2006. december 30., szombat

Fotók

Jelentem, úgy döntöttem, hogy saját fotók publikálására blogot hozok létre. Nem szeretném keverni a dolgokat, itt elsősorban prózai információt gondoltam megjeleníteni, ott a terep inkább a képeké. Szívesen fogadok építő jellegű kritikát a 'művekkel' kapcsolatban. Alapelvem, de ott is leírtam, hogy a képeken semmi módosító eljárást nem hajtok végre, még a kivágást sem változtatom meg. Utólag már én is okosabb szoktam lenni, szinte mindegyiket már másként csinálnám, de mindez a pakli része..

2006. december 28., csütörtök

Közös ló

Van egy közös lovam. Illetve egészen pontosan egy közös utánfutónk, amit felesben vettünk egy kollégámmal/barátommal. Közösen tartjuk fenn, és bújában bajában is közösen osztozunk. Jó vétel volt, bár kissé koros, és egy kicsit kóros is, de jó szolgálatot tett az eddigi költözködéseink során. A múltkor sikerült lehúznom róla az elektromos csatlakozást (ugyanis mindent lecsatoltam róla annak az egynek a kivételével) így rövid úton megszabadítottam a csatlakozót magától a járműtől. Akkor nekifogtam és újrakötöttem. Megdöbbentem azon, hogy a kollégám/barátom milyen minőségben csinálta meg azután, hogy az udvarában a fenti szerkezetet lerágták a kutyái. Én mindenesetre szépen megoldottam, a drótvégeket leónoztam, a csatlakozásokat forrasztottam. Viszont ezzel sikerült igazolnom egy elméletet is, amely remekül alkalmazható erre az esetre is. A hibázás nagyban elkerülhető nem csak azzal, ha valamit tökéletesen oldunk meg, de akkor sem fogunk tévedni, ha nem csinálunk semmit. Mert aki dolgozik, az sokszor hibázik, sőt el is szokta 'kúrni' (szerencsére ez a szó már nem számít csúnyának, lassan az iskolai tankönyvekbe is be fog lopózni. :-)) Ellenben aki nem tesz semmit, az el se ronthatja. Távol álljon tőlem bármiféle politikai párhuzam. A másik általam igazolt elmélet az - Amit el lehet rontani, azt el is rontják - Nekem is sikerült két drótot megcserélni, úgyhogy a tegnap délutánom az agresszív hibakeresés jegyében telt el. De végül is minden megoldódott, a hiba meglett és meg lett javítva is. A ráncok kisimultak, a tekintetek az addigi morc kifejezésről mosolyba váltottak át, eljött a boldogság kora, mindenki megnyugodott, a zenekar nyugodni tért. Vége, stáblista..

2006. december 27., szerda

Karácsonyi utóhangok

Véget ért a karácsony. Ez volt az életem harmincnyolcadik karácsonya, és úgy érzem egyre laposabb lesz maga az ünnep. Ha elélek száz évig, akkor lehet, hogy már meg se tartjuk. Bár a memóriám jelenlegi állapotából tendenciát képezve azt biztosan nem fogom már tudni, hova tettem a díszeket. De nem baj, ha júliusban elkezdem keresni őket, karácsonyra egész biztosan meglesznek.. Szóval családi megállapodás szerint, az összes ünnepet minimálverzióban adjuk elő, igazi ajándékokat csak az utódok kapnak, mi apróságokkal kedveskedünk egymásnak. Ez ellen csak a bennem élő gyermek tiltakozik, de mióta van egy tisztességes családban szava a gyermeknek? Lelkemnek a gyermeki felét ezért megfenyegettem, hogy kukoricán fogom térdepeltetni, és nem nézi meg az esti mesét. Csak az a megnyugtató, hogy a belső konfliktuskezelésem még működik. A gyerek viszont kapott egy remek könyvet - Sue Townsend - A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója és egy ígéretet, hogy a maradék 4 kötetet is meg fogja kapni. Szerintem nagyon aranyos könyv, főleg így, hogy az ember blogol. Sajnos csak ~230 oldal és bár tegnap délután kezdtem, ma reggelre véget is ért. Állhatok neki még egyszer..

2006. december 25., hétfő

Karácsonyi almás sertéshús

Egy új, általam megalkotott és embereken kipróbált recepttel kívánok bekerülni a nagy magyar gasztronómiai panteonba. Ez volt a karácsonyi vacsoránk, és a várakozásaimon felül lett jó. Nem is gondoltam volna. Íme:
Hozzávalók:
  • 4 szelet sertéshús (comb volt, de lehet, hogy a karaj jobb lenne)
  • 1 kis teavaj
  • 2 db nagy édes alma
  • 1 dl tejszín
  • 1 db közepes narancs leve
  • 0.5 dl narancslikőr
  • só, kevés szurokfű
A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk és az előzőleg minkét oldalán megsózott, fűszerezett sertéshús szeleteket kérgesítjük. Azután a serpenyőből kiszedve pihentetjük. A maradék vajba helyezzük a szeletekre vágott almát, rácsavarjuk a narancs levét és hozzáadjuk a likőrt. Addig főzzük, míg az alma meg nem puhul. A serpenyőbe visszahelyezzük a hússzeleteket, és az edényt alufóliával lefedve 200 fokos sütőben 60 percig sütjük. Az idő leteltével, a serpenyőből újra kivesszük a húst, hozzáadjuk a tejszínt, összefőzzük, majd a mártást botmixerrel homogén állagúra turmixoljuk. A mártásba visszahelyezzük a hússzeleteket, és alufólia alatt további 30 percig sütjük. Krumplipürével tálaljuk.

2006. december 24., vasárnap

Boldog karácsonyt

'Boldog karácsonyt!' - ez hallatszik manapság mindenhol és mindenből. Már lassan köszönésként mondjuk másoknak, ismerősnek és ismeretlennek egyaránt, és viszonzásként nekünk is mondják. Vajon komolyan is gondoljuk mindezt, vagy csak gépiesen válaszolunk, mert nem akarunk 'bunkónak' tűnni? Nem tudom. Jobban belegondolva én is gépiesen használom, de nem érzem sokszor a mögöttes tartalmat. Nem tudom, hogy a másik valóban boldog-e, és nem tudom azt sem, hogy mivel tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy a másik tényleg boldog ünnepként élje meg a karácsonyt. A megoldás nem egyszerű, még gondolkoznom kell ezen..

2006. december 22., péntek

Lélek

Szoktak foglalkoztatni az utóbbi időben filozófiai jellegű gondolatok is. Ilyen például a lélek ügye - ugye? (Bocs.) Szóval van-e olyan, hogy lélek és ha van, akkor mi az? Szögre tudom-e akasztani, miközben vásárolni megyek, vagy életem végén ő akasztja-e szögre a testemet, hogy egy újat keressen magának? Ez olyan ember az emberben dolog, vagy valami kozmikus dolog türemkedik bele egy darab húsba egy időre? Az életünk amúgy is néhány fehérjének  és aminosavnak a szeszélyes játékának tűnik egy természetnek nevezett kaszinóban. Ezeken a kérdéseken a pszichológusok és filozófusok hada egész jól megél már évezredek óta, úgyhogy én se most gondoltam végérvényesen megoldani, csak néha az eszembe jut. Nem csak a görcsös erőlködés szülte ezt a lélek dolgot, hogy ki tudjuk mutatni, hogy mi a különbség egy ember és egy nem ember között? Illetve kimutatni nem tudjuk, de olyan jól esik hivatkozni rá..

2006. december 21., csütörtök

Ünnepek

A tegnapi világmegváltó gondolatokat elrakom máskorra, ma újak támadtak. A mélységesen vallásos érzelműektől előre is elnézést kérek, de nem kötelező egyetérteni velem, illetve minden tévedésemért kész vagyok vállalni a felelősséget. Ezt szívesen megbeszélem a főnökükkel, közvetlenül a purgatóriumba kerülésem előtt. Szóval az ünnepeken (és közvetve a valláson) gondolkodtam. Olvastam, hogy karácsony táján a katolikus vallás keletkezését megelőzően egy csomó, régebbi 'vallás' is jelentős ünnepeket tartott. Többek között a rómaiak, illetve egynémely barbár hordák is. Tulajdonképpen van mit ünnepelni, hisz karácsony majdnem egybeesik a téli napforduló idejével, ami önmagában is egy jelentős esemény. Gondolom, a vallások születésének hajnalán, a vének tanácsa erősen törhette a fejét azon, hogy a meglévő pogány ünnepeket hogy lehetne új köntösbe csomagolni, hogy eladhatóvá váljon, mert hogy lehetne egy barbárt meggyőzni arról, hogy a hitem jobb mint az övé, ha az megkérdezi - Március negyvenötödike nálatok szabadnap? - Nem, nálunk munkanap. - Hmm, én akkor szoktam elmenni sörözni a haverokkal.. Nem kell.. Persze jóval egyszerűbb a keresztes lovagok filozófiája - Ha nem térsz át, levágom a fejed ezzel a karddal itt ni!! Szóval mennyire hihetőbb lenne egy vallástól az, ha saját ünnepei lennének, amik nem kötődnek semmi előzményhez. Végül is nem kötelező téli napfordulókor születni (Persze marketingszempontól sokkal jobb). Egy másik fő bajom még van a katolikus hittel, a parancsolatok. Szerintem hiányosak. Valószínűleg a három kőtábla már nehéz lett volna, ezért az fenn maradt a hegyen. Azon az érzésem szerint két parancsolatnak mindenképpen lennie kellett, aminek az ismerete jelentősen megváltoztathatta volna a történelmet és az embereket. Ez a kettő a: 1. Tisztelj minden élőt, mert te is csak egy vagy közülük. 2. Tiszteld és fogadd el, hogy más másként gondolkodhat, akár Rólam is.

2006. december 20., szerda

Ma

A Blogtér hibája miatt a mai világmegváltó gondolataimat kénytelen vagyok holnapra halasztani. Ez a mai probléma felborította a napirendemet és így nem tudok alkalmazkodni hozzá. Holnap is lesz nap..

2006. december 19., kedd

Motorozás

Álmomban újra motoroztam, és jó volt. Egy kismotorral rohangáltam Gödön, olyan helyeken, a kertek alatt, ami a valóságban nincsen ott, illetve valahol máshol van talán. Földút volt, keskeny fűsávval a közepén, elszórtan házakkal és mindent beborító zöld növényzettel, amely mint egy alagút fala borult az út fölé, és épp ettől olyan megnyugtató és olyan jó érzés volt ott robogni. Valahogy úgy gondolom, hogy ez lehet az egyik titkos vágyam, noha a családunknak biztosan nincsen jó kapcsolata a motorokkal, sosem voltunk egy (segéd)motorizált család, ráadásul az öcsém is motorbalesetben halt meg 29 évesen. Szóval még ómennek se jó. Azzal együtt valami titokzatosan vonz ehhez, hasonló módon, mint a repüléshez. Talán a sors akarja így? Bár nekem mindig gondom volt magával a sorsszerűséggel, nem igazán hiszek benne, de ilyenkor jó rá hivatkozni. Magában a sorsban hinni kicsit olyan, mintha a személyes felelősségünket akarnánk áthárítani másra, egy tőlünk független hatalomra, és ettől megkönnyebbülhet a lelkünk. Például - 'Na nézzed meg öreg majom, már megint leöntöttem magam kávéval, miattad!' Szóval szerintem ez nem igaz, de ha valaki ettől érzi jobban magát, lelke rajta.. Viszont én csak megpróbálom egyszer azt a motorozást..

2006. december 18., hétfő

Ócska piaci barát

Ócskapiaci barát vagy ócska piaci barát? Az hiszem inkább az utóbbi. A hétvégén egy ismert magyarországi virtuális ócskapiacon barangoltam és rábukkantam egy bigyóra, ami nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem. Az akkori jó(?)barátomnak volt egy ilyenje, és nekem akkor is tetszett, gondoltam milyen remek alkalom lenne nekem is szerezni egy olyat. Teljesen ártatlanul kérdeztem egyet az eladótól, mire a sors különös fintorából kiderült, hogy az eladó éppen az az én szívbőli(????) jóbarátom, (A fene gondolta volna, hogy ebből az izéből egy darab van Magyarországon) akiről már megemlékeztem itt egy régebbi bejegyzésemben. Ő kérdezett rá, hogy nem ismerjük-e egymást, utalva a régi szép időkre. Nos valóban voltak olyanok, de így utólag a vele kapcsolatos dolgokat már nem tudom egyértelműen pozitív eseményeknek felfogni. Ő igazából egy érdekember, és gondolom akkor az volt az érdeke, hogy velem elhitesse, hogy mi valóban barátok vagyunk. Az akkori jó emlékeket mostanság már nem igazán kötném hozzá. Szóval, először próbáltam úgy tenni, mintha nem ismernénk egymást. A választott nickemből rohangál az országban több tucat (Viszont a többi hamisítvány, én vagyok az igazi. :-) ), szóval ez nem egy nehéz dolog. Erre ő egy olyat válaszolt, hogy 'Sebaj'. Alapvetően ártatlan válasz volt, de ettől az agyam ledobta a szíjat és előtört belőlem az állat. Szó szót követett, és végül az egésznek a konklúziója az lett, hogy ne személyeskedjek vele nyilvános fórumon vélt vagy valós sérelmek miatt, illetve, ha valami bajom van, akkor keressem ÉN őt fel az ismert címei egyikén. (Ami mondjuk egyfelől jogos is lehetne, ha nem töröltem volna ki mindenféle elérhetőségét és próbáltam volna az életemből is eltávolítani, de a 32 év ismeretség a mai napig, több tucat közös fénykép és egyéb akkor jónak hitt emlék az egy kicsit sok.) Úgy gondolom, hogy a történtek után, mármint ahogy a közös munkahelyünkön sorozatosan kitolt velem a hátam mögött, miközben előlrefelé igyekezett barátként feltüntetni magát, és végül is a kirúgatásomhoz is aktívan hozzájárult (Ez persze utólag jó dolog volt, de ez nem az ő érdeme.) nem nekem kellene tiszta vizet öntenem a pohárba, hanem neki. Ha ezt ő nem tudja felfogni, (vagy nem akarja) akkor valójában kár további szavakat pazarolni erre, ez egy halott ügy. Miért nem a kellemes emlékek kerülnek újra elő az emberekből? Remélem azért a jövőben ócskapiacon nem csak 'ócska' dolgokat fogok találni..

2006. december 15., péntek

Emberkert

Mióta vidéki lettem, a pesti túrákat kirándulásként fogom fel. A tegnapi nap is erről szólt, ugyanis fogorvoshoz kellett mennem. Amíg a fővároshoz kötött több dolog is, észre sem vettem, hogy mennyi minden van állandó változásban, csak éppen nap mint nap mellette járunk és ezért fel sem tűnik. Házak tűnnek el és épülnek fel a semmiből. Kedvelt és kevéssé kedvelt üzletek tűnnek el a süllyesztőben, vagy nyílnak meg ismét. Mivel volt még időm a fognyűvés előtt, taktikai hibát követtem el és betértem a Mammutba. Mentségemre legyen szólva, hogy körmömre ég a karácsonyi bevásárlás, illetve kint meglehetősen hideg lett. Ugyan nyomaszt egy kicsit maga az áruház, mert nem szeretem a tömeget, és a több szintű tereket, illetve azt a borzasztó eladni akarást, de legalább fűtenek, és arra nem lehet panasz. Annyi furcsa, illetve számomra furcsa ember(?)példány fordul meg ott, hogy az intézmény kiérdemelte a szememben a Fővárosi Emberkert megnevezést. (Végül is az elefántok már ott vannak az ajtóban, ezzel igazolva is látszik a feltételezésem, csak hát a látogatók nem vadállatok. Illetve egy részük igen - ezúton kérek elnézést a tigrisektől és a leopárdoktól, ha hozzájuk hasonlítottam valami sértőt.) Szóval érdekes lények járnak manapság áruházakba. Bementem egy műszaki  cikkeket forgalmazó boltba, (és rövid úton ki is jöttem.)  volt ott egy  hímlény a családjával, egy lánylénnyel és egy gyereklénnyel. A gyereklény kevésbé tehet az egészről, bár egy ilyen szülő mellett megalapozva látom a karrierjét. Az anyalénynek szemmel láthatólag tetszett az, ahogy a férjlény épp egy, a bemutató tévéken rúdtáncoló hölgyhöz fűzött eléggé obszcén megjegyzéseket, az áruházban előforduló több száz egyéb lény füle hallatára. Hmm. Azután könyvesboltba mentem. Legalább az volt ott, és meglepő, hogy hány ember igényli a kultúrát, legalábbis ilyenkor. Üdítő színfolt volt ez, a pár emelettel lejjebb található őserdő után. Hiába, még mindig a könyv a legjobb ajándék.

2006. december 14., csütörtök

Gázártámogatás

Manapság népszerű téma a gázártámogatás illetve a kiadásaink várható növekedése. Miről is van szó? Annak idején volt egy energiaforrás, ami gyakorlatilag bizonyos ipari folyamatok 'mellékterméke' volt, olcsón lehetett hozzájutni, főleg nagy tömegben. Ahol ez volt, ott a kutya sem kereste, ezért jó áron kezdték adni, és boldog boldogtalant rábeszéltek a használatára. Hiszen tényleg kényelmes, nem kell fát vágni, szenet behordani, salakolni, stb. Ezt az aktuális kormányok ráadásul anyagilag is támogatták. Azután fordult a világ. A mellékterméknek egyre nagyobb piaca lett, és keresett cikké vált. Akinek ilyen nőtt a kertjében, rájött arra, hogy drága pénzt ér az, amivel annak idején nem tudott mit kezdeni. Ez nem először fordult elő a történelemben, emlékezzünk például a benzinre, vagy a dízelolajra. Hát igen, ezek a kőolajszármazékok már csak ilyenek. A kormányok gondolom nem akarták cserbenhagyni a népet, ezért ha már így 'csőbe húztak' egy csomó embert. De ez a jelenlegi támogatási rendszer attól még igazságtalan. Ugyanis a gáz árát támogatja, nem alapvetően a fűtést, és nem mindenki fűt gázzal. Az állami gépezet olyan mint egy régi öreg lukas hordó. Ebből a hordóból adják a támogatást, de közben számtalan apró lukon folyik ki belőle a pénz, tehát sokkal többet kell beletenni, mint amennyit végül támogatásként visszaadnak belőle. Én, a magam laikus módján azt gondolom, hogy tőlem az állam ne szedjen be száz forintot azért, hogy abból negyvenet visszakaphassak, mint gázártámogatást. Ha a krumpli 100 forintba kerül a piacon kilónként, akkor az hosszú távon jobb nekem, ha ezért 100 forintot fizetek, mintha meg tudnám támogatással venni hatvanért, de krumpliadó címen beszednének tőlem még 100 forintot, ugyanis akkor nem olcsóbban, hanem a piaci ár felett jóval vettem meg azt a krumplit. Minden kerüljön annyiba, amennyit ér, és akkor nincs belőle vita, és ki lehet dobni azt a hordót. A baj csak az, hogy itt a hordóra új felirat kerül és a krumpliadót is másképp fogják hívni ezután.

2006. december 13., szerda

Fantáziafejlesztés

Ezen a héten a sajnálatos események miatt még nem esett szó a nők viselt dolgairól. Illetve bizonyos nő viselt dolgairól van szó, de hát nekem az a bizonyos nő a nő, az ő tettein keresztül tudom csak megítélni a nőket, mint biológiai lényeket. Az egész onnan indul ki, hogy a napi fárasztó robot és a családi kötelezettségek után (utód beáztatva, kimosva és lefektetve) az ember leül a tévé elé, hogy napi információadagját magához vegye. Élete párja ekkor még mást csinál, szemmel láthatólag nem érdekli az éppen futó műsor egészen addig, míg a műsor el nem éri a katartikus pontját, illetve majdnem eléri. A nők veleszületett, tökéletes érzéke biztosítja azt, hogy megérezzék a pillanat közelségét, és olyankor követeljék azt, hogy sürgősen kapcsoljunk át egy másik csatornára, ahol épp egy futó film közepét nézhetjük meg, mert ugyanis - te mindig olyan filmeket nézel, az engem nem érdekel, nem nézhetnénk olyanokat, ami nekem is tetszik? - (Az utóbbi időben inkább ismeret terjesztő filmeket nézek a Nat.Geo-n, a Discovery-n és történelmi filmeket a Spektrumon. Hát igen, a történelem többnyire nem arról szól, hogy apró fehér nyuszikák közösen tanakodnak a mezőn, hogy ma mit is csináljanak, mancsfeltartással szavaznak, majd testületileg virágot mennek szedni az anyukájuknak.) Ezért most már egy idő óta rendszeresen lemaradok az engem érdeklő filmek végéről. Tele van az agyam filmek 96 százalékával, és sosem tudom, hogy mi a vége. (Itt kevésbé gyakorlott férfi mondhatná, hogy át kell menni egy másik tv-hez, de ez rossz megoldás. Életem párja igényli a társaságomat és ragaszkodik, hogy közösen nézzük az általa kiválasztott filmet. Az is hibás feltételezés, hogy meghatja az érv, hogy engem érdekel a film, amit néztem, és szeretném megnézni az utolsó negyedórát is belőle, ha eddig másfél órán keresztül néztem. Ebből látszik a tapasztalatlanság hiánya. Hiába, az amatőrök mindig lebuknak.) Azért vannak a rosszak jó oldalai is, így fejlődik a fantáziám, hogy kitalálhatom a nekem tetsző véget bármelyik látott filmhez...

2006. december 12., kedd

Baleset

A tegnapi nap nem volt egy fényes nap. Szabadságon voltam, ezért csak késve tudtam meg a hírt, hogy egy kollégánk balesetet szenvedett és meghalt. Ismertem őt, és kedveltem. A polgári telephelyünk informatikusa volt, de nem állt meg a törzsfejlődés ama szintjén mint én, hanem továbbfejlődött, képességei és érdemei szerint. Ha ilyesmiről olvas az ember az újságokban, talán egy kicsit elgondolkodik rajta, de nem érez különösebb szánalmat senki iránt, ez is csak egy hír a nagyvilágból, egy esemény, ami nap mint nap megtörténik. Egy 29 éves ember nem megy többet haza. Az ember azt gondolja, hogy ilyesmi mindig csak mással történhet meg, ez a tipikus, másvalaki problémája. Azután, ha az ember a saját családjában is tapasztalja, hogy mi sem vagyunk védettek, mi is csak egy ugyanolyan család vagyunk, és velünk is történhetnek hasonló dolgok, hogy azután mi is rövid hírek lehessünk az egyik napilap rendőrségi hírek rovatában, akkor kezdjük talán egy kicsit átérezni ezt a 'másvalaki problémáját'. Főleg, ha olyan embert veszítünk el az ismerőseink közül, akit szerettünk és tiszteltünk. Mélyen lesújt és megrendít a hír, hogy Nándi nem megy többet haza és soha többet nem fogjuk egymást látni. Nyugodjál békében!

2006. december 11., hétfő

Átcímkézés

Manapság divat az átcímkézés. Azt is mondják, hogy élelmiszerhamisítás. Az én olvasatomban a hamisítás azért mást szokott jelenteni. Például, ha gombából csinálnak kolbászt és rendes kolbászként adják el, vagy a bor/must cukorfokát kristálycukorral javítják fel.  Az ominózus esetben lejárt szavatosságú termékeken 'ütötték' át a lejárati időt.  Mi is az a lejárati idő? -  Az egy olyan dátum az aktuális termék csomagolásán, ami azt jelzi, hogy  az illető dátum elmúlásával az adott terméket nem szabad  kereskedelmi forgalomba hozni.  Tehát  nem azt jelenti, hogy a cucc meg fog romlani a dátum után, lehet, hogy még sokáig jó marad, de  üzletben nem szabad árulni. A fogyasztói társadalomban nagyon fontos ez a dátum. Emiatt hatalmas készleteket, tulajdonképpen jó és élvezhető cikkeket vetünk a szemétre, mert 'mindenki' érdeke, hogy jó sok fogyjon az adott dologból. Senkit sem érdekel, hogy teljesen használható dolgokat dobunk ki, lényeg a piaci haszon. Igaz, aki átírta az adott címkén a dátumokat, ő is anyagi haszonszerzés céljából tette mindezt, tehát ezért őt is utáljuk. De azzal együtt nem gondolom, hogy alapvetően rossz terméket próbáltak volna jóként eladni, ugyanis a piac törvényei szerint a rossz dolgot csak egyszer lehet eladni. Egyszer viszont meg kellene vizsgálni azt, tiszta szívvel, hogy vajon tényleg jó-e nekünk az, hogy ennyi mindent szemétre vetünk ahelyett, hogy kevesebbel is beérnénk? (Ha valaki nem hinné ezt, meg kellene próbálnia érett camembert sajtot vennie - ez ugyanis lehetetlen. A sajt lejáratakor is nyers, legalább még 1-2 hét érlelés szükséges az igazán finom íz előállításához. Ezután kérdem én - miért nem tudom ezt így megvásárolni a boltban?)

2006. december 8., péntek

Ünnepek

Közeleg a Karácsony és egyre nagyobb teher mindenkinek a családban a megfelelő ajándék kiválasztása. Emlékeim szerint régebben ez sokkal egyszerűbb volt. Mi lehet ennek az oka? Lélekben ennyivel cizelláltabbak lettünk talán, vagy csak a korral együtt jár? Nem tudom. A gyermeki énem még mindig igényli azt az érzést, ami az ajándékok kicsomagolásával járt, illetve a megelőző feszült várakozást, amíg a csengő meg nem szólalt, és a családi kórus fel nem sorakozott a fa körül, hogy elénekeljük a 'Mennyből az angyal'-t. Ezután felgyúlnak a fények, és kezdődik az izgatott csomagolás. Manapság már családi megállapodás az, hogy a gyerekek kapnak csak ajándékot, a felnőttek úgyis megveszik maguknak azt, amit akarnak, és ez tulajdonképpen igaz is, de valahol mégiscsak hiányzik az a kis idő, amit ilyenkor a másikra költünk és az érzés, hogy lássuk, a másiknak tetszik az, amit választottunk. Mindenki a kényelem irányába mozdul a családban is. Lehet, hogy nem is olyan jó dolog felnőttnek lenni?

2006. december 7., csütörtök

Névnapok

Amikor idejöttem ehhez a céghez, szokás volt az, hogy a kollégák egymást köszöntsék névnapjuk és egyéb ünnepek alkalmával. Ezt egy jó szokásnak tartottam ebben a mai, rohanó világban, és lelkesen igyekeztem csatlakozni is hozzá. Azután teltek múltak az évek és azon vettem magam észre, hogy szinte csak nekem lett fontos ez az egész, a többiek inkább teherként élték meg ezt, még akkor is, ha a lényegi, szervezési, bevásárlási része nem rájuk hárult. Mi történt az emberekkel? Mi lelte azokat a kollégákat, jóbarátokat, akik azelőtt gondoltak egymásra? Mostanság mindenki csak magára gondol, a legkisebb kezdeményezés is saját hamvába roskad össze rövid idő alatt. Eddig fontos volt, és most nem lényegesek azok az emberek nekünk, akikkel életünk egy jelentős részét minimum összezárva, de jobb esetben együtt dolgozva (és együtt dolgozva) töltjük? Vannak akik személyes zaklatásként értelmezik a kezdeményezést is, úgyhogy én le is tettem róla. A magam részéről igyekszem a nekem fontos emberekről megemlékezni, de igazából csak a magam megnyugtatása végett, illetve, hogy talán megtudhassák, hogy fontosak nekem, kellemes részei az életemnek. A többi meg nem számít..

2006. december 6., szerda

Kiszúrás a kiszúrókkal

Ma nem a szokott időben jöttem, mert el kellett ugranom Vácra tüdőszűrésre, mert már régen nem voltam, és menetrendszerűen szoktak ilyesmivel 'zaklatni'. Persze jogosan, de eddig sosem jutottam hozzá. Igazából nem sok értelmét látom az efféle szűrővizsgálatnak, de ez egy másik bejegyzés lesz egyszer. Talán. Szóval Pest felé, ismételten tüntettek a demokrácia buzgó hívei azzal, hogy Gödnél elállták a munkába igyekvők útját azzal a megfontolással, hogy ha ők nem dolgoznak, ne dolgozzon más se. (Egy korábbi gondolatban már leírtam ennek az értelmét, úgyhogy most nem mennék mélyebben bele.) Most azonban a rendőrség végre azt csinálja ami a dolga, és mellesleg jól ki is szúr ezekkel az idiótákkal azzal, hogy Pest felé egyirányúsította a 2/A utat. Vác irányába nem engednek fel senkit a pályára, a forgalmat a régi 2-es út felé terelik el. Így a demokraták is örülhetnek, mert lezártak, de semmire sem mentek vele, mert a forgalom a saját ritmusában haladt, sőt , nyugodtan lehetett előzni, mert nem volt szembeforgalom. szóval a rendőrségnek jár a piros pont, a 'tüntetők' meg levonhatnák a konzekvenciát és végre elmehetnének oda, ahova gondolom..

2006. december 5., kedd

Apró örömök

Minden diktatúrában, így a házasságomban is, érik az embert apróbb örömök, amik ugyan nem kapcsolódnak magához az intézményhez, de jólesően, kellemesen melengetik az ember szívét.. Időnként meg szoktam nézni, hogy milyen lenyomatot hagyok a világhálón, egyúttal az örökkévalóságban, és megdöbbentem, mert egy játékokkal foglalkozó oldal nyilvántartja a játékfejlesztőket, és ott van egy külön nekem szentelt oldal is, emlékeztetve arra, hogy egy pár SEGA játék fejlesztésében én is tevékenyen részt vettem. Jó érzés ezt így látni, hogy teljesen ismeretlenül (nem beszéltünk össze, és nem a magam fényezése miatt) egy mauzóleumot állítottak és én ennek a tagja lehetek, olyan miatt, ami egykor az életem része volt, mára már a múlt ködébe veszett. Az ilyesmi mindig nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem. Jó idők voltak azok, noha csúf véget értek.

2006. december 4., hétfő

Nők újra

Lassan másról se fog szólni a blogom, mint a nők viselt dolgairól. Valaki, még azt a következtetést vonhatja le, hogy nem szeretem a nőket, pedig de. Bízok benne, hogy létezik egy tökéletes, egy ideális nő, mint Lilu az Ötödik elem című filmből - de ő már foglalt. Amíg meg nem találom, nekem jutott a népszerűtlennek tűnő feladat, hogy a többi, kevéssé tökéletes nő mesterkedéseiről lerántsam a leplet. Ebben a tevékenységben szellemi atyám dr Bartha András. Titkon van olyan elképzelésem, hogy emiatt cudar halált fogok halni, testemet egy sikátorban találják meg, egy melltartóval megfojtva. Szóval: - Egy nőnek teljesen természetes az, hogy az ő szava dönt egy férfiéval szemben. Ez egy axióma. A gond akkor kezd előállni, ha egy másik férfiről is szó van, akinek szintén van egy feljebbvalója, és az első nő rájön arra, hogy az ő hatalma csak a saját beosztottjára terjed ki, és a másikra nem, bárhogy is szeretné. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a két nő megtépi egy mást és mi meg békésen, egymásra kacsintva élvezzük a dolgot. Hiába, a rabszolgáknak is kijár néha a szórakozás..

2006. november 30., csütörtök

Igénytelenség

Be kell vallanom igénytelen vagyok. Noha eddig én ezt másképp tudtam, tegnap este rá kellett döbbennem a fájó igazságra. Erre a következtetésre nem saját kútfőből jöttem rá, hanem az 'őrmesterem' mondta el nekem, mintegy konklúzióként. Ezúton üzenném az utókornak, illetve küldeném ebbe a kis időkapszulába zárva az emberiség (itt szerényen magamra is gondoltam.) egyik újkori felfedezését. Az emberi igénytelenség úgy kerülhető el többek között, ha lapra szerelt bútorok esetén már a szerelés előtt eltávolítjuk azokat a címkéket, amiket amúgy a szerelés után is le lehet venni, de azt már tudom, hogy úgy az igénytelenség gyarló és megbocsájthatatlan bűnébe esünk.

Katonaság

Életem egyik kedvenc mondata még gimnáziumban hangzott el, sorozáson. Akkoriban ez jó buli volt, mert bár próbáltak szívatni, remek alkalmat jelentett a lógásra és egy ilyen lehetőséget bűn nem kihasználni. A kedvencet a sorozóbizottság mondta ki  ebben a formában: 'Az ön szolgálatára a Magyar Néphadsereg nem tart igényt!'  - Ott próbáltam keserves arcot vágni, de gondolom nagyon látszott, hogy nem megy.  Mindenesetre madarat lehetett volna fogatni velem akkortájt. Azután jött a nagybetűs ÉLET, ahol a saját bőrömön kellett megtanulnom azt, amit a  kevésbé szerencsések (Akik szolgálhatták a néphadsereget.) kész 'tanfolyam' formájában kaptak meg. Nekem a házasság intézménye kellett ahhoz, hogy megtanuljam, hogy a feljebbvaló minden szava parancs, az ajánlások kvázi utasításként értelmezendők, és parancsot nem tagadunk meg, mert szaporodik. Akkor most végül is ki is a szerencsés?

2006. november 29., szerda

Lávalámpa

Régi vágyam vált valóra tegnap. Minden rosszban van valami jó, a tegnapi vásárlásban az, hogy találtam végre a törökbálinti Kikában (Nem teljesen értem azt a kereskedelempolitikai elvet, ami a puszta közepén, a semmi határán nagyáruházat épít, ugyanis teljesen üres volt. Megjegyzem a Kikások így se hasonultak meg magukkal, mert kb hasonlóan 'gyors' volt a kiszolgálás. De ha ez jó nekik, akkor nekem miért fájjon?) egy pofás, és ár érték arányban tökéletes lávalámpát. Alaposan le volt értékelve, negyedáron adták, és így került ezer forintba, nagyjából. Annyit szerintem meg is ér, mert alapvetően szép, és számomra a természet törvényeit szimbolizálja a nappaliban. Jóleső érzés nézni azt a piros színű trutymót, amint méltóságteljesen kavarog, illetve fel és alá mozog az üvegben. Meditációra is alkalmas, tökéletes figyelemlekötő, sosem ismétlődik ugyanaz, mindig más és más alakzatok szakadnak ki a forró anyagból, hogy felemelkedjenek, feljussanak a csúcsra, majd visszaereszkedjenek oda, ahonnan jöttek. Kicsit maga az ember jut róla eszembe, ahogy megszületik a semmiből, felemelkedik, lehanyatlik, majd semmivé lesz..

2006. november 28., kedd

Atyai tanács

Ez egy atyai tanács fiúgyermekek részére, bár vannak elképzeléseim a hasznosulásával kapcsolatban. Mindezt saját példámból tudom, mert annak idején én is hasonlóan vélekedtem a dologról - beszélj csak vén hülye, én úgysem követem el ugyanazokat a hibákat, mert én győztesnek születtem - aztán persze elkövettem őket. Hova is jutna a világ, ha nem kellene mindent előröl kezdeni, ha a gyerekek elhinnék, hogy a tűz forró és nem kellene ezt mindenkinek kipróbálni személyesen. Persze a kíváncsiskodás vitte előre a világot, ha mindenki mindent elhinne, akkor még mindig ott tartanánk, hogy a föld lapos és körülötte kering a nap. De itt nem is a mindent kritika nélküli elfogadásról beszélek, hanem a hibákról, amit az ember elkövethet az életében. Fiam! Egy kapcsolatban élni kötöttségek hosszú sorát jelenti, és az már késő, ha akkor veszed észre, hogy a zasszony szombat esténként eltűnik, a seprű meg ki van ülve középen. Az első randira tegyél  be mindig az óvszer mellé egy darab mágnest is. Jól fog jönni. Ha ragad az orrára akkor pedig fuss ahogy bírsz..

2006. november 27., hétfő

Konferencia

Pénteken konferencián voltam. A Linux Magyarországi Egyesülete megrendezte ez évi rendes szakmai konferenciáját. Nagy várakozással érkeztem, és kissé csalódottan távoztam a nap végén. Úgy vélem magával a szakmaisággal nincsen baj, az előadások kevés kivételtől eltekintve jó színvonalúak voltak. Persze én pont beleválasztottam egybe, ami nem annyira, de ez az én személyes tragédiám. :-) Pedig a címe nagyon érdekesnek tűnt, de az előadó felkészültségével lehetett a baj, mert ilyen eddig csak Microsoft tanfolyamon volt velem, hogy látványosan elaludtam az előadás közepén és a zárszóra ébredtem fel. Hiába, időzíteni még tudok, ez a huzamos ingázás eredménye lehet. Szóval összességében szakmailag négyes fölé, szervezésileg kettes alá. Azzal együtt mindenkinek javaslom a jövő évit, ennél már csak jobb lehet..

2006. november 24., péntek

Bohóc

A gyermek tegnap cirkuszban volt az iskolával. Évente többször elviszik őket, és ilyenkor mindig örömmel számol be arról, hogy milyen jól szórakozott. Voltak bohócok is! Mulatságos volt, elesett, hasba rúgták, stb.. Erről jutott eszembe, hogy nem szeretek cirkuszba járni, és pont a bohócok miatt nem. Lehet, hogy egyedül vagyok a nézőtéren ezzel, de én inkább sajnálom a szerencsétlent. Beleérzem magam a helyzetébe, ő végül is egy jámbor, együgyű fickó, aki rettentő naivsággal áll szembe az élettel és ebből mindig baja származik. Ha segíteni próbál valakinek, akkor elgáncsolják, rátaposnak, fellökik, esetleg hasba rúgják. Ilyenkor az jut eszembe, hogy a hasba rúgás az bizony fáj. Pedig kívülről mindig olyan viccesnek hat, ha valaki puffanva elesik, az egész aréna egy emberként nevet rajta, engem meg a gondolat kerülget, hogy oda kellene menni, felsegíteni. De tudom, hogy ez a só része, mi már csak ilyenek vagyunk. Én meg nem szeretnék ünneprontó lenni.

2006. november 23., csütörtök

Mindennapi függőségek

Mindenki függ valamitől. A függőségek társadalmi megítélése vegyes, attól függ, ki milyen 'kárt' tesz a szenvedélyével a társadalomnak. Szerencsére nekem nincs egyelőre társadalmilag negatív megítélésű szenvedélyem. Nem iszom, nem dohányzom, nem kábítószerezem. Régebben órafüggő voltam. A csuklómon rajta kellett, hogy legyen az óra, igényeltem az érintését, hiányzott, ha nem volt rajtam. Egy orosz nyelvóra elviselhetetlen kínt jelentett óra nélkül, mindenképpen tudnom kellett, hogy még hány percet vesz el az életemből valami olyasmi, amit akkoriban a leginkább gyűlöltem. Azóta már nem hordok órát, teljesen hozzászoktam az érzés hiányához, sőt, most, hogy nem kötelező, akár még oroszul is megtanulnék, hiszen ott Oroszországban is rengeteg érdekes ember élhet, és jó lenne velük beszélgetni. Így változik a világ és változunk benne mi is..

2006. november 22., szerda

Gépek lelke

Vajon van-e lelkük a gépeknek? Vagy ha valaki egy gépet tart, saját lelkének egy részét kapja vissza tőle? Az első autóm, amit igazán a magaménak mondhattam, például kifejezetten szeretett engem, és én is szerettem őt. Sehol nem hagyott ott, mindenhonnan haza tudtam jönni vele, noha anyámat több ízben otthagyta. Őt nem állhatta. Olyankor lementem hozzá, beültem és hazajöttem vele. Anyám autója viszont engem nem szeretett. Változatos helyeken hagyott ott mindenféle előjelek nélkül, éppen ezért feszült volt a viszony kettőnk között, pedig igyekeztem neki is a legjobbat nyújtani. Mostani autómmal jól kijövök. Eddig megbízható és hálás gépnek bizonyult. Egy ismerős szerint ha egy kocsinak lelke kezd lenni, az a legjobb jel arra, hogy ideje eladni és venni egy újat. Én szeretem a lélekkel megáldott dolgokat, ha úgy állnak hozzám, ahogy én hozzájuk. Valahogy emberibbé teszik a világot.

2006. november 21., kedd

Közlöködés

Kezd elegem lenni a közlekedésnek nevezett káosztevékenységből. Az embereket láthatóan bátorítja az, hogy önnön fémdobozaik végre kitinpáncélként fedik a puha testüket. Ehhez mérten nyomulnak, és borzolják normálisan viselkedő embertársaik idegeit. Ma be kellett vinnem az utódot iskolába, és az úton megint elment a kedvem az egész budapesti közlekedéstől. Igazából az sem tetszik, hogy emberek a benzinkúton keresztül előznek, hogy 3 méterrel előbb állhassanak az amúgy álló kocsisorban, dehogy mindeközben egy önjelölt szervdonor még a benzinkúton keresztül előző állampolgárokat is elkezdje előzni, ez a mai nap csúcsa. Ilyenkor egyre jobban erősödik bennem egy érzés, ami egy olyan helyre csábít mint mondjuk Sealand. Ez egy apró légvédelmi platform, valahol a La Manche csatornában, ami kikiáltotta a függetlenségét, és önálló államként működik. A világon sehol sem ismerik el, saját pénzét és útlevelét sehol sem tekintik érvényesnek, de ez őket szemmel láthatóan nem zavarja. Aki mégis túl sokat kellemetlenkedne arra lőnek. Az ilyen helyen nem gond a közlekedés, és tényleg csak azok vannak ott, akik gondolom jól kijönnek egymással. Nincs más, csak a nagy víz és néha pár vadmadár. Ott az élet kellemes, mondhatni, SIRÁLY! :-)

2006. november 20., hétfő

Ptolemaiosz kapuja

Végre megjelent a könyv, amit annyira vártam. Jonathan Stroud - Ptolemaiosz kapuja, a Bartimaeus trilógia utolsó kötete. A trilógia igazából egy mese, egy fikció, ami nagyon szórakoztató, bár inkább talán felnőtteknek szól, mint gyerekeknek. Az alap kiindulási pont London, ahol varázslók élnek és ők irányítják a világot, ők az uralkodó réteg. A varázslók, szolgákat, igába kényszerített dzsinneket használnak a céljaik eléréséhez, a hatalom megtartásához, miközben egymással is hatalmi harcokat vívnak. Ebbe a világba csöppen bele az ifjú Nathaniel, aki egy gyermekkori botlása miatt egy dzsinnel karöltve küzd az életbenmaradásért. Ez az első kötet rövid tartalma. Egy kicsit Harry Potteres utánérzése lesz az embernek, ha a kezébe veszi a könyvet, de ez pár lap után el is múlik, igazából azon kívül, hogy mind a két mű varázslókról szól, nem sok közös momentum van bennük. A második kötetben Nathaniel már fiatal, erejét próbálgató varázsló, aki a könyv végére igyekszik megutáltatni magát az olvasóval, és ez többnyire sikerül is neki. A második kötet éppen ezért nem is olyan izgalmas és szórakoztató, mint az első. A harmadik részben az ifjú már kész varázsló, aki a kormány egyik minisztere lesz és a szembesülés a való élettel úgy tűnik végre embert farag belőle és beszáll London (és a világ) megmentésébe. Nagyon izgalmas, letehetetlen szórakoztató olvasmány mindazoknak, akik szeretik még a mesét. Őszintén ajánlhatom.

2006. november 17., péntek

Reklámzabálók

Közeledik a 'Reklámzabálók éjszakája'. Legalábbis hirdetik, reklámozzák. Ugyanis az esemény még nem érte el a jó bor kategóriáját (ha rajtam múlna soha nem is tenné), manapság mindennek kell a cégér. Érdekes, amikor a reklámok reklámját nézi az ember a tévében, főleg akkor, amikor már magát a reklámot sem szeretem. Átlagos szerény és szürke kispolgárnak tartom magam, aki az igényes vagy éppen igénytelen tömegszórakoztatás kedvéért nézek esténként (vagy esetenként :-) ) tévét és nagyon nem hiányoznak azok a rövid betétek, amik arról tájékoztatnak, hogy végre itt az új, a forradalmi, ami majd megoldja. Mert nem oldja meg. Igazából már azokat sem oldja meg mindig, amiket maga okoz. Szóval mindenki tudja, hogy a reklámok hazugságokra építenek. Ez egy modern ipari sport, ami arról szól, ki tud nagyobbat és hihetőbbet hazudni, és a verseny díja maga a fogyasztó, illetve eredményhirdetésre a kereskedelmi cégek különféle statisztikáinak vezetői üléseken történő felolvasásán, a piaci részesedés elemzésekor kerül sor. Szóval ezt mindenki tudja, vagy legalább érzi. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért?) összegyűlhet egy kongresszusi központnyi ember, hogy egy napon át önként sorvassza az agyát? Beteg világban élünk..

2006. november 16., csütörtök

Nők

Ha életünk sója a gyermek, akkor a nő vajon mi? Talán borsa, vagy inkább erőspaprikája.. Amit ugye ha megeszünk kellemesen csíp, de ez az érzés később és máshol is szokott jelentkezni, amit az ember viszont már inkább kihagyna. Na ez jut eszembe a nőkről. Jó, jó persze, de én nem ilyen lovat akartam kéremszépen! Ma meg lettem szólva, hogy álmomban forgolódom és ez zavarta a nejt az alvásban, miattam nem tudta kipihenni magát. Sőt, ezért ő bocsánatkérést is várt volna, ami előtt én értetlenül álltam, hiszen az egészről úgy érzem nem tehettem, hiszen éppen aludtam. Ha netalán ő is azzal foglalkozott volna, és nem engem figyel, hogy mit csinálok alvás közben, akkor sokkal egyszerűbb lett volna az élete. Tegnap előtt én álmodtam arról, hogy titokban szült nekem egy gyereket és nem is szólt róla, sőt egyedül nevezte el. Na azért ő nem kért bocsánatot, pedig kb ugyanolyan jogalapom lett volna elvárni.. Azzal együtt álságos dolognak tartom a bocsánatkéréseket, mert csak akkor van értelmük, ha olyan dologért kér az ember bocsánatot, amit a következő alkalommal már igyekszik elkerülni. Például azzal, hogy odafigyel. De hogy lehet odafigyelni arra, hogy álmomban ne forgolódjak? Női agyvelő.. (A.E. Bizottság)

2006. november 15., szerda

Az élet sója

Az élet sója maga a gyermek. Nagyon jó érzés, ha az embernek gyereke van. A kínai filozófia ismerete után már mindenkinek világos az, hogy minden rosszban van valami jó és minden jóban is van rossz. Gyerek dolgában, ami persze nagyon jó, az aprócska rossz az, megnő és hogy utódhoz feleség által jut többnyire a férfi, de kényelmetlenségeket minden jóért kénytelen elviselni az ember..

2006. november 14., kedd

Szakma

Azon gondolkodtam, hogy van egy szakmám, aminek magam sem látom a jövőjét. Pár homokszem és aranyhuzal az egész, aminek értelmet próbálok adni, hogy helyettem dolgozzanak. Egy olyan munkát végzek, ami ötven évvel ezelőtt még nem igazán létezett és csak addig tart amíg van áram, anélkül nem sokat ér. Saját dédapámnak már el sem tudnám magyarázni mit csinálok nap mint nap, egy századeleji vagy netalán középkori ember szemében pedig egyáltalán nem végeznék értelmes munkát, sőt az utóbbi korban talán meg is égetnének érte kicsit máglyán, vagy legalábbis ördögűzést alkalmaznának, ha másért nem, a biztonság kedvéért. A gépek tőlünk függnek és mi is a gépektől. Nagyon összenőttünk, a szerves életünk részévé vált, mindazonáltal az ember elveszítette az életben maradás képességét, vagy legalábbis szünetelteti ezen tudás birtoklását, és ez némileg zavar. Bár tudom, hogy az államalkotó rovarok is életképtelenek egyedül magukban, de úgy gondolom, hogy az embereket elkényelmesítette a technika, el felejtették az alapvető életbenmaradási képességeiket, helyette új dolgokat, székben ülve, kényelmesen végezhető tevékenységeket találtak ki maguknak, ami a természet szemében nem sokat ér. Szeretem ezt a munkát amit végzek, de ez zavar egy kicsit benne ez.

2006. november 13., hétfő

Elk.rtuk

Igen, én is. Elk.rtam. Szombaton egy rutinfeladat végrehajtása során alaposan elrontottam egy teljesen hülye és egyszerű dolgot a figyelmetlenségemmel és a gyorsaságommal, ami az amúgy félórás munkát a végtelenségig nyújtotta ki. Egészen vasárnap hajnali fél kettőig dolgoztam rajta, majd még vasárnap otthonról is.. Iszonyatosan mérges vagyok/voltam magamra. Fel tudnék robbanni..

2006. november 11., szombat

Murphy

Azon töprengek, hogy jobb lenne-e a világ, ha Murphy-t baleset érte volna-e gyerekkorában. A gravitációt is Newton óta ismerjük, és lám lám, mennyi kellemetlenséget okozott ez nekünk azóta. Sajnos Murphy törvényei is fájdalmasan működőképesek, pénteken a világ legszebb és legharmonikusabb oldalasát az előttem álló vásárolta meg. Murphy monnyon le!

2006. november 10., péntek

Tanárok szerencséje

Szerencséje van a tanároknak. Illetve bizonyos helyeken szerencséjük van, talán ott, ahol az átlagos iq nagyobb mint amit a mezőn a nyáj képvisel, vagy ahol az emberek úgy szocializálódtak, hogy a véleménynyilvánítás egyetlen módja nem az, ha valakit furkósbottal össze-vissza verünk és vasvellával jól megszurkáljuk utána. Szóval ez egy meglehetős előny. Illetve az ember sosem tudhatja, hogy mikor találkozik össze egy olyan emberrel, aki másképp nevelkedett és az előbbi konfliktuskezelési metódust ismeri, de ez legyen a tanárok rizikója. Kultúrember , ha a tanár tanítja a kölkét, persze elnézi a oktató mindenféle dilijét, mert ha (jogosan) kiüvöltözöm magam, én ugyan hazamegyek, de a kölkömet egy életre elvágtam nála, és az nem jó. Egyetlen megoldás lenne az, hogy azután gorombítom le, miután a gyerek már elment tőle, de  nem ér annyit a dolog, hogy foglalkozzam vele. Na és az apropó, ami miatt ezt a hosszú bevezetőt írtam: Iskolai feladat volt, hogy lepréselt falevelet kellett vinni másnapra rajzórára. Itt némi ellentmondás feszül (De ez a jelek szerint nem zavart senkit, illetve minket szülőket igen, de az kit érdekel)  mert egyetlen éjszaka alatt azok a rusnya levelek nem hajlandóak tökéletesen lepréselődni. Nem baj, a feladat az feladat, megoldottuk. A kölök az elsők között vitt be egy egész doboz egy éjszakán át nyomorgatott levelet. Viszont csak ő volt olyan szorgos, a többiek csak módjával. A másnapi rajzóra persze érdeklődés és nyersanyag hiányában elmaradt, mert egy csomóan nem vittek be semmit. Heteken át ki volt írva a táblára, hogy ki az aki még nem hozott anyagot. Aztán felvirradt a nagy nap, végre (majdnem) mindenki betántorgott levelekkel (Ugyanis ilyenkor ősszel nagyon nehéz ám levélhez jutni, sorállás van, és ott a csúf száraz levél maffia is, de tényleg! )  és  kezdődhetett az alkotó tevékenység. Addigra viszont a kölök két hete bevitt leveleinek a széle felpöndörödött, minekutána a gyermek a tanártól karót kapott (szerencse , hogy nincs osztályozás, most nem azt mondják, hogy karó, egyes, megbuktál - leülhetsz, hanem, hogy 'fejlesztésre szorul' ami ugyanaz jelenti és ugyanolyan érzés is.) mint az a gyerek is, aki két hét után sem volt képes 1 db száraz levelet becipelni az órára. A tanár szerint ő nem tehetett mást. Ezek után persze szólt, hogy menjek be és ragasszam meg a fogasokat és hazaküldte a csengőcskéjét, hogy ragasszuk meg neki, mert ő képtelen rá.  (Az ominózus csengőt végül a gyerek ragasztotta meg idehaza - ez jellemzi a feladat bonyolultságát.) Ezek után gondoltam rá, hogy a tanár is megérdemelné a beírást az ellenőrzőjébe, hogy 'fejlesztésre szorul', de hát ilyenkor jön az, hogy nem tolok ki a saját véremmel. Viszont nosztalgiával gondolok a vidékre, ahol legelészik a nyáj, fákon terem a bunkó, és bizonyos problémákat sokkal letisztultabban oldanak meg..

2006. november 9., csütörtök

Bizonytalanság

Olyan bizonytalan vagyok! Vagy mégse? - Ez az örök kérdés, ami rám nyomja a bélyegét mostanában. Bizonytalan vagyok a saját sorsomban, a családi életemben, a munkám jövőjében. Ez egy kiszámíthatatlan világ sajnos. Miután elolvastam Morita Akio - Made in Sony című könyvét, én is olyan japán típusú vállalatnál szerettem volna dolgozni világ életemben mint pl a Sony. Ahova fiatalon belépnek a beosztottak és nyugdíjasként távoznak és egy eredményes és szakmai sikerektől sem mentes életpálya áll mögöttük, mire nyugállományba vonulnak. Eddig igyekeztem száz százalékig lojális lenni a cégekhez, ahol dolgoztam, de ez a mai világ nem erről szól. Eddig az arány 1:1 Egy cégnek nem kellettem tíz év munka után, a másik pedig úgy érzem, hogy visszaélt a dolgozói lojalitásával. Mi is eldobhatók lettünk mint egy műanyagborotva. Nem az ember számít már, hanem az ember által megtermelt érték illetve van ahol az sem, és ez bizonytalanná teszi az egész jövőt. Ha az nem akarunk beleőrülni abba, hogy mikor tesznek ki az utcára minden előjel nélkül (ahogy az asztalos is felvesz egy másik szerszámot és leteszi ami a kezében van.) akkor kialakítunk egy olyan életstílust, hogy napról napra élünk, nem törődve azzal, hogy mi lesz holnap. Magamon veszem észre, hogy nem érdekel már, hogy mi lesz holnap, a jövő héten. Ez a fajta gondolkodás beleszivárog a családi életbe is, és ez nem jó.

2006. november 8., szerda

Szerda

Szokásos heti morgásom következik. A 'demokraták' akik annyira szívükön viselik a sorsomat, ma újra tiltakoztak azzal, hogy elfoglalták a 2/A főút egy sávját, hosszú tétlenségre kárhoztatva a munkába járókat. Azért kíváncsi lennék arra, hogy mikor esik le a tantusz nekik, hogy a tiltakozásnak ez a fajtája nem érheti el azt a célt, amit gondoltak, maximum csak azt, hogy megutáltatják magukat a néppel. Igazából a kormányt nem érdekli az. hogy az ország egyik fele szívatja a másikat, a Kossuth tér már üres, nekik nem gond a munkába járás, más meg oldja meg ahogy tudja. Gyarló ember létemre engem sem szokott érdekelni, ha Taktaharkányban, Pókaszepetken vagy esetleg Bázakerettyén tiltakozásként félpályás lezárást tartanak. Esetleg most, hogy a magam bőrén tapasztalom, átfut rajtam a szánalom érzése a dugóban veszteglő embertársaimért, illetve mélységes megvetéssel gondolok azokra a sötét és korlátolt erőkre, akik a demokratikus jogaikat a másik ember szívatására használják. De a kormányt már nem kapcsolom ezzel össze, és ezzel más is így lehet. Reménykedem, hogy egyszer véget ér a sötétség kora és ezek az emberek is megvilágosodnak. Esetleg ágynak dönti őket a nátha, a logikájukat követve végül is a cél szempontjából az eszköz nem számít. Mindenesetre a demokrácia egyik alappillére a szólás szabadsága ezért pár egyezményes nemzetközi jellel a tudtukra adtam, hogy mit gondolok róluk. De nem vagyok büszke ettől magamra, és ők ezt viszont biztosan nem értették meg. :-(

2006. november 7., kedd

Emlékezés

Ma november hetedike van. Sokaknak, hozzám hasonlóan emlékei vannak erről a napról, sokaknak ez a nap csak egy csúnya (esetleg szép?) novemberi nap, egy a sok közül. Nekem a gyerekkorom egy része volt, ha számvetést készítek, akkor az jön ki, hogy majdnem a fél életem annak a jegyében telt el, hogy ez a nap egy ünnep volt. Ünnepeltünk valamit, egy olyan eszmerendszert, ami mára magasztos gondolatból alpári szitokszó lett, és akire ilyet mondanak, az minimum vért kíván. Ilyenkor fel kellett öltözni tisztességesen (illetve amikor gimnazisták voltunk, akkor már kevésbé tisztességesen - volt is miatta balhé, de a fiatalság mindig lázad.) fehér ing, és sötét alj, és jó idő esetén az emlékműnél, rossz idő esetén az iskolai tornateremben volt megemlékezés, Aurórával és forradalmárokkal, mindennel, ahogy kell. Persze az ünnepség nem az ünnepen volt, lévén az tanítási és munkaszüneti nap volt. De még mindig az emlékeimben élnek a műsorok, a fülledt tornatermekben, ahol a gyerekek rendre ájultak halomra, miközben az ünnepi előadást 'élveztük' végig. Még mindig tudom a szovjet himnuszt és az internacionálét, amik rendszeres záró- és nyitóakkordjai voltak az eseménynek. Azóta persze ezeknek leáldozott, a fiamnak például fogalma sincs a mai napról és ez talán így is van jól. Ő már csak a március tizenötödikei ünnepen tud halomra ájulni a többiekkel. Az Aurórát azóta gondolom eladták ócskavasnak. 'Sic transit gloria mundi...'

2006. november 6., hétfő

Állatok

Tegnap volt egy érdekes film az egyik természetfilm csatornán. Emberekről szólt, akik inkább állatok lettek volna, és éppen ezért átalakították a testüket, hogy minél jobban hasonlítsanak a kedvencükre. Volt farkas, tigris, macska és leopárd is. Meglepő, hogy emberek mit meg nem tesznek azért, hogy ne tekintsék őket embernek és egyesek pedig azért küzdenek, hogy végre emberszámba vegyék őket. Én a magam részéről azt gondolom, hogy mi emberek ugyanúgy az élővilág részei vagyunk, egyetlen faj a többi sokezer közül, és egyáltalán nem tesz jót az egónknak az, hogy kiemeljük magunkat az állatvilágból és természeten kívülinek tekintjük magunkat. Desmond Morris óta tudhatjuk (Csupasz majom, Emberállat, Állati jogok szerződése, stb..) hogy akármennyire is felsőbbrendűnek gondoljuk magunkat  ez nincsen így, és békében kellene élnünk a természettel és el kell fogadnunk a törvényeit.

2006. november 3., péntek

Mindennapi mazochizmus

A férfiak szeretnek szenvedni, legalábbis magamon ezt vélem felfedezni, főleg miután megnősültem. Bár valakitől azt hallottam, hogy egy férfi akár megnősül, akár nem, tíz év múlva meg fogja bánni. Hiába, a nép között még élnek nagy gondolkodók, ezt a tézis magam is igazolva látom. Vannak dolgok, amikre ha nővel élsz együtt sosem leszel képes. Pl arra is, hogy felbiciklizzél a K2 tetejére úszónadrágban, vagy pedig, hogy odaérjél valahova pontosan. Ahhoz ugyanis időben el kell indulni. Az pedig lehetetlen egy nő számára. A nő és a pontosság egymást kölcsönösen kizáró fogalom, a kettő nem létezhet egyazon univerzumban. Csak a csigákat sajnálom. Ők ugyanis hímnősek, tehát saját férfifelük a női felükkel él együtt, így el sem tudnak szakadni egymástól. Viszont már értem miért késnek el mindenhonnan...

2006. november 2., csütörtök

Nyelvében él a nemzet

Azt hittem már vége, de nem. Ma is voltak kint akciónyugdíjasok autókkal, zászlókkal és mára meglepetésként, transzparensek is voltak. Jellemző, hogy a demokrácia hős lovagjai nem tudnák elvégezni az általános iskolát, legalábbis nyelvtanból biztos buknának. Az egyik táblán ez volt kiírva: 'A hazug buldogot fügeszékfel'. Először nem is fogtam fel, hogy mit akar a fügétől. Számomra a füge egy déligyümölcs. 'Nyelvében él a nemzet' - mondta talán Széchenyi. Ezek szerint ez a nemzet már halott, vagy az utolsókat rúgja, ha az igazi, magukat magyarnak valló, és zászlóval fekvő, kelő és takarózó emberek annyira nem tudják és akarják megtisztelni a saját magyarságukat, hogy legalább az anyanyelvüket megpróbálják tisztességesen elsajátítani, és ordító hibáikat nem tárják bátran ország és világ elé. Nem bűn hibásan írni, de mindenképpen bűn, ha a hibát fogadjuk el jónak és nem törődünk a javítással, nem törekszünk a tökéletességre. Az ilyen emberek másban is, például a politikában, hasonlóan igényesek lehetnek. Szomorú, hogy az 'igaz' magyarok nem törődnek ezzel az 'aprósággal'. Számomra ebből látszik, hogy ez csak egy álca és ez mélységesen szomorúvá tesz engem.

2006. november 1., szerda

Halottak napja

Ma halottak napja van. Ez egy fájdalmas ünnep, legalábbis legtöbbünknek, mert minden családban vannak akik idejekorán mentek el, pedig maradhattak volna még. Igazából nincs is olyan, hogy valaki jókor megy el, ha meg tudja élni a korát tiszta tudattal és egészségben, akkor akár örökké is élhetne. Nekem szerencsére jó családom van, kivétel nélkül mindenkit szeretek, kit kit a maga módján és érdemei szerint, de szeretek. Szóval ez az alkalom azoké akik már nincsenek, ma értük gyújtunk gyertyát és megyünk ki a temetőbe. Igaz a temetőbe bármikor ki lehet menni, mint ahogy a hithez sem szükséges a templom és az ima sem, ezek mind csak külsőségek, alkalmak amikor a többi ember előtt bizonyíthatunk valamit, talán a közösséghez tartozást.
Szóval szívesen ki is hagynám, mert nem kellemes, ráadásul az én fájdalmam nem tartozik másra, az én érzéseimet úgysem érti meg más, mert mindenkinek a maga problémája a legnagyobb, és ez talán így is van jól. Ezt mindenkinek magának kell megélnie és feldolgoznia. Csak azt nem értem, hogy miért kívánnak a kollégáim mára kellemes ünnepet?

2006. október 31., kedd

Boszorkányság

Miért van az, hogy noha egyre jobban közeledik a világűr meghódítása, a háztartások egyre több korszerű berendezéssel vannak felszerelve, már a gyerekek is fejlett technikát használnak a mindennapjaik során, és  soha nem volt ennyire erős igény a természetfeletti dolgok iránt? Ismerőseimtől hallom, hogy rendszeresen kérik ki jós, vajákos ember tanácsát a sorsukat illetően, aki bizonyos jelekből 'értékes' tanácsokat adnak nekik. Egyáltalán hogy lehet megtudni, hogy jó-e a jós? Aki olyat mond nekünk, ami tetszik, az automatikusan jó? Vagy netalán az a jó, aki nem mond jót, ezzel zökkentve ki az embert a hétköznapi letargiájából? Alapvetően szkeptikus vagyok ezekben a kérdésekben. Nem utasítom el a természetfelettit, de nekem bizonyíték kell (nem ígéret. :-) ) A varázsvesszőt például kipróbáltam, és abban hiszek. Na persze nem a magyarázatokban, mert abból rengeteg van, hanem abban, hogy a dolog működik, hiszen saját magam láttam és tapasztaltam. De abban a jelenlegi tudásom szerint nem, hogy pár vonal a tenyerünkön alapvetően meghatározza az életünket, a kapcsolatainkat és a halálunkat. Ez azt jelentené, hogy tulajdonképpen a sorsunk a génjeinkbe van kódolva, és ezt túl merész lenne feltételezni szerintem.

Félpályás lezárás

Zseniális gondolatom támadt egy beszélgetés közben, a tiltakozásra, amivel majd jól le lehet mondatni a jelenlegi kormányt. Ki kell állni egy forgalmas útra és aki arra jön, azt fenéken kell rúgni. Ebből majd megtanulják a népnyúzók, hogy egy demokráciában nem lehet a néppel megcsinálni mindent. Persze, egy táblát is ki kell tenni, hogy 'Értetek csináljuk nem ellenetek!'. Ettől majd a kormány elgondolkozik, és lemond, ezt a kis áldozatot meg mindenki meghozhatja a közért, és közben az idő is jól fog telni és legalább valaki remekül fogja magát érezni. És aki arra jár? Az meg úgyse érdekel senkit, elvégre a demokráciáról van szó!!

2006. október 30., hétfő

Haverok, buli, fanta?

A hétvégén bulit rendeztem. Ez olyan szokás minálunk, egy tavaszi és egy őszi buli, olyan kerti tevékenységek elvégzésére, amit egyedül nem bírok, pl nehéz vastárgyak mozgatása és effélék. Ilyenkor rendszerint játszunk valami csapatépítős játékot, és főzök is. A mostani buli rendhagyóra sikeredett, részben amiatt, hogy nem sikerült különféle technikai okok miatt a csapatépítés, helyette vad alkoholizálás volt napirenden, és az már kevéssé tetszett. Ilyenkor az a program, hogy a kaját én állom, inni meg mindenki azt iszik, amit vagy ő hoz, vagy a többiek. Dicsekedhetnék vele, hogy jól bírom a szeszt, de ez talán nem olyan dicsőség, inkább egy állapot vagy adottság, amiről nem tehetek, de ijesztő volt egy idő után látni azt, hogy a jókedvű hülyéskedés után az emberek kifordulnak magukból és teljesen mások lesznek, mint addig voltak. Azt hiszem, a jövőre nézve vagy meg fogom változtatni a szokásokat, vagy valami, esetleg minden máshogy lesz, mert nem szeretném még egyszer azt végigasszisztálni, ahogy a barátaim teljes metamorfózison esnek át és normális emberekből dühöngő és beszámíthatatlan félhülyékké válnak..

2006. október 27., péntek

Mai foci

A rádióban azt hallottam, hogy lemondott Bozsik Péter a válogatott éléről, és hogy nincs szövetségi kapitány. Ha csak ez lenne a baj. Az igazi nagy baj az, hogy magyar válogatott sincs, és ha így folytatják, jöhet ide akárki kapitánynak, nem is lesz. :-(

Vezetés

Vannak apró örömök a mindennapokban. Ilyen például a vezetés. Szeretek autót vezetni, bár nem vagyok belőle a legjobb, és igazából nem is szeretnék az lenni.  Tudom, ezzel a véleménnyel  a kisebbséghez tartozom, mert Magyarország egy olyan ország, ahol a vezetők  kilencven százaléka tartja úgy magáról, hogy jobban vezet az átlagosnál, igaz ennek meg is van az ára, ezt naponta lehet hallani, olvasni és sajnos látni is. Azzal együtt, ha az úton lévő önjelölt Fittipaldikat leszámítjuk, jó érzés tudni azt, hogy magam, egyszerű kis puhány gerinces emlős, egyedül irányítok másfél tonna vassal kevert műanyagot, és az feltétel nélkül követi az akaratomat. Hasonló megfontolásból szeretek programozni is. Jó dolog életet lehelni egy buta vasba, akaratot vinni pár drót és homokszem közé. Emberekkel szemben más a helyzet, azt hiszem képtelen lennék embereket vezetni, én vagyok az örök beosztott. Igazából a munkámban csak azt szeretem, ha rám bíznak valamit és hagynak nyugodtan dolgozni. Ez egy furcsa kettősség, de hát mindenki ilyen egy kicsit, jin és jang, fekete és fehér. És talán ettől szép ez.

2006. október 26., csütörtök

Filmajánló

Tegnap megnéztem a 'Ház a tónál' című filmet és a várakozásaimmal ellentétben egy egész kellemes és elgondolkodtató filmet sikerült kiválasztani. Nem vagyok túl romantikus alkat épp ezért egy árnyalatnyival kevesebb nyálat tudtam volna elképzelni bele, de az alapötlet, a párhuzamos  univerzumok találkozása illetve az örök kérdés, hogy a múlt ismeretében megváltoztatható-e a jövő és van -e átjáró  a világok között, nagyon jól el lett találva. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, és utána próbálja meg végiggondolni, hogy hogy is van ez?

2006. október 25., szerda

Emberkert

Lassan több mint fél éve hogy elköltöztünk Pestről.. Ez újra és újra az eszembe jut és mindig mély megnyugvással tölt el a tény. Hétvégén látogatóban járt nálunk az egyik szomszéd család, akikkel továbbra is jó kapcsolatot ápolunk. Noha eljöttünk onnan, valahogy mindig érdekelnek az ottani események. Mint egy az állatkert mintájára létrehozott emberkertben. Ilyenkor amikor hallunk felőlük, gondolatban meglátogatjuk ezt az állatkertet és újra elolvassuk a kitett táblákat, hogy például 'ez egy (ön)veszélyes ragadozó, nappal vadászik, egyetlen hibája, hogy szörnyen ostoba és korlátolt állat. Élőhelye a Bosnyák téri piac környéke.' Itt szeretnék ezúton elnézést kérni az állatoktól, akiket megbántottam ezzel. Kedves egy- és többsejtű életformák! Nem titeket minősít az 'állat' megjelölés, ti nem tehettek róluk.

Végül is rég elfelejthetnénk őket, de mindig itt motoszkálnak a tudatalattinkban. Azt hiszem, igazán a happy end hiányzik, mint minden tisztességes amerikai film végéről, ahol a rossz elnyeri a végső büntetését. Szerintem itt is az aminek következnie kellene.

2006. október 24., kedd

Bukta

A hétvégén gulyáslevest készítettem és hozzá buktát. Az alakítás emlékezetesre sikeredett, a buktát visszatapsolták, úgyhogy hétfőn is azt kellett sütnöm. Amúgy is kíváncsi voltam vele kapcsolatban arra, hogy mennyi ideig kell sütni, mert a legtöbb receptkönyv csak azt említi, hogy közepesen meleg sütőben kell kisütni, semmi számszerű adattal nem szolgál. A recept Horváth Ilona után szabadon a következő:

  • Fél kiló liszt
  • 2 tojássárgája
  • 2 dkg élesztő
  • 3 dkg porcukor
  • 6 dkg margarin
  • csipet só
  • 3 dl tej
2 dl tejjel, az élesztővel (Én instant élesztőt használok hozzá, sokkal kényelmesebb és ki sem szárad mint az igazi) egy kanál cukorral és 3 kanál liszttel kovászt készítek, amit meleg helyre dugok. A tojássárgáját habosra keverem a maradék cukorral és hozzáadom a tejet, majd kevergetem még egy kicsit. A robotgépbe dagasztóspirált teszek, és a lisztet az előbbi trutyival elkezdem kidolgoztatni. Hozzáadom a kovászt is és az olvasztott margarint, és addig kínoztatom a géppel, míg hólyagos nem lesz. Azután meleg helyen keleszteni kell. Erre a sütő a legalkalmasabb, oda szoktam tenni 30-50 fok közé, ráadásul a sütő órájával kellemesen lehet időzíteni az egy órát. Közben lehet sakkozni. :-) Ha letelt az óra, lisztezett gyúródeszkára kell borítani, gyengéden átgyúrni, majd kinyújtani, kb fél centi vastagságra, felvágni, lekvárral megtölteni, majd kivajazott tepsibe tenni, szorosan egymás mellé, a tetejét olvasztott margarinnal megkenni, és visszatenni a sütőbe újabb fél órányit. Ha letelt az ideje, közepesen meleg sütőben megsütni. Jelentem kikísérleteztem a dolgot, ez nálam kb 170 fokon egy teljes órát jelentett.
Az íze nagyon jó, nem hiába Horváth Ilona a kedvencem. Ma reggelire is bukta volt, sőt, hoztam is magammal. :-)

Tüntetés

Ma újra volt félpályás lezárás Gödnél. Akciónyugdíjasok és ráérő kismamák lehettek, mert mindenki más, hozzám hasonlóan munkába igyekezhetett. Mindenesetre ma már voltak rendőrök is, azok terelgették a forgalmat, több kevesebb sikerrel. Itt is voltak ügyeskedők, akik a füvön, a bokrok között, a szembesávban, mindenhol előztek, jó magyar szokás szerint. A tüntetők táblája szerint nem ellenem tüntetnek, hanem értem.  Én úgy gondolom, hogy ez ennek az országnak az egyik baja, hogy senki sem nézi nagykorúnak a másikat. Ha én tüntetni akarok magamért, akkor meg fogom tenni, de hogy más, a szívatásomat igazából érdemként, értem való cselekedetként tünteti fel, az már a pofátlanság csimborasszója. Ezzel együtt volt akinek így is tetszett.. Hmm..

2006. október 20., péntek

Ünnepre

Október 23.-a egy igazi magyar ünnep, bár az az érzésem ezzel kapcsolatban, hogy mi magyarok mindent túllihegünk egy kicsit. Az embernek legbelül a szívében kell ezeket az ünnepeket megtartania, egy percre gondolni kell azokra az emberekre, akik akkor tettek valamit 56-ért. Belegondolva abba, hogy mit tettem volna én 56-ban, ha akkor élek egy érdekes kérdés. Szerencsére nem voltam még ilyen helyzetben és remélem nem is leszek. Talán egy kicsit gyáva lettem volna, főleg családdal és gyerekkel a hátam mögött, mert ilyen helyzetben rájuk is kell gondolni. A mi családunkban is volt olyan aki megmérette magát a forradalommal kapcsolatban, és bár a nagyapám szerepét most méltatják az akkori cselekedetei miatt (nyugalomra és megfontolásra intette az embereket és talán a lincselést is át tudta nyugodt párbeszéddé fordítani) akkor az egész jövőjét és a családjáét is zátonyra futtatta ez a 'kalandja'.

Ilyennel az ember nem dicsekszik, inkább örül, hogy van a vérében 'forradalmár' vére is, mégis azt látom, hogy évről évre egyre több 'igaz' harcos van közöttünk (Idevágó vicc: -A bácsi partizán? - Még nem, de már intézik.) Olyan emberek verik a mellüket és kommunistáznak le olyanokat, akik tényleg tettek is valamit és utána vállalták is a következményeket, akik pár éve még hallgattak, vagy a másik tábort gyarapították. Úgy gondolom, hogy nem dicsőség a döglött oroszlánt rugdosni és ez az ami egy kicsit beárnyékolja bennem ezt az amúgy szép ünnepet.

Nosztalgia

Tegnap megint a szülővárosomban jártam, és nosztalgikus gondolataim támadtak ettől. Az akkoriban nagy és kihalt város mára kicsi és nyüzsgő lett és nem is tudom, hogy melyik tetszik jobban. Azt hiszem, az a gondolat, hogy az ember gyerek és gondtalan, megszépíti az emlékeket. Földes utcában laktunk, ebből következően nem volt rohanás, és amíg az ember szépen komótosan végigért rajta. Mára aszfaltos út lett, egy pillanat csak, míg végighajt rajta, épen ezért mindenki száguldozik rajta mint az őrült. Régebben ki lehetett engedni a gyerekeket (minket) a térre akár bicajjal akár gyalog, a szüleink biztosak lehettek benne, hogy semmi bajunk se lesz. Mára hatalmasra nőtt a forgalom, és rosszarcú emberek mászkálnak a környéken. Bár lehet, hogy a szülői felelősség, aggódás tesz valakit jó vagy rosszarcúvá? Manapság a gyerekeket leköti a tévé és az internet. Régen közösségi élet volt, átjártunk egymáshoz játszani, mostanság meg nem látom, hogy a gyerekek mondjuk bújócskáznának, pedig annak idején milyen jó volt akár bújni, akár hunyónak lenni..

Kár, hogy nincs az embernek időgépe, visszamenni és még jobban kiélvezni ezeket a pillanatokat. Bár lehet, hogy azért ilyen szép emlékek ezek, mert tudjuk, hogy örökre elmúltak és visszahozhatatlanok?

2006. október 19., csütörtök

Ügyintézés

Tegnap ügyintézni voltam, illetve csak részben voltam. Kezdődött azzal, hogy bedobtak egy papírt, hogy lecserélnék a vízórát, és, hogy ez nem szabadon választott program, mert kötelező. A papíron természetesen semmi elérhetőség, csak az, hogy szerdán legyek szíves kilenc és tizenhat óra között otthon lenni, mert jönnek. Erre egy kicsit elborult az agyam, hogyha egy fogorvos be tud hívni időre (Olyan fogorvoshoz járok, aki tényleg tud!) akkor talán egy vízóracserélő is meg tudja mondani, hogy mikor jönne, legalább két órás intervallumban, ezért úgy döntöttem telefonálni fogok. Szolid három lépésben el is jutottam a célszemélyhez, közben kedves hangú nénikkel beszélve, és csodák csodája meg tudtam velük beszélni azt, hogy az emberek felhívjanak, ha már negyedórányira lesznek a háztól. Ez teljesen természetes lenne amúgy, azt nem értem, miért kell ezt kérni, főleg egy szolgáltatótól, akinek az lenne a dolga, hogy szolgáltat. Elvégre fizetek érte! De mint kiderült ez volt a nap pozitív része. Emberek felhívtak, én mentem, kapuban találkoztunk, kicserélték az órát pikk-pakk, az egész volt kb tíz perc, mindenki ment a dolgára, és nem kellett kivennem egy egész nap szabit feleslegesen. De naivan azt gondoltam, ha már úgyis elkértem magam, elmegyek az önkormányzathoz, az építési osztályról kikérni a házunk terveit. Mikorra odaértem, már a portásig jutottam csak, aki közölte, hogy az ügyintézők egy órás ebédszünetüket töltik, és azalatt nem lehet őket zavarni. Én eddig azt hittem, hogy az önkormányzatok a lakókért vannak úgy alapvetően. Az ügyfélfogadási idő amúgy se ügyfélbarát, ha valamit el akarsz intézni, amúgy is ki kell venni szabit, mert mondjuk 8-16-ig vannak bent, amikor a tisztességes állampolgár maga is dolgozik. Ezt végül is még nagy nehezen megértem, hiszen valahol ők is tisztességes állampolgárok. De mindeközben állandóan azért sírnak, hogy a jövedelmük nem versenyképes. De kérdem én, mitől kellene versenyképes jövedelmüknek lenni, ha nem akarnak versenyképesen dolgozni? Én nyolc órát dolgozom és ledolgoztatják velem az ebédidőmet is. Ők a félfogadási időből egy órát töltenek ebédeléssel. Nem luxus ez a mai Magyarországon?

2006. október 18., szerda

Tiszta lapok

Lehet-e barátokat szerezni a neten? Ez egy olyan 'örök' kérdés, aminek a megoldása régóta foglalkoztat engem. Mitől válik valaki baráttá? Az a kitétel amit régebben említettem talán, hogy az ember rábízná a kutyáját, több okból nem jó, részben nincsen kutyám, részben előfordulhat, hogy sosem találkoztunk személyesen az életben. Ehhez kapcsolódik az a kérdésem, hogy szükséges-e találkozniuk a barátoknak? Kell-e a fizikai kontaktus, elég-e az, hogy mindent meg tudnak beszélni egymással? Meddig tarthat egy barátság, főleg egy ilyen, virtuális kapcsolat? Sajnos én talán egy kicsit más vagyok mint a többi ember. Nem tudok egyszerűen lapozni, az életem nem könyv, hanem inkább leporelló. A lapok nem takarják egymást, hanem összekapcsolódnak, nem tudok dolgokat úgy átlépni, hogy csak lapozunk egyet és újra itt a tiszta lap, amivel lefedtük a régit. Úgy érzem, ezért vvagyyok alkalmatlan a hitre is, mert nem hiszek a gyónásban, mert a problémáim, (nevezzük bűnnek, ha úgy valakinek érthetőbb) foglalkoztatnak továbbra is, más nem oldozhat fel alóluk, csak én magamat. Éppen ezért, ha valakit a barátomnak tekintettem valamikor, nem tudom elfelejteni egyik percről a másikra, sokáig foglalkoztat az, hogy mit tudtam volna többet tenni én a dologért, hogy megmaradhasson az, amit én jónak gondoltam.

Nem tudom, hogy ez áldás-e vagy átok, mindenesetre én ilyen vagyok.

2006. október 17., kedd

Horoszkóp

Vajon mi a horoszkóp? Azon tulajdonságaink leírása, amik tulajdonképpen lenni szeretnénk? Tegnap regisztráltam egy horoszkópos oldalra. Már évek óta kapok horoszkópokat, amikben változó intenzitással hiszek és ezzel kapcsolatban merült fel pár gondolatom. Szemmel láthatólag a mai horoszkópok inkább a hitvilág részei lettek, sokaknak ez befolyásolja a mindennapjait. De létezik-e olyan aki ezt össze tudja egyeztetni mondjuk Istennel? Furcsa dolog, mert aki hisz, az gondolom abban hihet, hogy Isten felügyeli őt, vezeti a kezét, vigyáz rá, és a dolgok azért történnek, mert ő úgy akarja. Ezzel szemben a horoszkópban nincs említve egy felsőbb hatalom, aki kénye kedvére befolyásolja emberek sorsát, csak az, hogy bazi nagy kődarabok mozognak légüres térben, és ez valahogy kihat arra a kis porszemre aki egy távoli sárgolyóbison látszólag céltalanul bolyong. Tudom, hogy az igazán vallásos emberek bármit meg tudnak magyarázni, de elfér több hit egymás mellett egy emberben? Vagy éppen válogathatunk bennük kedvünkre?

A zene

A zene lelkünk motorja. Szeretem a zenét és szerencsére az izlésem nem köt egyik stílushoz sem, számomra csak jó és rossz zene létezik. Úgy látszik öregszem, mert az izlésem egyre jobban tolódik el a komolyzene irányába és ez jó. Jelenlegi kedvencem Alessandro Safina, a hideg szaladgál a gerincem mellett, amikor hallgatom a dalait.


2006. október 16., hétfő

Tüntetés

Ma reggel végre sikerült időben elindulnunk otthonról. Igaz, hogy én csak mintegy 10 percre lakom a munkahelyemtől, a családom többi részének viszont jóval tovább kell utaznia a saját munkahelyére. Ma nekem is jó okom volt, hogy időben beérjek, mert egy fontos dolgot halasztottam el otthon, hogy majd itt megteszem. Göd határában, hatalmas dugóba botlottunk, ugyanis 'derék' állampolgárok félpályás útzárat tartottak, magyar zászlóba burkolózva. Próbáltam párhuzamot vonni a taxisblokáddal, (Az első szabadon választott kormány első nagy hazugsága miatt robbant ki.) de nem sikerült, mivel úgy érzem, annak jóval nagyobb volt a társadalmi elfogadottsága. Nehezményezem, hogy a társadalom egyik fele 'szívatja' a másik felét és mindezt olyan köntösben teszik, azt sugallják, hogy ők az igaz magyarok, én (mi, más) nem. Úgy gondolom, hogy az ilyenfajta viselkedés inkább már terrorizmus, mert a terrorista célja az, hogy ártatlan embereken álljon bosszút úgy, hogy majd abból az aktuális kormány levonja a konzekvenciát. A kormányoknak ez nem szokásuk! Emlékezzünk arra, hogy annak idején az Antall kormányt sem rendítette meg a taxisblokád, visszaléptek egyet, majd sok kicsit előre, és most kell megnézni a benzinárat..
Uff, én beszéltem.

2006. október 14., szombat

Szombat

Örülök a hétvégéknek, mert ilyenkor kiélhetem gasztronómiai vágyaimat. Ilyenkor lehetőségem van arra, hogy főzzek, hétközben mivel mindenki eszik meleget napközben, vacsorára nem főzök, csak a legritkább esetben.  Ma almaleves lesz és lecsóshús macokkal. Utóbbit a TV Paprika Bandi a hegyen c. műsorának nyomán készítem el, igaz gázon, és nem szabadtűzön, de inkább a minőségben leszek maximalista és nem a reprodukálás körülményeiben. Az almaleves a legegyszerűbben elkészíthető gyümölcslevesek egyike, igaz én minden gyümölcslevest ezen a módon készítek, mert így szeretem. Annak idején az anyai nagyanyám készítette ilyen módon, és talán egy kevés nosztalgikus emlék is fűződik hozzá. Szóval, az ember felteszi főni a meghámozott és megmosott, vékony gerezdekre vágott almát, cukrot tesz bele és szegfűszeget, fahéjat. Fűszerekből nem kell sok, mert a szegfűszeg alapvetően erős fűszer, a fahéjat meg nem annyira szeretem, de mint a bölcs mondta: Túlcukrozni ugyanolyan rossz, mint keserűen hagyni - tehát mindenkinek magának kell kitapasztalnia azt, amit szeret. A magam részéről én egy kicsit édesen szeretem, amit remekül ellensúlyoz az almák fanyarsága. Szoktam belereszelni citromhéjat és citrom levét is teszem bele, már csak az ízhatás végett is. Ha egyet rottyan (Az almát nem kell túlfőzni, legyen tartása, mint egy politikusnak!) Akkor levéve a tűzről, behabarom. Anyag kell a habarásba, úgyhogy nem sajnálom a tejfölt bele. Egy kis fazéknyi levesbe beleugrik egy kis tejföl és egy púpozott evőkanál liszt.  A lisztet kevés vízzel szoktam csomómentesre keverni, azután teszem bele a tejfölt, így sokkal könnyebb simára keverni, és a fazekat a tűzről levéve, keverés, és apró lyukú szűrő alkalmazása mellett, elegyítem össze, majd visszarakom a gázra, hogy főjön egy kicsit még, hogy a habarásnak elmúljon a nyers lisztíze. Azután a gázról levéve kihűtöm. Praktikus előző nap elkészíteni, mert akkor össze tudnak érni rendesen az ízek. Magába a lébe lehet tenni egy kevés fehérbort, vagy rumot, én mindkettőt szeretem, de a tegnap este készített levesből ezek kimaradtak. (Miért is nem tegnap írtam ezt le?) Más  másféle habarásokat szokott, a nagynéném például vaníliapudinggal sűríti amit feljavít tojássárgájával. Az is jó, de valahogy nem az igazi. Ráadásul ő főz bele citromkarikát is, amit ha én megteszek, akkor sem hagyom benne, mert a citrom héja alatt lévő fehér réteg keserű és megkeseríti a főzetet. (Azért a tonik nekem is a kedvencem, de nem főzök belőle levest!)
Ahány ház, annyi szokás!

2006. október 13., péntek

Teszt

Rögtön egy vicc jut az eszembe a mai témáról. Tehát:
- A tehén egy bonyolult állat, de én megfejtem. - Szeretem az ilyen fajta kétértelmű szóvicceket. De ha a tehén ilyen bonyolult állat, akkor egy nő, a maga valójában, egyszerű és logikus férfiúi gondolkodással felfoghatatlan, kozmikus magasságokban leledző lény, jómagam pedig egy kis földhöz- illetve vízhezragadt kis amőba vagyok. Ez onnan jutott eszembe, hogy minap egy teszten estem át. A lényege az volt, hogy a nej vett egy olvasólámpát, amit a gyereknek kellett volna felszerelnem. Persze neki mindig minden azonnal kell, de valószínűleg a többi nő is pont ugyanilyen. (Tisztelet a kivételnek. Igaz, én eddig nem találkoztam a kivétellel, de egészen biztos van a távoli messzeségben egy boldog ország, ahol tucatjával vannak ilyen nők, csak az a baj, hogy én nem jutok oda, nekik meg eszük ágában sincs idejönni.) Szóval este kilenckor előjött azzal, hogy most pedig menjek, és fúrjam fel a falra az a bizonyos lám pát, amit én kerek perec megtagadtam. (Ebből is látszik, hogy azért nem élünk katonai körülmények között, mert akkor engem agyon- [fejbe. :-)]lőttek volna a spejz környékén, tehát azért van még hova süllyedni.) Szeretem olyankor végezni a munkám, amikor kedvem szottyan rá, ugyanis sokkal jobb a kedvvel végzett munka a kedvetlennél, és egy átdolgozott nap után este kilenckor legkevésbé falat furkálni szokott kedvem lenni. Szóval hibáztam, mint megtudtam, mert ő se gondolta komolyan a dolgot, ez csak egy teszt volt, hogy képes lennék-e megtenni valamit a kedvéért. Bevallom, megbuktam a teszten, de a fene gondolta volna. Különben is, jobban szeretem a világos és egyértelmű dolgokat.
A női logika monnyon le!

2006. október 12., csütörtök

Foci

A foci ma Magyarországon egy olyan dolog, amihez mindenki ért elméletben, gyakorlatban szinte senki, véleménye viszont mindenkinek van róla. Ahogy jöttem be ma a munkahelyemre, hallottam, hogy MÁLTA!!! megverte a magyar profi labdarúgóválogatottat. Amikor azt hinné az ember, hogy a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra, akkor gondolnak egyet és mégis megteszik. (D.A. nagyrabecsült szavai ezek, és milyen igazak.) A közelmúltban hallottam az egyik kereskedelmi tévében arról, hogy a profi labdarúgást egy időre be kellene tiltani, mert ez már vicc. Ezt teljességgel osztom mint véleményt. Ha én ilyen teljesítményt hoztam volna a munkahelyemen, akkor már rég munkanélküli lennék. Most persze jönnek majd a kifogások, hogy túl erősek voltak, meg nem nőttek fel lelkileg a feladathoz, meg, hogy tésztát kaptak vacsorára.  (Az a baj, hogy túl gyenge csoportba kerültünk. Bezzeg, ha Anglia, Portugália és Spanyolország mellé kerülünk - Tőlük dicsőség kikapni .) Bah! Be kell látni, hogy a magyar profi labdarúgás ma, a béna, falábú, tehetségtelen, szerencsétlenségek gyülekezete.  Sebészi megoldást javasolok, utcára velük! A helyüket meg felszántani és sóval behinteni.
Éljenek a lelkes amatőrök!

2006. október 11., szerda

Apuka

'Apuka legyen szíves!' A hátamon is feláll a szőr, ha meghallom ezt. Iskolákban, rendelőkben gyakorta ezt használják és erre kifejezetten allergiás vagyok. Valahogy ennél személytelenebb megszólítást ritkán hall az ember. Próbálom azért nevelni az embereket, megkérem, hogy ne használja, mondjon valami személyesebbet, mondjuk: 'Hé te abban a fehér pólóban!', vagy 'Te szakállas!' vagy 'Hé hemüveg!'. Végül is mindegy, csak érezzem azt, hogy rólam van szó és nem ötezer lényegtelen dologból egyről. De lehet, hogy csak túldramatizálom az egészet.

Továbbgondoltam az egészet, hogy miért is zavar annyira az egész. Úgy vélem, hogy ha megszólítunk valakit, főleg ismeretlenül, akkor alázattal, és/vagy tisztelettel közeledünk felé. Na ebből a szóból érzésem szerint ezek a dolgok a legmesszebbmenőkig hiányoznak. Ez valami elfuserált, kedveskedőnek látszó szóvirág, de amúgy semmit nem jelent annak aki mondja. A tanárnak/orvosnak/stb. azt mondjuk, hogy tanárnő/doktornő, legalább a munkája jogán a tiszteletünket fejezzük ki, erre cserébe megkapjuk az 'kedves apuka' megszólítást, ami az égadta világon semmit nem jelent. Ezzel, úgy érzem, egy alá- és felérendelt viszonyt határoznak meg, ami egy beszélgetés indításához nem túlzottan jó alap.

2006. október 10., kedd

Stílus

A stílus maga az ember. Illetve akarom mondani, a stílus maga a sáska. Ez annak a kapcsán jutott eszembe, hogy ilyesmik masíroznak fel és alá a kertünkben, és ez jó. Amíg a sivár betonvárosban voltam bezárva, negyedannyira se érintett meg a természet, az összes kapcsolatomat az ablakon bejövő legyek és szúnyogok jelentették, amit valljuk be, nem mindig tud az ember pozitívan felfogni. De ez mennyivel másabb! Lehet, hogy egyeseknek ez csak egy undorító zöld izé, és rohannak a chemotoxert, de nekem maga a természet egy gyönyörű műalkotása, a tökéletes zöld gyilkos. Nem is csoda, hogy a kínaiakat is megihlette, ráadásul annyira, hogy kung-fu stílust is alkottak róla (Na persze össze is vesztek rajta, ezért rögtön csináltak kettőt.) Így lett a déli- és északi imádkozósáska stílus. Azóta minden nap hálát adok, hogy nem Pesten lakom.

2006. október 9., hétfő

84988

Tegnap vitám volt az oldalbordámmal. Az utód játékai között végzett szelekciót és a selejtezés eredményét egy dobozba gyűjtötte, amit én felfedeztem, és kérést jelentettem be, hogy szeretném átnézni. (Ugyanis nem szerettem volna, ha olyan dolgok kerülnek a kukába amik: A, valamely közös emléket képviselnek a szememben, pl én adtam, B, amit még hasznosítani lehetne úgy, hogy szeretetszolgálatnak lehetne adni.) Erre ő teljesen kiborult és közölte, hogy elege van belőlem, mert mellettem semmit nem lehet kidobni, elborít bennünket a sz.r és különben is más nők ezt meg tudják úgy csinálni, hogy a férjük ne vegyen ebből észre semmit és később se keresse, és különben is mit szólok bele. Ez utóbbi mondata ütött szíven igazán. Ezek szerint a nők rendszeresen átverik a férjüket és női szemmel ez így is helyes. Igazából egy nőnek nem társra van szüksége, hanem egy engedelmes, ostoba beosztottra, aki mindig azt csinálja, amit mondanak neki, nem kérdezősködik, csak dolgozik, szépen hazaadja a fizetését, és befogja a száját. Ha valamit mégis észrevenne, akkor nem szól, hanem illedelmesen elfordítja a fejét. Ezek lennének az elvárások a férfival szemben? Ilyen egy mai emancipált nő? Ez teljesen természetes viselkedés? Úgy érzem valami megint elszakadt bennem...

2006. október 6., péntek

Kollégák

Azt hiszem meg vagyok áldva a kollégáimmal. Az eddigieket már egészen jól megszoktam, nemrég újakat ültettek velem össze, egy átszervezés eredményeképpen. Az egyik az én értékrendemhez képest egy kicsit furcsán viselkedik, ami engem váltakozó intenzitással zavar. Állandóan rádiót hallgat, olyan hangerőn, hogy éppen zavarjon, de ne is értsek belőle semmit. Hallom a motoszkálást, de érteni nem értem. Általában korábban érkezem mint ő és tegnap kipróbáltam, mit tesz akkor, ha zenét hallgatok közben. Nos, egyáltalán nem vette figyelembe, ugyanúgy bekapcsolta a rádióját. Erre nekem kellett kikapcsolnom az enyémet mert utálom, ha egyszerre több, teljesen más szól. Próbáltuk a finoman érzésére adni, hogy nem szeretjük, ha szól (más kollégámmal is hasonló véleménnyel vagyunk erről, úgyhogy ez számomra igazolta, hogy nem vagyok teljesen idióta háklis öregember) mert amikor kiment a szobából, (ki szokott menni, időnként órákra) rendre lekapcsoltuk neki a cuccos, de amikor visszajött, mintha mi sem történt volna, visszakapcsolta..
Kikkel élek én együtt? Szegény én. :-)

Grízfelfújt

Tegnap a gasztronómiai kísérletezés ingatag talajára tévedtem. Gondoltam kipróbálom, hogy a rizskoch mintájára működő grízkoch-ot készítek, mert az előbbi meglehetősen sokáig tart, és általában sosem jut el a katarzisig, mert elfogy félkészen, mint tejberizs. Szóval a klasszikus alapreceptet figyelembe véve (1 dl tejhez 1 csapott evőkanál gríz) ehető és jóállagú tejbegrízt készítettem, amihez 2 tojássárgáját kevertem, majd ugyanezen tojások felvert habját is. Az egész kivajazott és prézlizett jénai tálba került, és előmelegített sütőben kb 200 fokon 30-40 percig sült. Az eredmény vegyes lett. Ízre tökéletes, de először szépen feljött, de a végén összeesett egy mintegy 1 cm-es lappá. Azt hiszem, még finomítani kell az alaprecepten, valószínű túl nagy volt a gríz nedvességtartalma ezért keményebbre kell majd főznöm legközelebb. Ha sikerül, gondoltam, hogy indulok vele a jövő évi kémiai Nobel díjért..

2006. október 5., csütörtök

Szemét

Gondolkodtam az embereken, hogy néha milyen furcsák. Mindezt annak az apropóján, hogy nincs idehaza szinte olyan erdő, mező, amiben ne lenne, egy csomó nem odavaló dolog kidobva, mint például hűtőszekrény, autóalkatrészek, már nem kellő használati tárgyak. Az emberek furcsasága abban rejlik, hogy hatalmas energiát fektetnek bele abba, hogy ezeket a tárgyakat elvigyék egy kietlen és lakatlan helyre, ahelyett, hogy mondjuk a szeméttelepre vinnék, és szabályosan raknák le úgy, hogy az másokat ne zavarjon, (Azt már nem is említve, hogy esetleg újrafeldolgozhatóvá válnának így.) A nevelés hiányzik vajon? Nem hinném, hisz már az iskolában is azt tanultuk, hogy ne szemetelj.. Valami bosszúról lenne szó inkább? Ki és mi ellen? Vagy nemtörődömség? Azt elvetném, épp a heroikus erőfeszítés miatt, amit ezen dolgok cipelése jelent. Nem tudom. Mindenesetre az is lehet, hogy ezek a dolgok ott születnek meg. Akkor viszont miért Magyarország az élőhelye ezeknek az új fajoknak? Ne m hinném, hogy erre nemzeti parkokat kellene alapítanunk, én mindenesetre ellene vagyok ennek. Az ember tanulékony állat, legalábbis jó ilyesmiben hinni. Ha szóból nem is, tettből inkább tanul. (Magamon látom, milyen remekül megtanultam szűk zuhanykabinban tusolni, csak párszor forráztam le és fagyasztottam meg magam és már megy is.) Kérem a felsőbb erőket, hogy ezeket az embereket nem többel, egy vödör hideg vízzel öntsék le, ha meglátják, hogy a hátukon egy ággyal, vagy egy hűtőgéppel lopakodnak a csalitosban..
Az talán elég lesz..

2006. október 4., szerda

Álom

Ma éjszaka egész furcsát és nekem szokatlant sikerült álmodnom. Álmomban állást kerestem, mint műszerész. Magammal cipeltem egy oszcilloszkópot és egy tekercs drótot, amit sikeresen otthagytam mindenütt és egyéb bonyodalmakat is okozott az, hogy vissza kellett mennem érte állandóan, ráadásul nem is vettek fel. Igazából tudtam is, hogy nem fognak felvenni, mert legalább 18 éve nem a szakmámban dolgozom és a technika is nagyon sokat fejlődött és én is éreztem magamról, hogy béna vagyok.
Minden tiszteletem ezek után Krúdyé, ha ebből ki tudna valamit bogozni, különösen az oszcilloszkópra vonatkozóan, amit a lelkem végigcipeltetett velem az egész álmomon keresztül. Ezek után szívesen megkérdezném tőle azt is, hogy minek az alapján készítette el az Álmoskönyvet..

2006. október 3., kedd

Választás

Nem igazán szeretnék belpolitikával foglalkozni, mert teljesen megcsömörlöttem tőle. Ezzel gondolom az ország értelmesebbik fele így lehet, na nem azért, mert magam is abba a rétegbe sorolom, hanem csak úgy gondolom. Viszont ez a rész lehet kisebbségben, mint amit az elmúlt választás is fémjelez. Szomorúnak tartom, hogy ennyi politikailag instabil, és külső körülményekkel bármikor befolyásolható emberrel élek egy országban. Nem az a baj, hogy valaki jobboldali, vagy baloldali, mert az végiggondolja talán, hogy melyik eszmerendszer áll hozzá közel és azután úgy is szavaz, az elképzeléseinek megfelelően, hanem az, hogy van egy csomó olyan ember, akinek ha elévetnek egy kis koncot, ('nézd, savanyúcukor!') akkor egy ország sorsát dönti el pusztán pillanatnyi hangulatának megfelelően. Egy tisztességes választásban győzni vagy veszíteni dicsőség, de úgy, hogy az befolyásolja a többséget, hogy kap-e pénzt, és/vagy cirkuszt a választás előtt, az mélységesen szomorú..
A felnőtt emberek gondolkodásmentes közössége mindig is taszított.

2006. október 2., hétfő

Anyám

Anyám a sírba fog vinni. Tényleg! Tulajdonképpen hálásnak kellene lennem, mert felnevelt, megadott mindent, amire szükségem volt, de apámmal elég sokat veszekedtek (Vélt vagy valós sérelmei miatt, ami apám és családjától származtak. Anyámnak amúgy is egy igen jól fejlett kisebbségi komplexusa van) ezért amikor gimnazista voltam, elváltak. Akkor arra gondoltunk az öcsémmel, hogy jobb lesz tőle nekünk, mert megszűnik a probléma kiváltó oka, de nem így lett. A dühöngések továbbra is megmaradtak, csak az irányuk változott meg, immár felénk irányult. Imádja az olyan helyzeteket, mint pl ha van 'A' és 'B' a családban, és vele 'A' állítólag rosszat tett, és viszont tudja, hogy 'A' 'B'-vel jó viszonyban van, akkor 'B' élettét teszi pokollá 'A' 'hibái' miatt, miközben 'A'-val jópofizik, ha netalán mégis találkozna vele. Fizikai 'gyönyört' érez akkor, ha valakit felidegesíthet és ebben nagyon profi.  Ez olyan szintre jutott el, hogy görcsbe rándul a gyomrom, ha megszól al a telefon (külön csörgést állítottam be rá!) a családom letiltatta a számát, rajtam kívül senki sem áll szóba vele, van aki még emiatt a telefonját is kiköttette.
Bennem meg ott van a kettősség, hogy nyugalomban szeretnék élni, viszont mégiscsak az anyám, és ezen a jogcímen mégiscsak megérdemli a gondoskodást, amire  egyre inkább szüksége van.
Hogy fogom én ezt közben kibírni???


2006. szeptember 29., péntek

Misszionáriusok

Nem szeretem a misszionáriusokat. Nem azért mert hisznek valamiben, az mindenképpen becsülendő, hanem amiatt, hogy a hitüket mindenképpen bele akarják a másikba erőltetni. Kérdem én, hogy jön egy (fehér/fekete/barna/zöld/kék) ember ahhoz, hogy Afrikában egy szerencsétlen bennszülöttnek elmondja, hogy amiben hatezer évig hitt, az nem igaz, mert itt a jobb és tökéletesebb hit, az enyém. És jönnek az érvek, gondolom a 'csak' és az, hogy 'nekem van puskám' és 'van egy csomó fertőző betegségem'. Azok a szerencsétlenek pedig, akik békében és harmóniában éltek eddig a természettel, mert nem akarták megbántani az isteneiket, most kapnak egy időnként hozzájuk leereszkedő Istent, aki fennen hirdeti, hogy az ember az úr, minden állat alárendelt. Ez állítólag jó nekik, és a misszionárius azzal a boldog tudattal fekszik le este, hogy jó dolgot cselekedett megint 'x' vademberrel, és civilizált ember lett belőle, pedig mekkorát téved.
Mindenkiben rejlik egy kis misszionárius időnként, így bennem is. Utálom a saját misszionáriusomat és igyekszem erővel elfojtani, de időnként előtör a kis pimasz. Ezúton kérek elnézést azoktól, akiket megbántottam azzal, hogy próbáltam jobb meggyőződésük ellenére vitával 'megtéríteni' őket. Belátom, hogy az embernek meg kell hagyni a gondolkodás és a hit lehetőségét ebben a világban, bár azt is látom, hogy ezt a lehetőséget egyre többen dobják el maguktól önként, mert könnyebb lesz ettől szerintük az életük.
Lelkük rajta.

2006. szeptember 28., csütörtök

Pohár

Azt mondják, hogy betelt a pohár. Na ennek én valahogy mostanában az ellenkezőjét érzem. Valahogy kiüresedtem mint egy lyukas pohár, azok a dolgok, amik eddig érdekeltek most közömbösek lettek számomra, ha művész lennék (mint ahogy nem vagyok az) most azt mondanám, hogy alkotói válságban vagyok. Az utóbbi napokban rengeteg hülyével kellett (és sajnos úgy néz ki, hogy kelleni is fog) vitatkoznom, és ez teljesen elvette a kommunikációtól a kedvemet. Felmordulok, ha csörög a telefon, olvasatlanul dobálom ki az e-mailjeimet és egyéb tőlem szokatlan dolgokat teszek. Egész egyszerűen elment a kedvem az emberekkel való kommunikációtól, legszívesebben egy lakatlan szigetre mennék meditálni egy kicsit. Egy hét, hogy senkivel ne kelljen beszélnem, az igazán hiányzik.
Persze az ismerőseim látják ennek kárát, de tőlük ezúton kérek elnézést, remélem nem tart már sokáig...

Önzés

Önző országban, világban élünk. Gondolom, hogy máshol talán jobb lehet, mert nem hinném, hogy az emberiség egésze csak magára bír gondolni. Nem lenne jó hír. Persze egy kis egészséges önzés nem árt, de mindennek van határa. Olyasmire gondolok, ami a személynek semmi előnyt nem jelent, neki közömbös, de a másiknak egyértelműen jobb. Ilyen helyzetben az egyik segíthetne a másiknak, de inkább akadályozza, hogy ne legyen jó neki. Jó példa erre a közlekedés, az indexhasználat, illetve az, hogyha a főúton  haladók balra szeretnének kanyarodni le a főútról de nem tudnak, mert a szemből érkezők is ugyanarra a mellékútra kanyarodnak, akkor a mellékútról balra kanyarodót hagyom érvényesülni és nem állok be tüntetőleg a kereszteződésbe, hogy ha én nem megyek, ne menjen senki sem!
Az hiszem a közlekedési és egyéb társas kultúrákban is illene felnőni legalább a békáig!

2006. szeptember 27., szerda

Indulatok

Reggelente, ahogy jövök be a munkába egy óriásplakát mellett visz el az utam. Az óriásplakáton egy választási üzenet van az egyik párt üzenete. A tábla a falu szélén van, a pusztában. Már tegnap észrevettem, hogy valaki ronda fekete festékkel az alábbi szöveget írta rá: 'LÓGNI FOGTOK!' Elgondolkodtam azon, hogy milyen gyilkos indulat fűtheti azt az embert, aki fogja magát, vesz festéket, majd kizarándokol a semmi közepén lévő táblához, majd ráírja ezt a borzalmat. Vajon komolyan is gondolja vagy csak a szája jár? Egy szellemi vezetőre vár, vagy megtenné maga is, hogy csak azért felakaszt valakit, mert máshogy mer gondolkodni mint ő?
Ez pártállástól függetlenül szörnyű gondolat. A nyilasok itt élnek közöttünk, és csak arra várnak, hogy eljöjjön az ő idejük. Még belegondolni is rossz, ne hagyjuk, hogy így legyen!!! Ha azt mondjuk, hogy demokráciában élünk, akkor csináljunk is úgy!  A legnehezebb dolog az, tudom, hogy  elfogadjuk azt, hogy olyan a véleményünk, amivel a többség nem ért egyet, de akkor sem az erőszak a megoldás.

2006. szeptember 26., kedd

Kommunizmus

Manapság gyakran hallani, hogy te kommunista! Ezt olyan szitokszónak szánják, ami fordított helyzetben vért kívánna. Ebből látszik, hogy az emberek nagy része mennyire korlátolt és ostoba. A kommunizmus a Wikipedia szerint:

A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül a javakból többé kevésbé igényeik szerint.

Tehát ezt olvasva megállapíthatjuk, hogy a kommunizmus, mint gondolat jó. Egyetlen hibája  van, hogy működésképtelen, legalábbis nagy méretekben.  Csak kicsiben hajlandó működni, például kommunákban, vagy magát a családot is tekinthetjük jól működő kommunista sejtként.
Milyen furcsa gondolat az, hogy akik a legjobban tiltakoznak a kommunizmus ellen, otthon kommunizmust játszanak, csak ők nem tudnak róla.. :-) Amúgy gyakran eljátszom a gondolattal, hogy jó lenne kivonulni ebből a társadalomból és barátokkal tölteni az életet valahol, ahol magunk termelnénk meg azt, ami szükséges, nem lenne önzés és nem lenne bűn, nem kellene zárni az ajtókat és a gyerekeket ki lehetne engedni az utcára este is. Az önzést felváltaná az önzetlenség és mindenki annyira részesedne a megtermelt javakból, amennyire szüksége van. Kár hogy ez csak egy álom..


2006. szeptember 25., hétfő

Vágyakozás

Megfigyeltem magamon, hogy mindig arra vágyok, ami nincs. Nem tudom, hogy ez jó tulajdonság-e vagy rossz, ezen gondolkodnom kell még. Néha azzal magyarázom, hogy a világ előremozdítója volt az, hogy őseink nem elégedtek meg a homokban talált sárga csíkos kagylóval, nekik mindig az a másik kellett ott távol. Néha meg azzal, hogy rossz, mert a trójai háború is azzal kezdődött, hogy valakinek nem volt elég a hazai nőkínálat..
Szóval bizonytalan vagyok ebben a kérdésben, de addig is azért csendben vágyakozom valami újra, valami jobbra..

2006. szeptember 24., vasárnap

Pörkölt

Véget ért az idei utolsó pörköltözés. A kezdeti lelkesedést nem követte tömeges érdeklődés, ezért elég lett a hús. Mármint az utója vacsorára is megmaradt, igaz akkor a sáskahad könyörtelenül elpusztította. Üröm az örömben, hogy elfelejtettem egy kulcsot magammal vinni, és ezért a 'luk'-nak nevezett helységet, ahol a fűnyíró és a bogrács is volt, fel kellett törni. Végül azért sikerült az is. Tárkonyos ragulevest készítettem és az ominózus sertéspörköltet. Köretként főtt krumpli volt savanyúsággal. Összesen kb 7 kg húsból készült az étel, ebből 3 és fél kiló comb és ugyanennyi lapocka szerepelt az alapanyagok között..És még a füvet is le tudtam nyírni, kész öröm. Pedig már sötét gondolataim voltak, de a végén minden kiderült és megoldódott..
Azért betörést továbbra sem vállalnék..

2006. szeptember 22., péntek

Péntek

Ma események voltak. Igazából jó irányba mutatóak, mert végre lett otthon netem. Ma jöttek és beszerelték a telefonvonalat és a netet is egyből. Egy kis kommunikációs szakadék volt az ügyfélszolgálat és közöttem, de csak egészen apró és a mai Magyarországon igazából jelentéktelennek mondható, alig pár méter mély, de az ígért 30 nappal szemben alig egy hét alatt megvolt. A szerelők a bekötés alatt megkérdezték, hogy baj lenne-e ha elmennének egy órára máshová, én mondtam, hogy nem. Erre elmentek. Legalább addig lenyírtam a füvet. Cserébe nem kaptak borravalót, pedig szépen és gyorsan dolgoztak, meg voltam velük amúgy elégedve..
Holnap pörköltet főzök nagy nyilvánosság előtt. Délután be kell vásárolnom. Főzök még egy tárkonyos ragulevest is mellé, hátha valaki nem szereti a pörköltet.

2006. szeptember 21., csütörtök

Testvér

Jó dolog, ha az embernek van testvére. A szó maga is jó, valami egész bensőséges kapcsolatot sugall. Test és vér. Jó felnőni valaki mellett, jó tudni, hogy van akire mindig lehet számítani és jó dolog közösen tevékenykedni valamiért és azután egy üveg sörrel a kézben nézni csendben a munka gyümölcsét. 1999 augusztus 24.-éig nekem is volt részem ebben az érzésben. Igazából annak a súlyát, hogy mit veszítünk csak abban a pillanatban fogjuk fel, ha elveszítettük. Most újra van testvérem. Ő pici és ártatlan, de ez az érzés már nem ugyanaz, mint régen. Valami elveszett örökre, ami jó volt..

Demokrácia

Furcsa ez a mai világ. Valaki egyszer úgy definiálta a demokrácia fogalmát, hogy - Demokrácia az, amikor mindenki azt csinálja, amit én mondok - Ha ez így nem igaz, akkor rögtön veszélyben van, és akkor menjünk és csináljunk demokráciát. A demokrácia megsértése az is, amikor a kegyetlen lovasrendőrök szétverik az ártatlanul fosztogató 'fiatal forradalmárokat'.  Sokan az egyén szabadságjogainak tartják azt, hogy köztévét rongáljanak, rendőrautókat gyújtsanak fel és emlékművet pusztítsanak el. (Mellesleg a szovjet csapatok valóban felszabadítottak bennünket, mert abban az időben itt cudar világ volt, nyilasokkal és nácikkal, és cseppet sem volt vicces dolog az, amikor a magyarok egyik fele Dunába lőtte a másikat. Persze mindenki úgy gondolja most, hogy ő akkor a puska szelídebbik végén állt volna úgyis, és nem érte volna baj egész biztos.. :-( A szovjetek jöttek és sokan meghaltak közülük egy idegen országban, távol a családjától, már ezért megérdemlik azt a tetves emlékművet. Persze azután itt is maradtak, de az más kérdés, azért nem kell szeretni őket, de tudni kéne elviselni. Tudtommal Bécsben is van szovjet emlékmű. Ott sem öntik le festékkel, nem akarják szétkapni, igaz, az már nyugat és nem ez a szerencsétlen balkán ország. Ha nem tetszik nekik, akkor nem nézegetik. Ennyi.) Az a baj, hogy az emberek feledékenyek és nem olvasnak történelmet.
És ez sajnos igen nagy baj..