthon érezhette azért magát..

2007. november 22., csütörtök

Önutálat

Önutálat - Azt hiszem ez mindenképpen hangulat kérdése, és nekem most ilyen hangulatom van. Nem szeretem éppen magam amiatt ami vagyok és ami lettem. Úgy érzem, szüleim összes hibáját és rossz tulajdonságát egyesítem egy különleges genetikai egyveleggé, egy emberi sejtselejt tömeggé, és én is csak ezeket a géneket adtam tovább az utódomnak. Hiába, szegény ember vízzel főz. Hirtelen egyetlen erényemet, vagy jó tulajdonságomat sem tudnám felsorolni, nincsenek életre szóló eredményeim, nem váltottam meg a világot így negyvenéves kor közeledtével sem. Azt hiszem értem mi az az állapot, amit Wowbagger a végtelenül meghosszabbított, oly találóan a lélek, hosszú sötét uzsonnadélutánjának nevez. Neki legalább volt egy célja, még ha utópiának is tűnt az egész, de mit mondjak én? Céltalanul sodródom csak, mint a falevél, és mindenütt lezárt ajtókba ütközöm. Pihenni kéne, aludni, száz éven át, majd újból megpróbálni...

2007. november 21., szerda

Szegény pára

Sokszor mondjuk - Szegény pára! - A véleményem szerint, amivel azon emberek tömegét képviselem, akiknek a világot nem pár szúette deszka jelenti, hanem pár csiszolt üvegdarab mögül tekintünk ki a világra és ezek hozzák el számunkra a tisztánlátást és ezzel az eligazodást a világ zűrös dolgai között, nem kellene ezt a pimasz vízgőzt ennyire sajnálni! Életünk megkeserítője ő, vagy ők, aki vagy akik fehér, lassan múló függönnyel próbálják megzavarni a látásunkat, vaksi pislogásra (és időnként kék és zöld) foltokra kényszerítve az ártatlan üvegszeműt. Mostanság egyre többször találkozom vele, és bár minden évben felbukkan ilyentájt, máris a pokolba kívánom..

2007. november 20., kedd

Elmúló varázs

A banán régen mindig a tél gyümölcse volt. Kapni sem lehetett, és nagy kegy volt, ha végre hozzájuthattunk. Szüleink mindig sorba álltak érte, majd a konyhaszekrény tetejére került a féltett kincs, egy fürtnyi haragoszöld banán képében. Gyerekként sóvárogva lestük, mikor érik már meg a helyzet és a banán is arra, hogy megehessük. Manapság ez már a múlté. Mára ott áll a gyümölcs nagy, sárga halmokban az áruházak konténereiben nyáron és télen is egyaránt. Egy újabb varázs szűnt ezzel meg lassan, és nem tudom biztosan, hogy jó-e ez így. Gyerekeink alig, unokáink már biztosan nem fogják elhinni nekünk ezt - a nagyapó biztos befüvezett, vagy túl sok lélekmelegítőt fogyasztott, és képzeleg - de lehet, hogy a klímaváltozás hatására a kiskertünkben is inkább banán terem majd kalocsai édesnemes helyett..

2007. november 19., hétfő

Névelőny

Mindig irigyeltem azokat az embereket, akiknek több nevük van. Annak idején a szüleim csak egy keresztnevet adtak, akkoriban így látták jónak, így számomra elveszett az a lehetőség, hogy dúskálhassak azon nevek között, amiket rám akasztottak, magam választhassam ki a nekem tetszőt. Igazából a mostanival nincs semmi problémám, az elmúlt 39 évben meglehetősen hozzám nőtt, mintegy levakarhatatlanul egybesültem ezzel a szóval, ami én vagyok, énségem összes pozitív és negatív tulajdonságával és hatásával együtt. Eddig ezért hátrányos helyzetűnek éreztem magam, mint rövid nevű, a többség alkotta kisebbség részeként, míg nem a tegnapi hétvége felfedte azt az előnyt, amire eddig nem is gondoltam. (A feministáknak és az érzékeny lelkű hölgyeknek a cikk itt véget is ér. A többiek, kapcsoljanak át 'spoiler' üzemmódba, és jelöljék ki a cikk utáni fehér részt.)
Szóval, mit is csinálnak a hímek, ha hólyagjuk feszítő érzésével és egy üdítően fehér, érintetlen hómezővel találkoznak? Rögtön beindul a verseny, hogy ügyességüket és rátermettségüket bizonyíthassák. A cél, a teljes monogram  kirajzolása a hóba. Nos, tudom, hogy ez nem fair, de az élet már csak ilyen, és én legalább ebben a versenyben névelőnyben vagyok.

2007. november 17., szombat

Sűrű napok

Sok embernél a hétvége jelenti a kikapcsolódást a napi robotból, nálam pont fordítva van. Hétközben foglalkozom azzal amit szeretek, és így ezen a két napon marad az igazi munka, amikor is halálra dolgozhatom magam minden egyébbel. Ezek a napok is sűrűnek ígérkeznek. Ma, mivel a feleség áruló lett, rám marad a gyerek gardírozása, házifeladat ellenőrzése, bevásárlás, főzés, villanyszerelés és favágás. Nem mintha ezeket a dolgokat amúgy a nej végezné, de legalább a gyereket nem nekem kellene felügyelnem. Nem mondom, hogy nem csinálom örömmel, de néha jó lenne egy félórára kikapcsolni és a sarokba támasztani a büdös kölköt. Ma kell főznöm holnapra is, mert vasárnap apámmal megyünk vizet szerelni a telekre, és ott nincsen semmi, csak sár és hideg. Most még víz sem lesz.. Szerencsére közel a hétfő, így végre kipihenhetem magam..

2007. november 16., péntek

Mai blog

A mai napon a blogírás elmarad. Tegnap és ma egy tanfolyamon múlatom az időt, és tegnap még sikerült írni valamit, de sikeresen elszúrtam vele az időm, így jól el is késtem, úgyhogy ma idejében el kell indulnom itthonról. A tanfolyam végeztével immár nem csak szép, ügyes és szerény leszek, hanem még okos is.. :-)

2007. november 15., csütörtök

Pár gondolat a pénzről

Ma reggel hallgattam a rádiót és a hírekben bemondták, végre ítélet született a híres Energol ügyben. Ez egy 'olajos' vállalkozás, a vád szerint több millió vagy inkább milliárd forinttal rövidítették meg az államot, azaz minket, állampolgárokat. Ezt a pénzt ugyanis az állam már előre elköltötte, és most tőlünk fogják, adózóktól beszedni. Ez viszont úgy látszik, senkit sem érdekel. A vádlottak nevetséges büntetésekkel megúszták a dolgot. Furcsa állat a pénz. Bár sok van belőle, mindenképpen védett. Míg anno, a szocializmusban a legfőbb érték az ember volt, manapság a pénz lett az. A pénz társaslény, szeret minél nagyobb csapatokat alkotni, és ez a csapat ügyesen védi a saját, illetve a közel állók érdekeit. A pénz látszólag magát bünteti, ha kevés van belőle egy helyen, de ez is csak arra irányuló törekvése, hogy össze tudjon gyűlni. Azt is régóta tudjuk, hogy a jogszolgáltatás nem egyenlő az igazságszolgáltatással, és ami idehaza ma történik, az inkább az előbbi. A pénz hat az jogrendszerünkre, és sajátosan módosítja azt. A legsúlyosabb bűncselekmények között van a pénz összegyűlését akadályozó cselekmények büntetése, ilyen például a szerzői és szomszédos jogok megsértése, ugyanakkor a összegyűlést elősegítő cselekmények (pl adócsalás) , még ha ez, fondorlatos módon történik is, nevetséges tételeket jelent. Már régóta erősödik bennem az egyetértés aziránt a gondolat iránt, hogy mégiscsak jó lenne, ha inkább megennénk a jogászokat...

2007. november 14., szerda

Takaro-do

Az élet szüntelen háború. Apró és nagyobb csaták sora, ahol területet nyerünk és adunk fel. A múltkorjában visszavonulót kellett fújnom akkor, mikor végre sikerült kiharcolnom a hosszú téli takarómat, mert egyből társbérlőt is kaptam a várva várt paplannal. Akkor hiába érveltem - amúgy miért is kellene a tényeknek és a logikus észérveknek meggyőznie egy nőt? - le lettem torkollva azzal, hogy ez így jó lesz. Az élet szerencsére engem igazolt, és az asszony kivonult megszerzett hadállásaiból egy saját takaró irányába. Ez a 'Takaro-do' azaz a takaró útja, hogy csillogtassam távolkeleti műveltségem. Ám japán kultúrám ezen fellángolás után rövid úton a hamvába holt, és tudom azt is, hogy ez csak egy csata volt a sok közül, és a háborút még korántsem nyertem meg. De jó úton haladok!

2007. november 13., kedd

Órablog

Tegnap nagy öröm ért. Sikerült megjavítanom a vekkert, ami már lassan legalább tíz éve azt a kényelmetlen feladatot látta el az életemben, hogy reggel átrángat egy szebb világból ebbe a szomorú földi purgatóriumba. Az idő visszaállításnál vettük észre, hogy nem működik, először elemhibára gyanakodtam, de a csere sem oldotta meg a helyzetet, sőt rosszabb is lett, mert már nem is mutatta az időt. Ez egy DCF-77-es vekker, a pontos időt rádióhullámok közvetítésével kapja egy atomórától, ami Frankfurt mellett, Mainflingenben található. Mivel atomórával szinkronizált, egyrészről nagyon pontos, másrészről semmi beállítási lehetőség nincs rajta, hagyományos órának nem lehet használni, ha nincs meg a rádiókapcsolat. Szétbontva az óra házát, megállapítást nyert, hogy a nyáklemez, ami a szerkezet gerincét képezi, nagyintegráltságú, felületszerelt (SMD) alkatrészek tömegét rejti, az óra és a rádióvevő integrált áramkörei egy egy fekete pötty, mint ha valam i leette volna medvecukorral az alaplemezt. A kijelzőn kívül pár hagyományos kondenzátor, és egy kvarc volt jelen. Ez utóbbi szemmel láthatóan elveszítette az egyik lábát, így a probléma világosan látszott. Kitartó kutatással sikerült lokalizálni a kvarc típusát, egy 77.5kHz-es szubminiatűr példányról van szó, amit talán egy helyen lehet kapni az országban, igaz nem drága, egy ilyen bigyó kb 300 kemény magyar forint. Ehhez ugyan kellett még venni 1400 forint értékű ballasztot, mert el kellett érni a minimális rendelés határát, illetve a kristályból is egyből kettőt rendeltem. A ballaszt hasznos, ámde hirtelen nem kellő dolgokból állt, így azok is el fognak fogyni, nem tekintem haszontalan vásárlásnak őket. Tegnap sikerült végre kicserélni, és elkönyveltem, hogy az óra véglegesen halott, ugyanis nem vette fel a pontos időt. Félreraktam, reggelig adva neki haladékot, de már öt perc múlva azt láttam, hogy kijelzője élettel teli, buzgón mutatja az idő múlását, és reggel újra a megszokott agresszív pittyegés törte meg az álmunk jegét. A műtét sikerült, a beteg felépült, bár kissé lassan tért magához az altatásból, de újra köztünk van, és ez olyan nagy öröm a számomra..

2007. november 12., hétfő

Költői kérdések

A mai terveimmel ellentétben inkább a közlekedési helyzetből fakadóan morgolódom egy kicsit. Akinek ez nem tetszik, kérem lapozzon. Holnap, ha nem kapok szívinfarktust vagy pánikrohamot miközben beérek a munkahelyemre, akkor írok egy kis könyvajánlót, vagy valamit ami végre lerántja a leplet egy nagy, nemzetközi nőösszeesküvésről, ami a férfiak totális megsemmisítésére irányul. Szóval ott kezdődik, hogy az ember munkába indul. Az úton, amin amúgy nincs ilyenkor forgalom, szokatlanul sok autó jön szembe. Lépésben jönnek, hosszú tömött sorokban. Konklúzió - lezárták a 2/A utat, és terelik a forgalmat Gödön át a régi kettes útra. Nosza, el nyugatra, majd lámpára kanyarodunk rá a főútra. Remek. Egy helyben vártam háromnegyed órát, míg végül eljöttem újra a 2/A felé (Állni ott is tudok - és ott jobb, mert közelebb van!) és ezen lassan ugyan, de biztosan végül beértem a munkahelyemre. Közben persze hallgattam a rádiót, hátha értékes információmorzsákat tudok m eg - de természetesen semmi. A kérdések itt következnek. Megértem, hogy egy helyi adó nem nyilatkozik a nem budapesti történésekről, de miért van az, hogy egy országos rádió közlekedési információi is csak arra terjednek ki, hogy nyugateurópában mennyire rossz autózni? Mert itt talán annyira jó? Ha Pesten lezárják a ILXII. kerületben a Kispacsirta és Lócitrom utca sarkát csatornaépítés miatt és és emiatt a  Lepkesóhaj utca egyirányú lesz, azt  rögtön  első helyen hozza az országos közlekedési információs forrás, de  ha  az északi régió összesen 2 db  útja bedugul, arról egy szó sem esik?  Csak eddig tart az ország?

Sertéscucc illatos füvekkel

A tegnapi gasztroblogot kiegészítendő elmondom az ebédhez készített második fogást is, ami e hangzatos nevet viseli. Igazából nem volt jobb ötletem, és az 'illatos füvek' kitételt semmiképp nem akartam kihagyni, mert olyan rusztikus hangulatot ad, amit mostanság annyira kedvelek. Szóval vettem egy adag sertéslapockát, szeletekre vágtam, kiklopfoltam, majd besóztam gyengéden. Vajon mindkét oldalát pirosra sütöttem, majd félretettem pihenni. A megmaradt pecsenyelevet édes fehérborral beforraltam, majd a húsra öntve párolni kezdtem. a húst zöldfűszerekkel - illatos füvekkel - kakukkfűvel és zsályával illettem, az elfőtt levet a borral pótoltam. Lassan dehidratálódott szervezetemet is a borral gondoztam, így a főzéshez sikerült egy üveg boglári muskotályt felhasználni. Amikor a hús megpuhulni látszott, tejszínnel behabartam, és fedő alatt készre főztem. Krumplipürével tálaltam - volna, ha van otthon krumpli, de nem volt, így maradt volna a rizs. De mivel az sem volt otthon, kínomban tarhonyát főztem, bár makarónival is igazán ízletes lett volna, főleg, ha cékla is akadt volna még, de az sem volt..

2007. november 11., vasárnap

Ha vasárnap...

Ha vasárnap, akkor almaleves. Hiába, szezonja van. Akinek van pár almafája, ilyentájt kezd szembesülni a ténnyel, hogy romlanak az almák, nagyobb ütemben, mint amúgy a normálisan fogyasztani tudná, ráadásul muslicák raja lepi el a spejzot, amiből jut a lakásba is időnként. Megoldás lehetne egy vödörnyi gekkó, de mi van akkor, ha túlszaporodnak a gyíkok? Mit hozzak a lakásba ezután? Sast? - Szóval ilyenkor az ember fia elkezd olyan ételeket főzni, amiben alma van, méghozzá sok. ilyen az almaleves, vagy az almáspite. Szerencsére utóbbiból is jó a felhozatal. Ma megpróbáltam egy kicsit feldobni az általam ismert almaleves receptet, további hozzávalókkal. A feldobás csak részben sikerült - ugyanis fent maradt. Gondoltam, hogy pürésített banánnal gazdagítom - ha a kölköknek is bejön, nekünk is jó lehet. A banán erőteljes íze, viszont elnyomja az almáét - erre a jövőben figyelnem kell, ráadásul főzés közben a pépesített banán furcsa csapadékot képez a levesben , ami - hmm - érdekes kinézetet ad a levesnek. Kicsit olyan, mint valami kémiai baleset. Szerencsére az íze jó. A hatás fokozása végett került bele még narancslikőr is. A habarás viszont elfedte a banán által az almaóceánban okozott ökológiai katasztrófát, és az egész most az udvaron hűl. Van előnye is a novemberi időjárásnak...

A kártya szabadsága

Mire jó a kártya? Nem a magyar vagy franciakártyáról van szó, amivel kikapcsolódásként el lehet szórakozni, akár egyedül, vagy éppen társaságban verve a blattot, hanem bizonyos üzletek, (fogalmazhatnánk úgy, hogy elitklubok - ahova a 'szerencsések' vásárlási jogot szerezhettek általa, és a szerencsétleneknek (mint például én is) díszkíséretet illene adni az áruforgalmazás szentélyének látogatásához.) vásárlásra jogosító papírjairól. Földi halandó ilyen irat nélkül nem léphet be ezen helyre (Passzport jeszty? Ha nem, akkor davaj!) ami felfogható bizonyos szerencsének is, mert ez azt jelenti, hogy engem mindenképpen, de az erősen vágyakozó nőneműeket is képes tartósan távol tartani. Mindaddig, míg kézen közön sikerül szerezni kölcsön egyet. Ez olyanfajta euforikus örömet szokott okozni azokban, akiknek a személyi száma páros, mintha megkapták volna Fort Knox kulcsát egy negyed órára, bár itt a javak áramlása inkább fordított irányú. Egyetlen szerencse a szerencsétlenségben az, hogyha a férfi kellően állhatatos, szabadidőt szerezhet általa. Míg az oldalborda vásárolgat, ő élhet a saját szenvedélyeinek. Drágán megváltott szabadidő ez, de mégis egy kevés az örömökből. Becsüljük meg, még ha oly sokba is kerül..

2007. november 9., péntek

Keresők


Rendszeresen olvasgatom azokat a keresőkifejezéseket, amik az oldalamra vezetik a gyanútlan látogatókat. Ezek egy része ténylegesen létező írásaimra utal, de ezek nem is érdekesek annyira. A leginkább figyelemfelkeltőek azok, amik nem köthetőek hozzám, és igazából nem is szeretném, ha ilyesmivel azonosítanának, a technika ördöge miatt viszont mégiscsak rajta vagyok a listán. Ebből pár ízelítő: Számomra még mindig abszolút toplistás a 'Tamponnal élveztem el' kifejezés, de rögtön ott található mögötte a 'Nő állat szex' és a 'Dugás kutyával' is. A képzeletbeli lista negyedik helyét a 'Hülye öreg p.csák' (Rövidítés tőlem) foglalja el. Mennyi perverz ember van!

Éhes vagyok

Éhes vagyok. De ez nem olyanfajta éhség, amit csillapíthat a világ legremekebb kakaós csigája, vagy akár az aranyló és ropogós töpörtyű, amit télvíz idején különösen szeretek, esetleg valamiféle gasztronómiai csemege, ez a lelkem éhsége. Egy barátra, egy igaz szellemi társra várok, akivel meg tudok beszélni mindent, aki mellett lehet úgy is hallgatni, hogy mindketten tudjuk, hogy mit gondol a másik, igazi, beszédes hallgatással. Rád van most nagy szükségem! Írtam neked, nem válaszoltál. Utánad kiáltottam, amikor azt sejtettem, hogy elmentél előttem, de nem fordultál hátra, bár lehet, hogy csak az érzékeim, a vágyaim játszanak különös játékot velem. Pedig tudod, ha keresel, megtalálsz. Én ott vagyok, és várok rád, amíg el nem jössz hozzám. Addig viszont egyedül ülök a szobámban, belsőmben a mardosó éhséggel, amit nem csillapíthatok, és tudom azt, hogy ebből hosszú koplalás lesz..

2007. november 8., csütörtök

Érintés

Az egyik kedvenc sorozatszereplőm szerint minden ember hazudik. Ebben lehet valami. Hazudunk éjjel és hazudunk este. Hazudunk azért, hogy jobb pozíciót harcoljunk ki magunknak, és csak úgy megszokásból is. Nekem nem kenyerem ez, de arra jöttem rá, hogy, bár gyűlölöm, én is szoktam hazudni. Leginkább magamnak. Azt beszélem be magamnak, hogy vannak jó barátaim, mert amit kommunikálok velük, abból ezt lehet leszűrni. De sokszor ez nincs így. Ha a száj át tud verni, a test attól még őszinte. Szerencsére kevesek kiváltsága még az, hogy a testükkel is be tudjanak csapni, de gondolom ez is változni fog. Érints meg egy barátot, és kiderül, tényleg a barátod-e. Apró kis jelek ezek, ösztönösek, nehezen leplezhetőek. Ha elhúzódik, összerezzen, szándékai kétségesek. Az érintés nem hazudik. Még. Szerencsére...

2007. november 7., szerda

Macska vagyok

Rájöttem, hogy macska vagyok. Nem abban az értelemben, hogy kiszőrösödtem, éjszaka egerekre vadászom, vagy ülve nyalogatom a saját hátsómat. Örülök, hogy a lábujjaimról le tudom vágni a körmöt, nemhogy ilyen akrobatikus mutatványokat végezzek. A bütykeim amúgy is majdnem két méterre vannak a fejem búbjától, és ebben a korban olyan nehéz már az embernek úgy összehajtogatni magát mint a colstok. Nem is abban az értelemben, ahogy Nacume Szoszeki leírta volt a könyvében - ott ráadásul az említett állat, emlékeim szerint gyászos véget ér - egy hordó rizsborba fullad bele. Bár mondhatnánk, hogy ez szép halál, de én sem ezzel, sem nagy költőnkkel nem értek egyet a halálom helyszínének a megválasztásában, tehát se nem alkohol, se nem egy harctéri vizesárok, inkább maradjon az ágy párnák között, esetleg gyöngéden ölelő női karok között, ha lehet kérni. Ott tartottam, hogy macska lennék. Úgy érzem, tulajdonságaimban mindenképpen - szeretek kényelmesen pihenni a kandalló előtt, a legtöbb dolog a hangulatomtól függ, és amúgy is valahogy közelebb állnak a szívemhez a minitigrisek, mint a szelíd farkasok. Szeretem az egyéniségüket, és magam is igyekszem az lenni, szeretem a tejtermékeket is. Azt megígérhetem, hogy egeret nem fogok a pincétekben, de ha éjszaka a tetőn találtok, ne csodálkozzatok! :-)

2007. november 6., kedd

Mese a barátságról

Tegnapi nap az utódomnak fogalmazás órára az alábbi házifeladatot adták fel. Egy mesét kellett elolvasnia, majd saját szavaival elmondani, ami a kutya és az ember barátságáról szólt. Röviden annak, aki nem ismerné: Élt az erdőben a kutya, aki igaz barátot keresett magának. Sorra látogatta az állatokat, először a farkast, de a farkas félt a medvétől, így nem maradt vele, hanem továbbment a medvéhez, de benne is bujkált a félelem az oroszlántól, így az eb továbbállt az oroszlánhoz, majd végül, hasonló okok miatt az embernél kötött ki. Ez a mese lényege, és bár egy gyerek biztosan másképp fogja ezt fel, vagy az iskolában másképp magyarázzák a tanárok, én úgy vélem, hogy eléggé álságos ez a történet. Szerencse, hogy a kutyáknak nincs megfelelő jogi képviselőjük, mert akkor precedensértékű pert kezdeményezhetnének ellenünk a jó hírnév megsértése miatt valamelyik független bíróságon. Amúgy ez a baj velünk emberekkel. Nem értékeljük az igaz barátságot, haszonelvűnek és szolgalelkűnek nyilvánítjuk azt, aki a társunkként szegődik, fel sem tudjuk azt tételezni, hogy nem önző egyéni érdekből történnek a dolgok úgy, ahogy megesnek. Nem is barát kell nekünk, hanem egy hűséges talpnyaló beosztott. A jó barátot nem is érdemeljük meg...

2007. november 5., hétfő

Csodaház

Végre eljött az idő, és tegnap, hosszas vajúdás után elkészült és áll a nagy mű, a csodaház. Elkészítésével több mint két hónapos munkának lett vége, és ezáltal a teraszunkon található permanens rendetlenség is megszűnt. A mű:
A szomszédom megint segített, vele megerősített csapatunk az ünnepből bő két napot áldozott arra, hogy elkészülhessen, így a márványtáblán, mely fennen hirdeti a dicsőségünk az ő neve az első helyen áll, és személyesen fogom bearanyozni. Jó, hogy léteznek még ennyire önzetlen emberek! A dolog akár itt véget is érhetne - A mű elkészült, az alkotó pihen. De a történetben szereplő alkotónak valószínűleg nem volt felesége, akiben azonnal felébred a kisördög, ha fél órára munka nélkül hagyja a férjet, így azonnal elkezdett peregni a lelki szemei előtt, a lista, amit azonnal, frissibe még el kell végezni. Mert ugye kellenek polcok, kell kerti út, mellé világítás, a faházon belül áram, és világítás. Nekem rögtön Jörg Jörgensen svéd váltókezelő jutott eszembe, amikor a Stockholm-Göteborg gyorsvonat elvitte mindkét kezét és lábát, de ezt inkább nem fejtem/fejtettem ki részletesebben. A munkát azért megtagadtam, elvégre fél nap pihenés nekem is jár a négynapos ünnepből, és bár rendben, hogy el akar tenni láb alól, de legalább ne ilyen látványosan tegye...

2007. november 4., vasárnap

Ételblog

A házépítés körüli hercehurca elvette egy kicsit a kedvem (és az időm is) a gasztronómia körüljárásától a hétvégén, így a nagy főzés-hadjárat is leredukálódott némi gyors reggeli leveskészítésre, amit életem párja fejezett be, mármint a másodikat ő készítette a leveshez. Első nap almaleves készült, második napon parasztkrumplileves. Ez utóbbi mára is kitartott, így a mai ebédünk gerincét is ez képzi. Mivel a reggeli házbefejező teendők elvitték az időt a főzéstől, így délben kezdtem el mindazt, amit tisztességes háztartásokban akkor kezdenek elfogyasztani. A mai menü a tegnapról maradt leves és sült oldalas, hagymás törtkrumplival, tegnapelőttről maradt paprika- és paradicsomsalátával (Úgyis az volt vele a probléma, hogy az ízek nem értek össze igazán - na erre a hűtőben egy napig bőven volt ideje.) és délutánra, mivel vendéget várunk, bekevertem két adag palacsintatésztát. Elméletileg buktára gondoltam, de az macerásabb a jelenlegi állapotomban, mint ez , ráadásul utóbbi a közös töltekezés (mármint a palacsinta meg-, majd gyomrokba töltése) miatt közösségi ételnek is tekinthető..

2007. november 3., szombat

Gondolatok egy faház körül

Végre elkezdtük építeni a faházat, amit lassan két hónapja festünk. Ezzel kapcsolatban számomra az derült ki, hogy az ember a pénzéért sosem azt kapja, ami a szép áruházi katalóguslapról csodálkozik ránk. Ha a naiv emberek azt hinnék, hogy természetesen jobbat, akkor ki kell igazítanom, lehet, hogy a világ bármelyik pontján ez így lehetne, e kicsiny, Kárpátoktól kerített országban biztos nem így van. A cég, amely magyar cég, állítólag csak nyugatra szállít ezekből a házakból, megszánta az éhes 'keleti' vásárlóit és pár morzsát hullatott nekik, így idehaza is kapható a csoda. Na ezzel kapcsolatban pár gondolatom támadt:
- Rendben, hogy nyugatra szállít, de ott meg sem próbálják összerakni, hanem fűtenek vele. Ez kissé pazarlásnak tűnhet, de tűzifának valóban kiváló, gyalult deszka.
- Semmilyen leírást nem adtak hozzá, a netről kellett letölteni hozzá valamit. Ez is rendben, de mi van, akinél nincsen net?
- Az anyagminőség valóban csapnivaló. Göcsörtös, görbe, szálkás, félig gyalult, repedt deszkák tömkelege. Elméletileg darabra át kellett volna vennünk, de az lehetetlen volt, így hiányos is. Volt olyan amiből néggyel több volt, volt amiből hattal kevesebb.
- Bónuszkérdés: Egy kilenc négyzetméteres tetőre, hogy lehet feltenni nyolc négyzetméter kátránypapírt átlapolásokkal? - Elárulom a megfejtést - sehogy! Ugyanis a csomagolási jegyzéken szereplő tíz méteres guriga helyett egy nyolcméteres volt becsomagolva. Az már csak a hab a tortán, hogy az eredetileg erre szánt 10m2 is kevés, mert nem biztosítható belőle a gyárilag kért átlapolás.
Ezek után erősen csodálkozom azon, hogy mit csinál egy külhoni vásárló, miután leszállították hozzá ezt a 'minőségi terméket'? Vagy lehet, hogy a hulladékot csak nekünk szánták? Reklamálni természetesen fogunk, csak ezzel egy kicsit nehezebb, mert nem lehet úgy visszavinni, mint egy tévét, vagy videót. Szerencse, hogy tíz év múlva ezek a gondok - ha még áll a ház, és élünk mi is, csak kellemes emlékek maradnak - mint a katonaság...
Update: A hiányzó kátránypapírt a forgalmazó Bricostore pótolta. Ajándékba kaptunk egy teljes tekercset, és még elnézést is kértek. Le a kalappal előttük!