2007. október 19., péntek

Bulizöngék

Szeretem a bulikat. Ennél már csak egy jobb van, a jó buli. A mulatságot lehet többféleképpen is szeretni, elmenni is jó, de szervezni is. A mostani hétvégére is jut egy, egy olyan, amit én szervezek. Egy rendezvényre több dolgot érdemes biztosítani, a legfontosabb talán a társaság és a jó idő.  Utóbbiból sajnos hiány lesz, így az előbbi feltétel sem teljesülhet, legalábbis úgy néz ki. A muri hagyományosnak mondható, egy évben kétszer rendezem meg, és egy alig titkolt célja egy kis munka, (amit nem tudok elvégezni egyedül - még legalább egy, jó erőben lévő férfiember szükséges hozzá. A munka kb 15 perc.)  és sok szórakozás. Az ételt én állom, az italt mindenki hozza, és azt, amit inna. Alkoholistáknak alkohol, absztinenseknek gyümölcslé. Sajnos az ilyen alkalmakra hívott vendégseregre sem lehet számítani. Vannak akik megígérik és eljönnek - ők a legjobbak!, vannak akik megígérik és nem jönnek el - ez a másik véglet. Ennél csak két rosszabb van - aki nem mondja, hogy nem jön, és mégiscsak eljön, illetve, aki nem mond semmit, és az utolsó pillanatban dönt. Sajnos ilyen emberrel is van kapcsolatom. A mostani buli sajnos haldoklik! Az emberek sorra mondják le, van akinek nincs kedve, van aki családi okot talált magának, és vannak akik még mindig nem tudják. A kaját ma meg kellene vennem, mert babgulyást akartam főzni és a babot be kell áztatnom. Szóval lesz ami lesz! Lehet, hogy több buli viszont nem lesz. Sokkal egyszerűbb megkérnem egy olyan embert, aki biztosan eljön és segít, mint könyörögjek olyan embereknek, hogy hadd láthassam vendégül őket, és cserébe ők úgy érzik, hogy szívességet tesznek nekem azzal, hogy megjelennek..

Nincsenek megjegyzések: