2006. október 19., csütörtök

Ügyintézés

Tegnap ügyintézni voltam, illetve csak részben voltam. Kezdődött azzal, hogy bedobtak egy papírt, hogy lecserélnék a vízórát, és, hogy ez nem szabadon választott program, mert kötelező. A papíron természetesen semmi elérhetőség, csak az, hogy szerdán legyek szíves kilenc és tizenhat óra között otthon lenni, mert jönnek. Erre egy kicsit elborult az agyam, hogyha egy fogorvos be tud hívni időre (Olyan fogorvoshoz járok, aki tényleg tud!) akkor talán egy vízóracserélő is meg tudja mondani, hogy mikor jönne, legalább két órás intervallumban, ezért úgy döntöttem telefonálni fogok. Szolid három lépésben el is jutottam a célszemélyhez, közben kedves hangú nénikkel beszélve, és csodák csodája meg tudtam velük beszélni azt, hogy az emberek felhívjanak, ha már negyedórányira lesznek a háztól. Ez teljesen természetes lenne amúgy, azt nem értem, miért kell ezt kérni, főleg egy szolgáltatótól, akinek az lenne a dolga, hogy szolgáltat. Elvégre fizetek érte! De mint kiderült ez volt a nap pozitív része. Emberek felhívtak, én mentem, kapuban találkoztunk, kicserélték az órát pikk-pakk, az egész volt kb tíz perc, mindenki ment a dolgára, és nem kellett kivennem egy egész nap szabit feleslegesen. De naivan azt gondoltam, ha már úgyis elkértem magam, elmegyek az önkormányzathoz, az építési osztályról kikérni a házunk terveit. Mikorra odaértem, már a portásig jutottam csak, aki közölte, hogy az ügyintézők egy órás ebédszünetüket töltik, és azalatt nem lehet őket zavarni. Én eddig azt hittem, hogy az önkormányzatok a lakókért vannak úgy alapvetően. Az ügyfélfogadási idő amúgy se ügyfélbarát, ha valamit el akarsz intézni, amúgy is ki kell venni szabit, mert mondjuk 8-16-ig vannak bent, amikor a tisztességes állampolgár maga is dolgozik. Ezt végül is még nagy nehezen megértem, hiszen valahol ők is tisztességes állampolgárok. De mindeközben állandóan azért sírnak, hogy a jövedelmük nem versenyképes. De kérdem én, mitől kellene versenyképes jövedelmüknek lenni, ha nem akarnak versenyképesen dolgozni? Én nyolc órát dolgozom és ledolgoztatják velem az ebédidőmet is. Ők a félfogadási időből egy órát töltenek ebédeléssel. Nem luxus ez a mai Magyarországon?

Nincsenek megjegyzések: