2007. május 9., szerda

Tanfolyam 2.

Mai és eheti tanfolyami szereplésem a várakozással ellentétben rövidre sikeredett. Eleve szkeptikusan álltam hozzá, mert olyan témáról volt szó, hogy csak erőteljesebb főnöki meggyőzés után vállaltam csak el, de ez minden 'vágyakozásomat' felülmúlta. Amikor abbahagytam életem Microsoft által uralt részét azt a fogadalmat tettem, hogy akkor kerüljek még egyszer ilyen dolgok közelébe, ha netalán a ravatalozóban ilyesmi lesz a számítógépen, ami a hűtőszekrényt vezérli, erre egy .net objektumorientált delphi tanfolyamon találtam magam. Egy percre megnyílott a föld, kénköves lángok csaptak ki, és beleremegett még az ég is. Szerencsére elmúlt és ezzel egyre erősödött az elhatározásom (Aminek a gyakorlati mozgatórugója az volt, hogy cirka háromórás ottlétem alatt ugyan minden szót értettem, felfognom semmit sem sikerült), hogy otthagyom az egészet. Így ebédszünetben leléptem, a tanártól elnézést kérve a hibámért, és most itt vagyok.  Ha itt sikerül két fűszálat keresztbe tennem, már akkor hasznosabban töltöttem az időm mint ott...

Nincsenek megjegyzések: