2006. december 30., szombat

Fotók

Jelentem, úgy döntöttem, hogy saját fotók publikálására blogot hozok létre. Nem szeretném keverni a dolgokat, itt elsősorban prózai információt gondoltam megjeleníteni, ott a terep inkább a képeké. Szívesen fogadok építő jellegű kritikát a 'művekkel' kapcsolatban. Alapelvem, de ott is leírtam, hogy a képeken semmi módosító eljárást nem hajtok végre, még a kivágást sem változtatom meg. Utólag már én is okosabb szoktam lenni, szinte mindegyiket már másként csinálnám, de mindez a pakli része..

2006. december 28., csütörtök

Közös ló

Van egy közös lovam. Illetve egészen pontosan egy közös utánfutónk, amit felesben vettünk egy kollégámmal/barátommal. Közösen tartjuk fenn, és bújában bajában is közösen osztozunk. Jó vétel volt, bár kissé koros, és egy kicsit kóros is, de jó szolgálatot tett az eddigi költözködéseink során. A múltkor sikerült lehúznom róla az elektromos csatlakozást (ugyanis mindent lecsatoltam róla annak az egynek a kivételével) így rövid úton megszabadítottam a csatlakozót magától a járműtől. Akkor nekifogtam és újrakötöttem. Megdöbbentem azon, hogy a kollégám/barátom milyen minőségben csinálta meg azután, hogy az udvarában a fenti szerkezetet lerágták a kutyái. Én mindenesetre szépen megoldottam, a drótvégeket leónoztam, a csatlakozásokat forrasztottam. Viszont ezzel sikerült igazolnom egy elméletet is, amely remekül alkalmazható erre az esetre is. A hibázás nagyban elkerülhető nem csak azzal, ha valamit tökéletesen oldunk meg, de akkor sem fogunk tévedni, ha nem csinálunk semmit. Mert aki dolgozik, az sokszor hibázik, sőt el is szokta 'kúrni' (szerencsére ez a szó már nem számít csúnyának, lassan az iskolai tankönyvekbe is be fog lopózni. :-)) Ellenben aki nem tesz semmit, az el se ronthatja. Távol álljon tőlem bármiféle politikai párhuzam. A másik általam igazolt elmélet az - Amit el lehet rontani, azt el is rontják - Nekem is sikerült két drótot megcserélni, úgyhogy a tegnap délutánom az agresszív hibakeresés jegyében telt el. De végül is minden megoldódott, a hiba meglett és meg lett javítva is. A ráncok kisimultak, a tekintetek az addigi morc kifejezésről mosolyba váltottak át, eljött a boldogság kora, mindenki megnyugodott, a zenekar nyugodni tért. Vége, stáblista..

2006. december 27., szerda

Karácsonyi utóhangok

Véget ért a karácsony. Ez volt az életem harmincnyolcadik karácsonya, és úgy érzem egyre laposabb lesz maga az ünnep. Ha elélek száz évig, akkor lehet, hogy már meg se tartjuk. Bár a memóriám jelenlegi állapotából tendenciát képezve azt biztosan nem fogom már tudni, hova tettem a díszeket. De nem baj, ha júliusban elkezdem keresni őket, karácsonyra egész biztosan meglesznek.. Szóval családi megállapodás szerint, az összes ünnepet minimálverzióban adjuk elő, igazi ajándékokat csak az utódok kapnak, mi apróságokkal kedveskedünk egymásnak. Ez ellen csak a bennem élő gyermek tiltakozik, de mióta van egy tisztességes családban szava a gyermeknek? Lelkemnek a gyermeki felét ezért megfenyegettem, hogy kukoricán fogom térdepeltetni, és nem nézi meg az esti mesét. Csak az a megnyugtató, hogy a belső konfliktuskezelésem még működik. A gyerek viszont kapott egy remek könyvet - Sue Townsend - A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója és egy ígéretet, hogy a maradék 4 kötetet is meg fogja kapni. Szerintem nagyon aranyos könyv, főleg így, hogy az ember blogol. Sajnos csak ~230 oldal és bár tegnap délután kezdtem, ma reggelre véget is ért. Állhatok neki még egyszer..

2006. december 25., hétfő

Karácsonyi almás sertéshús

Egy új, általam megalkotott és embereken kipróbált recepttel kívánok bekerülni a nagy magyar gasztronómiai panteonba. Ez volt a karácsonyi vacsoránk, és a várakozásaimon felül lett jó. Nem is gondoltam volna. Íme:
Hozzávalók:
  • 4 szelet sertéshús (comb volt, de lehet, hogy a karaj jobb lenne)
  • 1 kis teavaj
  • 2 db nagy édes alma
  • 1 dl tejszín
  • 1 db közepes narancs leve
  • 0.5 dl narancslikőr
  • só, kevés szurokfű
A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk és az előzőleg minkét oldalán megsózott, fűszerezett sertéshús szeleteket kérgesítjük. Azután a serpenyőből kiszedve pihentetjük. A maradék vajba helyezzük a szeletekre vágott almát, rácsavarjuk a narancs levét és hozzáadjuk a likőrt. Addig főzzük, míg az alma meg nem puhul. A serpenyőbe visszahelyezzük a hússzeleteket, és az edényt alufóliával lefedve 200 fokos sütőben 60 percig sütjük. Az idő leteltével, a serpenyőből újra kivesszük a húst, hozzáadjuk a tejszínt, összefőzzük, majd a mártást botmixerrel homogén állagúra turmixoljuk. A mártásba visszahelyezzük a hússzeleteket, és alufólia alatt további 30 percig sütjük. Krumplipürével tálaljuk.

2006. december 24., vasárnap

Boldog karácsonyt

'Boldog karácsonyt!' - ez hallatszik manapság mindenhol és mindenből. Már lassan köszönésként mondjuk másoknak, ismerősnek és ismeretlennek egyaránt, és viszonzásként nekünk is mondják. Vajon komolyan is gondoljuk mindezt, vagy csak gépiesen válaszolunk, mert nem akarunk 'bunkónak' tűnni? Nem tudom. Jobban belegondolva én is gépiesen használom, de nem érzem sokszor a mögöttes tartalmat. Nem tudom, hogy a másik valóban boldog-e, és nem tudom azt sem, hogy mivel tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy a másik tényleg boldog ünnepként élje meg a karácsonyt. A megoldás nem egyszerű, még gondolkoznom kell ezen..

2006. december 22., péntek

Lélek

Szoktak foglalkoztatni az utóbbi időben filozófiai jellegű gondolatok is. Ilyen például a lélek ügye - ugye? (Bocs.) Szóval van-e olyan, hogy lélek és ha van, akkor mi az? Szögre tudom-e akasztani, miközben vásárolni megyek, vagy életem végén ő akasztja-e szögre a testemet, hogy egy újat keressen magának? Ez olyan ember az emberben dolog, vagy valami kozmikus dolog türemkedik bele egy darab húsba egy időre? Az életünk amúgy is néhány fehérjének  és aminosavnak a szeszélyes játékának tűnik egy természetnek nevezett kaszinóban. Ezeken a kérdéseken a pszichológusok és filozófusok hada egész jól megél már évezredek óta, úgyhogy én se most gondoltam végérvényesen megoldani, csak néha az eszembe jut. Nem csak a görcsös erőlködés szülte ezt a lélek dolgot, hogy ki tudjuk mutatni, hogy mi a különbség egy ember és egy nem ember között? Illetve kimutatni nem tudjuk, de olyan jól esik hivatkozni rá..

2006. december 21., csütörtök

Ünnepek

A tegnapi világmegváltó gondolatokat elrakom máskorra, ma újak támadtak. A mélységesen vallásos érzelműektől előre is elnézést kérek, de nem kötelező egyetérteni velem, illetve minden tévedésemért kész vagyok vállalni a felelősséget. Ezt szívesen megbeszélem a főnökükkel, közvetlenül a purgatóriumba kerülésem előtt. Szóval az ünnepeken (és közvetve a valláson) gondolkodtam. Olvastam, hogy karácsony táján a katolikus vallás keletkezését megelőzően egy csomó, régebbi 'vallás' is jelentős ünnepeket tartott. Többek között a rómaiak, illetve egynémely barbár hordák is. Tulajdonképpen van mit ünnepelni, hisz karácsony majdnem egybeesik a téli napforduló idejével, ami önmagában is egy jelentős esemény. Gondolom, a vallások születésének hajnalán, a vének tanácsa erősen törhette a fejét azon, hogy a meglévő pogány ünnepeket hogy lehetne új köntösbe csomagolni, hogy eladhatóvá váljon, mert hogy lehetne egy barbárt meggyőzni arról, hogy a hitem jobb mint az övé, ha az megkérdezi - Március negyvenötödike nálatok szabadnap? - Nem, nálunk munkanap. - Hmm, én akkor szoktam elmenni sörözni a haverokkal.. Nem kell.. Persze jóval egyszerűbb a keresztes lovagok filozófiája - Ha nem térsz át, levágom a fejed ezzel a karddal itt ni!! Szóval mennyire hihetőbb lenne egy vallástól az, ha saját ünnepei lennének, amik nem kötődnek semmi előzményhez. Végül is nem kötelező téli napfordulókor születni (Persze marketingszempontól sokkal jobb). Egy másik fő bajom még van a katolikus hittel, a parancsolatok. Szerintem hiányosak. Valószínűleg a három kőtábla már nehéz lett volna, ezért az fenn maradt a hegyen. Azon az érzésem szerint két parancsolatnak mindenképpen lennie kellett, aminek az ismerete jelentősen megváltoztathatta volna a történelmet és az embereket. Ez a kettő a: 1. Tisztelj minden élőt, mert te is csak egy vagy közülük. 2. Tiszteld és fogadd el, hogy más másként gondolkodhat, akár Rólam is.

2006. december 20., szerda

Ma

A Blogtér hibája miatt a mai világmegváltó gondolataimat kénytelen vagyok holnapra halasztani. Ez a mai probléma felborította a napirendemet és így nem tudok alkalmazkodni hozzá. Holnap is lesz nap..

2006. december 19., kedd

Motorozás

Álmomban újra motoroztam, és jó volt. Egy kismotorral rohangáltam Gödön, olyan helyeken, a kertek alatt, ami a valóságban nincsen ott, illetve valahol máshol van talán. Földút volt, keskeny fűsávval a közepén, elszórtan házakkal és mindent beborító zöld növényzettel, amely mint egy alagút fala borult az út fölé, és épp ettől olyan megnyugtató és olyan jó érzés volt ott robogni. Valahogy úgy gondolom, hogy ez lehet az egyik titkos vágyam, noha a családunknak biztosan nincsen jó kapcsolata a motorokkal, sosem voltunk egy (segéd)motorizált család, ráadásul az öcsém is motorbalesetben halt meg 29 évesen. Szóval még ómennek se jó. Azzal együtt valami titokzatosan vonz ehhez, hasonló módon, mint a repüléshez. Talán a sors akarja így? Bár nekem mindig gondom volt magával a sorsszerűséggel, nem igazán hiszek benne, de ilyenkor jó rá hivatkozni. Magában a sorsban hinni kicsit olyan, mintha a személyes felelősségünket akarnánk áthárítani másra, egy tőlünk független hatalomra, és ettől megkönnyebbülhet a lelkünk. Például - 'Na nézzed meg öreg majom, már megint leöntöttem magam kávéval, miattad!' Szóval szerintem ez nem igaz, de ha valaki ettől érzi jobban magát, lelke rajta.. Viszont én csak megpróbálom egyszer azt a motorozást..

2006. december 18., hétfő

Ócska piaci barát

Ócskapiaci barát vagy ócska piaci barát? Az hiszem inkább az utóbbi. A hétvégén egy ismert magyarországi virtuális ócskapiacon barangoltam és rábukkantam egy bigyóra, ami nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem. Az akkori jó(?)barátomnak volt egy ilyenje, és nekem akkor is tetszett, gondoltam milyen remek alkalom lenne nekem is szerezni egy olyat. Teljesen ártatlanul kérdeztem egyet az eladótól, mire a sors különös fintorából kiderült, hogy az eladó éppen az az én szívbőli(????) jóbarátom, (A fene gondolta volna, hogy ebből az izéből egy darab van Magyarországon) akiről már megemlékeztem itt egy régebbi bejegyzésemben. Ő kérdezett rá, hogy nem ismerjük-e egymást, utalva a régi szép időkre. Nos valóban voltak olyanok, de így utólag a vele kapcsolatos dolgokat már nem tudom egyértelműen pozitív eseményeknek felfogni. Ő igazából egy érdekember, és gondolom akkor az volt az érdeke, hogy velem elhitesse, hogy mi valóban barátok vagyunk. Az akkori jó emlékeket mostanság már nem igazán kötném hozzá. Szóval, először próbáltam úgy tenni, mintha nem ismernénk egymást. A választott nickemből rohangál az országban több tucat (Viszont a többi hamisítvány, én vagyok az igazi. :-) ), szóval ez nem egy nehéz dolog. Erre ő egy olyat válaszolt, hogy 'Sebaj'. Alapvetően ártatlan válasz volt, de ettől az agyam ledobta a szíjat és előtört belőlem az állat. Szó szót követett, és végül az egésznek a konklúziója az lett, hogy ne személyeskedjek vele nyilvános fórumon vélt vagy valós sérelmek miatt, illetve, ha valami bajom van, akkor keressem ÉN őt fel az ismert címei egyikén. (Ami mondjuk egyfelől jogos is lehetne, ha nem töröltem volna ki mindenféle elérhetőségét és próbáltam volna az életemből is eltávolítani, de a 32 év ismeretség a mai napig, több tucat közös fénykép és egyéb akkor jónak hitt emlék az egy kicsit sok.) Úgy gondolom, hogy a történtek után, mármint ahogy a közös munkahelyünkön sorozatosan kitolt velem a hátam mögött, miközben előlrefelé igyekezett barátként feltüntetni magát, és végül is a kirúgatásomhoz is aktívan hozzájárult (Ez persze utólag jó dolog volt, de ez nem az ő érdeme.) nem nekem kellene tiszta vizet öntenem a pohárba, hanem neki. Ha ezt ő nem tudja felfogni, (vagy nem akarja) akkor valójában kár további szavakat pazarolni erre, ez egy halott ügy. Miért nem a kellemes emlékek kerülnek újra elő az emberekből? Remélem azért a jövőben ócskapiacon nem csak 'ócska' dolgokat fogok találni..

2006. december 15., péntek

Emberkert

Mióta vidéki lettem, a pesti túrákat kirándulásként fogom fel. A tegnapi nap is erről szólt, ugyanis fogorvoshoz kellett mennem. Amíg a fővároshoz kötött több dolog is, észre sem vettem, hogy mennyi minden van állandó változásban, csak éppen nap mint nap mellette járunk és ezért fel sem tűnik. Házak tűnnek el és épülnek fel a semmiből. Kedvelt és kevéssé kedvelt üzletek tűnnek el a süllyesztőben, vagy nyílnak meg ismét. Mivel volt még időm a fognyűvés előtt, taktikai hibát követtem el és betértem a Mammutba. Mentségemre legyen szólva, hogy körmömre ég a karácsonyi bevásárlás, illetve kint meglehetősen hideg lett. Ugyan nyomaszt egy kicsit maga az áruház, mert nem szeretem a tömeget, és a több szintű tereket, illetve azt a borzasztó eladni akarást, de legalább fűtenek, és arra nem lehet panasz. Annyi furcsa, illetve számomra furcsa ember(?)példány fordul meg ott, hogy az intézmény kiérdemelte a szememben a Fővárosi Emberkert megnevezést. (Végül is az elefántok már ott vannak az ajtóban, ezzel igazolva is látszik a feltételezésem, csak hát a látogatók nem vadállatok. Illetve egy részük igen - ezúton kérek elnézést a tigrisektől és a leopárdoktól, ha hozzájuk hasonlítottam valami sértőt.) Szóval érdekes lények járnak manapság áruházakba. Bementem egy műszaki  cikkeket forgalmazó boltba, (és rövid úton ki is jöttem.)  volt ott egy  hímlény a családjával, egy lánylénnyel és egy gyereklénnyel. A gyereklény kevésbé tehet az egészről, bár egy ilyen szülő mellett megalapozva látom a karrierjét. Az anyalénynek szemmel láthatólag tetszett az, ahogy a férjlény épp egy, a bemutató tévéken rúdtáncoló hölgyhöz fűzött eléggé obszcén megjegyzéseket, az áruházban előforduló több száz egyéb lény füle hallatára. Hmm. Azután könyvesboltba mentem. Legalább az volt ott, és meglepő, hogy hány ember igényli a kultúrát, legalábbis ilyenkor. Üdítő színfolt volt ez, a pár emelettel lejjebb található őserdő után. Hiába, még mindig a könyv a legjobb ajándék.

2006. december 14., csütörtök

Gázártámogatás

Manapság népszerű téma a gázártámogatás illetve a kiadásaink várható növekedése. Miről is van szó? Annak idején volt egy energiaforrás, ami gyakorlatilag bizonyos ipari folyamatok 'mellékterméke' volt, olcsón lehetett hozzájutni, főleg nagy tömegben. Ahol ez volt, ott a kutya sem kereste, ezért jó áron kezdték adni, és boldog boldogtalant rábeszéltek a használatára. Hiszen tényleg kényelmes, nem kell fát vágni, szenet behordani, salakolni, stb. Ezt az aktuális kormányok ráadásul anyagilag is támogatták. Azután fordult a világ. A mellékterméknek egyre nagyobb piaca lett, és keresett cikké vált. Akinek ilyen nőtt a kertjében, rájött arra, hogy drága pénzt ér az, amivel annak idején nem tudott mit kezdeni. Ez nem először fordult elő a történelemben, emlékezzünk például a benzinre, vagy a dízelolajra. Hát igen, ezek a kőolajszármazékok már csak ilyenek. A kormányok gondolom nem akarták cserbenhagyni a népet, ezért ha már így 'csőbe húztak' egy csomó embert. De ez a jelenlegi támogatási rendszer attól még igazságtalan. Ugyanis a gáz árát támogatja, nem alapvetően a fűtést, és nem mindenki fűt gázzal. Az állami gépezet olyan mint egy régi öreg lukas hordó. Ebből a hordóból adják a támogatást, de közben számtalan apró lukon folyik ki belőle a pénz, tehát sokkal többet kell beletenni, mint amennyit végül támogatásként visszaadnak belőle. Én, a magam laikus módján azt gondolom, hogy tőlem az állam ne szedjen be száz forintot azért, hogy abból negyvenet visszakaphassak, mint gázártámogatást. Ha a krumpli 100 forintba kerül a piacon kilónként, akkor az hosszú távon jobb nekem, ha ezért 100 forintot fizetek, mintha meg tudnám támogatással venni hatvanért, de krumpliadó címen beszednének tőlem még 100 forintot, ugyanis akkor nem olcsóbban, hanem a piaci ár felett jóval vettem meg azt a krumplit. Minden kerüljön annyiba, amennyit ér, és akkor nincs belőle vita, és ki lehet dobni azt a hordót. A baj csak az, hogy itt a hordóra új felirat kerül és a krumpliadót is másképp fogják hívni ezután.

2006. december 13., szerda

Fantáziafejlesztés

Ezen a héten a sajnálatos események miatt még nem esett szó a nők viselt dolgairól. Illetve bizonyos nő viselt dolgairól van szó, de hát nekem az a bizonyos nő a nő, az ő tettein keresztül tudom csak megítélni a nőket, mint biológiai lényeket. Az egész onnan indul ki, hogy a napi fárasztó robot és a családi kötelezettségek után (utód beáztatva, kimosva és lefektetve) az ember leül a tévé elé, hogy napi információadagját magához vegye. Élete párja ekkor még mást csinál, szemmel láthatólag nem érdekli az éppen futó műsor egészen addig, míg a műsor el nem éri a katartikus pontját, illetve majdnem eléri. A nők veleszületett, tökéletes érzéke biztosítja azt, hogy megérezzék a pillanat közelségét, és olyankor követeljék azt, hogy sürgősen kapcsoljunk át egy másik csatornára, ahol épp egy futó film közepét nézhetjük meg, mert ugyanis - te mindig olyan filmeket nézel, az engem nem érdekel, nem nézhetnénk olyanokat, ami nekem is tetszik? - (Az utóbbi időben inkább ismeret terjesztő filmeket nézek a Nat.Geo-n, a Discovery-n és történelmi filmeket a Spektrumon. Hát igen, a történelem többnyire nem arról szól, hogy apró fehér nyuszikák közösen tanakodnak a mezőn, hogy ma mit is csináljanak, mancsfeltartással szavaznak, majd testületileg virágot mennek szedni az anyukájuknak.) Ezért most már egy idő óta rendszeresen lemaradok az engem érdeklő filmek végéről. Tele van az agyam filmek 96 százalékával, és sosem tudom, hogy mi a vége. (Itt kevésbé gyakorlott férfi mondhatná, hogy át kell menni egy másik tv-hez, de ez rossz megoldás. Életem párja igényli a társaságomat és ragaszkodik, hogy közösen nézzük az általa kiválasztott filmet. Az is hibás feltételezés, hogy meghatja az érv, hogy engem érdekel a film, amit néztem, és szeretném megnézni az utolsó negyedórát is belőle, ha eddig másfél órán keresztül néztem. Ebből látszik a tapasztalatlanság hiánya. Hiába, az amatőrök mindig lebuknak.) Azért vannak a rosszak jó oldalai is, így fejlődik a fantáziám, hogy kitalálhatom a nekem tetsző véget bármelyik látott filmhez...

2006. december 12., kedd

Baleset

A tegnapi nap nem volt egy fényes nap. Szabadságon voltam, ezért csak késve tudtam meg a hírt, hogy egy kollégánk balesetet szenvedett és meghalt. Ismertem őt, és kedveltem. A polgári telephelyünk informatikusa volt, de nem állt meg a törzsfejlődés ama szintjén mint én, hanem továbbfejlődött, képességei és érdemei szerint. Ha ilyesmiről olvas az ember az újságokban, talán egy kicsit elgondolkodik rajta, de nem érez különösebb szánalmat senki iránt, ez is csak egy hír a nagyvilágból, egy esemény, ami nap mint nap megtörténik. Egy 29 éves ember nem megy többet haza. Az ember azt gondolja, hogy ilyesmi mindig csak mással történhet meg, ez a tipikus, másvalaki problémája. Azután, ha az ember a saját családjában is tapasztalja, hogy mi sem vagyunk védettek, mi is csak egy ugyanolyan család vagyunk, és velünk is történhetnek hasonló dolgok, hogy azután mi is rövid hírek lehessünk az egyik napilap rendőrségi hírek rovatában, akkor kezdjük talán egy kicsit átérezni ezt a 'másvalaki problémáját'. Főleg, ha olyan embert veszítünk el az ismerőseink közül, akit szerettünk és tiszteltünk. Mélyen lesújt és megrendít a hír, hogy Nándi nem megy többet haza és soha többet nem fogjuk egymást látni. Nyugodjál békében!

2006. december 11., hétfő

Átcímkézés

Manapság divat az átcímkézés. Azt is mondják, hogy élelmiszerhamisítás. Az én olvasatomban a hamisítás azért mást szokott jelenteni. Például, ha gombából csinálnak kolbászt és rendes kolbászként adják el, vagy a bor/must cukorfokát kristálycukorral javítják fel.  Az ominózus esetben lejárt szavatosságú termékeken 'ütötték' át a lejárati időt.  Mi is az a lejárati idő? -  Az egy olyan dátum az aktuális termék csomagolásán, ami azt jelzi, hogy  az illető dátum elmúlásával az adott terméket nem szabad  kereskedelmi forgalomba hozni.  Tehát  nem azt jelenti, hogy a cucc meg fog romlani a dátum után, lehet, hogy még sokáig jó marad, de  üzletben nem szabad árulni. A fogyasztói társadalomban nagyon fontos ez a dátum. Emiatt hatalmas készleteket, tulajdonképpen jó és élvezhető cikkeket vetünk a szemétre, mert 'mindenki' érdeke, hogy jó sok fogyjon az adott dologból. Senkit sem érdekel, hogy teljesen használható dolgokat dobunk ki, lényeg a piaci haszon. Igaz, aki átírta az adott címkén a dátumokat, ő is anyagi haszonszerzés céljából tette mindezt, tehát ezért őt is utáljuk. De azzal együtt nem gondolom, hogy alapvetően rossz terméket próbáltak volna jóként eladni, ugyanis a piac törvényei szerint a rossz dolgot csak egyszer lehet eladni. Egyszer viszont meg kellene vizsgálni azt, tiszta szívvel, hogy vajon tényleg jó-e nekünk az, hogy ennyi mindent szemétre vetünk ahelyett, hogy kevesebbel is beérnénk? (Ha valaki nem hinné ezt, meg kellene próbálnia érett camembert sajtot vennie - ez ugyanis lehetetlen. A sajt lejáratakor is nyers, legalább még 1-2 hét érlelés szükséges az igazán finom íz előállításához. Ezután kérdem én - miért nem tudom ezt így megvásárolni a boltban?)

2006. december 8., péntek

Ünnepek

Közeleg a Karácsony és egyre nagyobb teher mindenkinek a családban a megfelelő ajándék kiválasztása. Emlékeim szerint régebben ez sokkal egyszerűbb volt. Mi lehet ennek az oka? Lélekben ennyivel cizelláltabbak lettünk talán, vagy csak a korral együtt jár? Nem tudom. A gyermeki énem még mindig igényli azt az érzést, ami az ajándékok kicsomagolásával járt, illetve a megelőző feszült várakozást, amíg a csengő meg nem szólalt, és a családi kórus fel nem sorakozott a fa körül, hogy elénekeljük a 'Mennyből az angyal'-t. Ezután felgyúlnak a fények, és kezdődik az izgatott csomagolás. Manapság már családi megállapodás az, hogy a gyerekek kapnak csak ajándékot, a felnőttek úgyis megveszik maguknak azt, amit akarnak, és ez tulajdonképpen igaz is, de valahol mégiscsak hiányzik az a kis idő, amit ilyenkor a másikra költünk és az érzés, hogy lássuk, a másiknak tetszik az, amit választottunk. Mindenki a kényelem irányába mozdul a családban is. Lehet, hogy nem is olyan jó dolog felnőttnek lenni?

2006. december 7., csütörtök

Névnapok

Amikor idejöttem ehhez a céghez, szokás volt az, hogy a kollégák egymást köszöntsék névnapjuk és egyéb ünnepek alkalmával. Ezt egy jó szokásnak tartottam ebben a mai, rohanó világban, és lelkesen igyekeztem csatlakozni is hozzá. Azután teltek múltak az évek és azon vettem magam észre, hogy szinte csak nekem lett fontos ez az egész, a többiek inkább teherként élték meg ezt, még akkor is, ha a lényegi, szervezési, bevásárlási része nem rájuk hárult. Mi történt az emberekkel? Mi lelte azokat a kollégákat, jóbarátokat, akik azelőtt gondoltak egymásra? Mostanság mindenki csak magára gondol, a legkisebb kezdeményezés is saját hamvába roskad össze rövid idő alatt. Eddig fontos volt, és most nem lényegesek azok az emberek nekünk, akikkel életünk egy jelentős részét minimum összezárva, de jobb esetben együtt dolgozva (és együtt dolgozva) töltjük? Vannak akik személyes zaklatásként értelmezik a kezdeményezést is, úgyhogy én le is tettem róla. A magam részéről igyekszem a nekem fontos emberekről megemlékezni, de igazából csak a magam megnyugtatása végett, illetve, hogy talán megtudhassák, hogy fontosak nekem, kellemes részei az életemnek. A többi meg nem számít..

2006. december 6., szerda

Kiszúrás a kiszúrókkal

Ma nem a szokott időben jöttem, mert el kellett ugranom Vácra tüdőszűrésre, mert már régen nem voltam, és menetrendszerűen szoktak ilyesmivel 'zaklatni'. Persze jogosan, de eddig sosem jutottam hozzá. Igazából nem sok értelmét látom az efféle szűrővizsgálatnak, de ez egy másik bejegyzés lesz egyszer. Talán. Szóval Pest felé, ismételten tüntettek a demokrácia buzgó hívei azzal, hogy Gödnél elállták a munkába igyekvők útját azzal a megfontolással, hogy ha ők nem dolgoznak, ne dolgozzon más se. (Egy korábbi gondolatban már leírtam ennek az értelmét, úgyhogy most nem mennék mélyebben bele.) Most azonban a rendőrség végre azt csinálja ami a dolga, és mellesleg jól ki is szúr ezekkel az idiótákkal azzal, hogy Pest felé egyirányúsította a 2/A utat. Vác irányába nem engednek fel senkit a pályára, a forgalmat a régi 2-es út felé terelik el. Így a demokraták is örülhetnek, mert lezártak, de semmire sem mentek vele, mert a forgalom a saját ritmusában haladt, sőt , nyugodtan lehetett előzni, mert nem volt szembeforgalom. szóval a rendőrségnek jár a piros pont, a 'tüntetők' meg levonhatnák a konzekvenciát és végre elmehetnének oda, ahova gondolom..

2006. december 5., kedd

Apró örömök

Minden diktatúrában, így a házasságomban is, érik az embert apróbb örömök, amik ugyan nem kapcsolódnak magához az intézményhez, de jólesően, kellemesen melengetik az ember szívét.. Időnként meg szoktam nézni, hogy milyen lenyomatot hagyok a világhálón, egyúttal az örökkévalóságban, és megdöbbentem, mert egy játékokkal foglalkozó oldal nyilvántartja a játékfejlesztőket, és ott van egy külön nekem szentelt oldal is, emlékeztetve arra, hogy egy pár SEGA játék fejlesztésében én is tevékenyen részt vettem. Jó érzés ezt így látni, hogy teljesen ismeretlenül (nem beszéltünk össze, és nem a magam fényezése miatt) egy mauzóleumot állítottak és én ennek a tagja lehetek, olyan miatt, ami egykor az életem része volt, mára már a múlt ködébe veszett. Az ilyesmi mindig nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem. Jó idők voltak azok, noha csúf véget értek.

2006. december 4., hétfő

Nők újra

Lassan másról se fog szólni a blogom, mint a nők viselt dolgairól. Valaki, még azt a következtetést vonhatja le, hogy nem szeretem a nőket, pedig de. Bízok benne, hogy létezik egy tökéletes, egy ideális nő, mint Lilu az Ötödik elem című filmből - de ő már foglalt. Amíg meg nem találom, nekem jutott a népszerűtlennek tűnő feladat, hogy a többi, kevéssé tökéletes nő mesterkedéseiről lerántsam a leplet. Ebben a tevékenységben szellemi atyám dr Bartha András. Titkon van olyan elképzelésem, hogy emiatt cudar halált fogok halni, testemet egy sikátorban találják meg, egy melltartóval megfojtva. Szóval: - Egy nőnek teljesen természetes az, hogy az ő szava dönt egy férfiéval szemben. Ez egy axióma. A gond akkor kezd előállni, ha egy másik férfiről is szó van, akinek szintén van egy feljebbvalója, és az első nő rájön arra, hogy az ő hatalma csak a saját beosztottjára terjed ki, és a másikra nem, bárhogy is szeretné. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a két nő megtépi egy mást és mi meg békésen, egymásra kacsintva élvezzük a dolgot. Hiába, a rabszolgáknak is kijár néha a szórakozás..