Tegnap éjszaka várakozó állásponton voltam. Álmomban egy kedves ismerősömet vártam egy iskolában. Hogy miért ott, azt nem tudom, biztos van valami jelentősége, ahogy az álmok mindig üzennek valamit, csak ember legyen a talpán az, aki ki tudja hámozni ezen üzenetek rejtett tartalmát. Szóval egy olyan ismerősömet vártam, akivel közelebbi kapcsolatba szeretnék kerülni, aki jelenlétével megnyugtat, aki lényének kisugárzásával boldogságot hozhat rám. Először mindenütt rohangáló gyerekek voltak (Ez cseppet sem furcsa egy iskolában.) de aztán lassan megnyugodott minden. Egyedül maradtam. Kezdetben még áltattam magam mindennel, hogy miért nem jön, mert egyszerűen jönnie kell, hisz tudom, hogy itt van. Lejön a lépcsőn és akkor végre találkozhatom Vele, hisz annyit vártam rá eddig. De nem jött. Annyira unalmas volt, egyedül lenni a gondolataimmal, amik folyton kifogásokat kerestek, miközben ezáltal asszisztáltak a belső vívódásaimhoz, hogy a végén felébredtem, és ébren unatkoztam tovább. Egy alapjában véve jól induló álom, rémálommá és hosszan tartó ébrenlétté változott. Azt hiszem, ez így van velem az életben is. Kérlek, ha olvasod ezt az írást, akkor legközelebb inkább gyere le azon a lépcsőn!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése