2007. március 12., hétfő

Kommunista szombat

A mostani szombat ledolgozós munkanap volt. A kormányunk rendelete szerint az ünnep utáni pénteket dolgoztuk le, mert ugye az munkanap, és így egyben kiadható a négynapos ünnep. Most eltekintek attól az apróságtól, hogy a bécsi út másik végén havonta átlag két pirosbetűs ünnep van, amit a sógorság megtart, de hát ők a romlott nyugat, akiknek eddig irigykedve néztük csak a szekerét, de most beálltunk mi is tolni. Szóval, nem hinném, hogy olyan sok pirosbetűs ünnepünk lenne, ráadásul évente változik, hogy melyik esik hétvégére, így munkaadói szempontból ez az év tragédia, de mi szorgos munkások ennek csak örülhetünk. A szombati napon régi emlékek törtek fel bennem, rég elmúlt idők, régi kommunista szombatok emlékei, és ahogy mással beszéltem erről (Persze olyannal, akinek ez a szó még mond valamit) nekik is ilyen utánérzésük volt. Ez az egész olyan mint Mátyás király és az okos lány meséje (Zseniális az a mese, megdöbbentő, hogy az élet számtalan helyzetét milyen pontosan lefedi) amikor is adunk is meg nem is, dolgozunk is, meg nem is. Arról a gáláns ajándékról nem akarok szólni, hogyha tíz évente egyszer előfordul ilyen helyzet, akkor ezeket a napokat 'ajándékba' megkapjuk, de nem lehet erre valami frappáns megoldást találni? Miért jó az valakinek, hogy egyes emberek negyedgőzzel dolgoznak, míg mások mindenféle indokkal kimentik magukat (lásd önkormányzat) és aki akarna valamit tenni, az se tud a lanyha érdeklődés miatt. Miért kell újra és újra látszattevékenységeket végezni? Miért vannak látszatmunkanapok? Van ennek valami értelme így?

Nincsenek megjegyzések: