2007. szeptember 20., csütörtök

Útépítés

A heti pesszimista, vagy inkább realista hangulatomnak megfelelően a mai témaként a környékemen tapasztalható útépítést választottam. Gőzerővel folyik az M0 keleti szakaszának építkezése, és az engem érintő munkálatok az M3 mostani 2/B csomópontjára korlátozódnak. A furcsa, magyar útépítési mentalitás ezen a szakaszon is megmutatkozott. Logikusan (legalábbis a saját egyéni logikámnak megfelelően) úgy gondolhatnánk, hogy ilyen utakat úgy építenek, hogy a jelenlegi közlekedést a legkisebb mértékben, és csak a feltétlenül szükséges ideig korlátozzanak. Nos, ebben a furcsa országban, amit sokan Abszurdisztánnak hívnak (nyilván nem is véletlenül) a dolgok mindig egy kicsit másként működnek, mint a világ bármelyik országában. Sajátos, ámde a jelek szerint nem magyar logikából az következne, hogy ha van egy útnak 3 szakasza, (A,B,C) és a forgalom eddig A és C között zajlott, a mostani munkálatok teremtenék meg a teljes, A-B-C kapcsolatot, akkor amennyiben lehetséges, az A-C kapcsolatot fenntartani és vele párhuzamosan építeni a B részt, és a forgalmat csak addig terelni el, illetve zárni le a teljes szakaszt, amíg kiépítik az A-B és B-C utak kapcsolódását. Én legalábbis ezt várnám, de itt ez másként van. A függetlenül építhető B szakasz még sehol sem tart, de a teljes forgalmat egy olyan útra terelik, amin jelzőlámpa található, amit persze erre az alkalomra sem programoznak át, tehát a forgalom eredeti, kitüntetett iránya nem változik, a teljes autópálya forgalma egy mellékútról érkezik. Ez a mai napon lépett életbe, úgyhogy az eredeti elképzelésem helyett hazafelé, kénytelen leszek valami alternatívát vadászni az M3 helyett. Néha az az érzésem, hogy aki ezeket a munkákat engedélyezi, illetve felügyeli, annak köze sincs a való élethez, illetve a tudását távoktatáson, vagy levelezőn szerezte. Tévedésből.

Nincsenek megjegyzések: