2007. május 31., csütörtök

A ház

Ma végre talán elkészül a házunk színezése. A mesterek ma levonulnak és rendet lehet csinálni az udvaron, felszedhetjük a szél által lebegtetett utolsó ótvaros nejlont is a földről és összeseperhetjük a csikkeket. A fű itt-ott kipusztult, ezt a stresszt ő sem bírta ki, mentségére legyen szólva, nem volt egy angolpázsit, ezért lehet, hogy felismerve saját rútságát inkább a halálba menekült, mindenesetre az ő döntése volt, így kénytelenek leszünk elfogadni mint tényt és a hiányzó részeket újrafüvezni. A télen, a szélnek nem tetsző és emiatt általa lebontott kerítés visszaépítése is majdnem kész már, így nemsokára lesz határmezsgyénk is, bár a kapcsolatunk a szomszédokkal egyáltalán nem indokolja a tulajdonviszonyok ilyen irányú jelzését, de így a jó. Ezt már remélem nem viszi el az aktuális tornádó, lévén más technológiával készült. Az eddigi, teletáblás kerítést hagyományos csirkeháló váltja fel. Ennek az az előnye is megvan, hogy nem érezzük magunkat börtönben általa, nem tűnik úgy mintha nyulak lennénk a saját dobozunkban. Szóval minden készül és fejlődik, csak mi leszünk közben öregebbek. Nem baj, szóljanak hát a fanfárok!

Nincsenek megjegyzések: